Szaturnusz a halakban
2023. március 10. írta: Csillagtenger

Szaturnusz a halakban

Megérkeztünk. Szaturnusz belépett a halak jegyébe. Innentől a következő három évben nagyon más lesz az energia. Nagyon fontos időszak is, mert meséd következő fejezetét írod, ami 2026. februárjában indul egy nem akármilyen kezdő energiával. Onnantól lesz majd a hétköznapokban is érezhető az a változás, ami most kezdődött el. Ezért is nagyon fontos, hogy az előttünk álló három évet tudatosan éld.

Vagyis mostantól egyre kevésbé lesznek fontosak a szavak, mint inkább a tettek és az, ahogy viselkedsz, működsz. Neptunusz 2012. óta készít minket arra, amit most testközelből fogunk megtapasztalni, megélni. Kiderül valóban ki hol tart a spiritualitás útján. Lehullanak az álarcok, láthatóvá válik a láthatatlan világ, vagyis az, aki valójában vagy. Semmi sem marad rejtve, saját magad saját magad elől sem, és mások sem előled. És ehhez személyesen találkozni sem kell, minden érződik, mindent látni, hallani úgy, hogy nem kell hozzá a fizikai kontakt. Ez mindig így működik, de most nagyon erősen. Ezért is kell a csend, a koncentráció.

Tökéletes időszak arra is, hogy mindezt felismerd magadban, és megtudd hol nem vagy még teljes harmóniában lelked mélyével, önmagaddal. Csodálatos lehetőség megtalálni és eggyé válni önmagaddal, és mindezt a látható világ forgatagában, a sűrű energiában, a mindennapok történéseiben. Mert ennek lehetőségét tartogatja ez az időszak. Mekkora nagy dolog ez.

Én továbbra is mutatom ehhez az utat, amit én tudok, amit én megjártam, amit én megtapasztaltam, mert mi másról beszélhetnék mint arról amit én éltem meg. Viszont innentől másképp, ahogy maga ez az energia maga működik. Ezáltal eltűnök még csendesebb vizekre, mint ahová már 2022-ben elindultam, de nyitva tartom a kaput azoknak akik jönni akarnak velem. Ennek kiépítése folyamatban van. A látható világban innentől kezdve sokkal kisebb intenzitással leszek jelen, de vagyok, mindig is maradok, csak másképp. Mert én komolyan gondolom amiről fent írok. Szaturnusz a halakban valóban egy csodaenergia, én törekszem a legtökéletesebben megélni, mert ezzel teszek legtöbbet, legjobbat magammal, és környezetemmel. Ez viszont elterel a felszínről.

És most egy kis segítség ahhoz, hol tarthatsz. Aki jön majd velem a csendesebb vizekre, ilyen tanácsokat, útmutatókat kap. Most még adom, de ez változni fog. Írások ezután is lesznek, de másképp, hogy azoknak is tudjak utat mutatni, akik még keresik az utat. Akik már rátaláltak, nekik szeretnék egy belső iránytűvé válni, ezért megyünk csendesebb vizekre, de aki oda jön is tudnia kell, hogy a munka az egyéné.

****
Most csendesedj el egy kicsit és képzeld el, hogy egyedül vagy egy nagy hajóban egy hatalmas óceán közepén. Közel-távol senki és semmi, csak te és a hajód. A nagy óceán és te. Most figyeld magad, érezd át mit érzel. Biztonságban vagy, élvezed az utazást, csendesen hullámzik a víz és vezet, hagyod, hogy vigyen, élvezed ahogy ringat, vagy kétségek gyötörnek, kilátástalannak látod helyzeted, és félsz, netán háborog a víz, te evezel, evezel, mert keresed a kiutat, de úgy érzed nem haladsz? Melyik érzés járt át?

Nagyon sok válasz van abban amit éreztél, a képekben, érzésekben ami feljött, átfutott rajtad. Megmutatja hol tartasz, mennyire van meg az egység önmagaddal, a teljességgel, vagy csak bolyongsz. Ha áramlásban vagy, akkor hagyod, hogy vigyen a hajód, mert tudod, hogy mindig pont arra a szigetre visz és pont akkor érkezik meg ahol dolgod van, ami neked a legjobb, ahol a következő lépés, feladat, válasz vár, és ehhez nem kell mást tenni, csak hagyni, hogy vigyen. A lelked ugyanis tudja az utat. Ha nincs meg a kapcsolat a lelkeddel, vagyis még az ego az irányít, akkor ez a hajó sodródik. Így is ki fog kötni egy-egy szigeten, amit lehet nem is értesz miért oda vitt, és lehet nem a számodra legjobb időben kerültél oda, de tapasztalásokat, tanulásokat ez az út is hoz, csak másképp.

Az előttünk álló 3 év így telik majd, valahogy mindig így van, csak most nagyon érezhető lesz, hiszen feltárja magát a láthatatlan. Ezáltal vagy gyönyörű megélések várnak rád, és minden a számodra legtökéletesebben történik, vagy zűrzavart, fejetlenséget hoz, ahol semmi sem olyan aminek látszik, teljes a káosz, nem úgy történnek a dolgok ahogy akarod és minél erősebben próbálod, annál kevésbé alakul úgy ahogy neked jó. Ez vagy az fog történni, nincs köztes, és mindez a tudatossági szintedtől függ. De lépni a teljesség felé minden pillanatban lehet, csak rajtad múlik.

Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr5118068664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu