Tart még a Mars-Uránusz együttállás, de az az érdekes helyzet alakult ki mára, hogy a Mars átlépett a bika zodiákusába (2019. február 14.), úgy, hogy az Uránusz még a kosban van. A bikában a Mars poláris helyzetben van (szemben áll saját jegyével ami a skorpió), ezáltal nehezített pályán mozog, míg…
Mars-Uránusz együttállás, az új kezdet lendülete – 2019. február 13.
A Mars-Uránusz együttállás február 13-án egzakt, amikor a két bolygó ereje teljességében áll együtt, de hatásuk már előtte-utána napokban érezhető. Hatalmas erő ez, két kitörő minőség ereje adódik össze. A Mars által a belső, valamint a külső visszahúzó erőinket tudjuk legyőzni, az Uránuszban pedig…
Elkezdődik a szellemi szintemelkedés – 2019. február 13.
Ami már egy ideje kibontakozóban van, most kap egy kezdőlöketet azáltal, hogy a Hold február 11-én, a Mars február 13-án áll egzakt együttállásban az Uránusszal a Halak csillagkép felfelé úszó fonalánál. Rezgésszintünkben, tudatosságunkban való emelkedés lehetősége előtt állunk, ami a mai kor embere…
Hamarosan beindulnak a valódi munkák
Egy kicsit most előretekintek, mert egyre közelebb vagyunk ahhoz a pillanathoz, amikor az idei év próbái beindulnak. Február folyamán ugyanis mind a négy, az évet meghatározó bolygó beaktiválódik. Egészen eddig osztogatták a jutalmakat, szépen haladtak előre direkt mozgásan, de lassan eljön a valódi…
Nap-Szaturnusz együttállás – 2019. január 2.
A Nap és a Szaturnusz találkozása egy igen erőteljes kezdetet ad az évnek, főleg hogy szinte egyidőben történik a Mars hazatérésével a kos jelébe. Eltérő hatású energiák ezek, de mégis nagyon jól kiegészítik egymást. A Nap-Szaturnusz találkozásának talán legfontosabb aspektusa, hogy eljött az ideje…
Belső erő ébredése – 2019 első hete
Hatalmas erővel indul az újév, hiszen a Mars január 1-én hajnali 3:19-kor belép saját jegyébe, a kos zodiákusába. A Mars itt erőben van, ő maga az induló erő, a kos a kezdet energiája, tehát hatalmas lendülettel érkezünk 2019-be. De hogy ez a lendület egy más, magasabb minőséget indítson útjára, ma…
Abszolút médiumitás, okkultizmus napja – 2018. december 07.
A mai nap abszolút a mágiáé. Nemcsak, hogy Újhold van a Kígyótartó csillagaiban, ami által megérezhetjük mélyen rejlő beavató, gyógyító erőnket, de a Mars együtt áll a Neptunusszal a Vízöntő jövő vízében. A Vízöntő jövő víze nagyon fontos szerepet játszik majd az elkövetkező 1-2 évben, amihez a mai…