Beavató Újhold – 2018. december 07.
2018. december 06. írta: Csillagtenger

Beavató Újhold – 2018. december 07.

2018 december 07. reggelén Újholdra ébredünk. Minden Újhold új kezdetet hoz, amikor a lélek meghal egy pillanatra, hogy újra éledjen, újult erővel indujon útjára. A mostani Újhold nagyon különleges, hiszen a Kígyótartó csillagaiban villan fel. A Kígyótartó titkos beavató tudást őriz magában, most erre láthatunk, érezhetünk rá. A belsőnkre vetül a fény, ami többszörösen is igaz, mert a Nap azzal, hogy egy pillanatra kitakarja a Holdat, abszolút teljes rálátást nyer lelkivilágunkra, de a Kígyótartó maga is a belső, láthatatlan erők birodalma. Most feltöltekezhetünk ebből az erőből. Ráérezhetünk gyógyító, táltosi erőnkre, ami ott lapul a mélyben arra várva, hogy végre felszínre hozzuk. Eljött az idő arra, hogy végre kézbe fogjuk és működtessük ösztön (teremtő) és tudat (szellemi) erőinket. Ezen erők kézben tartása és működtetése maga a beavatás. A beavatás pedig isteni erőink tudatosításáról szól.

És persze hol máshol alakul ez az Újhold, mint a Tejúton? Ami nem más, mint az Istenek útja. Most tehát mind cselekvő énünk és lelkiségünk is ezen erőkből merítve töltekezik és az isteni erőkkel megújulva indul tovább, hogy nemsokára segítse a Nyilas íjánál a fény születését. Érdemes reggel a Nap-Hold kettőse felé fordulni negyed 9 körül keleti irányba és ráhangolódni ezekre a csodálatos energiákra. Segítik az emelkedést.

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr1914447282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu