A fény születése – 2022. december 21.
2022. december 21. írta: Csillagtenger

A fény születése – 2022. december 21.

A Nap december 21-én 22:48 perckor eléri a legmélyebb pontot, ezzel átfordul, vagyis megszületik a fény. Kijövünk tehát a barlangból, újra egyre hosszabbak lesznek a napos órák, sőt, azzal, hogy átfordul, elkezd emelkedni, így minden bolygónk újra emelkedő pályán halad addig míg Mars el nem éri a legmagasabb pontot, a rák nullát 2023. március 25-én. Ilyen még jövőre lesz, aztán hosszú évekig nem, mert addigra Jupiter is elérkezik a csúcsra, átfordul majd és a lefelé haladó íven halad. Érdemes kihasználni ezen időket, minden teremtő energiánk emelkedő pályán halad, abszolút támogatják a fény születését.

A fény születése idén egyébként is abszolút kiemelt, mert Újholddal érkezik, ami majd ugyan december 23-án születik, de pont abban a pillanatban amikor mind a Nap és Hold egyszerre érik el az Alnasl csillagot és még mindig kvadrát kapcsolatban vannak a fény győzelme pontján álló Jupiterrel. Akkora hatalmas erők ezek.

A fény győzelme pontja az isteni terv elkészítésének szimbóluma, amikor még nem vagy testben, készülsz a következő testetöltésre, a fény születése pontja pedig ennek a tervnek már az emberi testben való megszületése. Itt tehát ezzel az Újhold-Jupiter kvadráttal, amiben nemcsak a fényt képviselő energiák (Nap a nappal fénye, Hold az éjszaka fénye és Jupiter az isteni tudatosság), valamint Nap mint fizikai én, Hold a lélek és Jupiter a szellemi én ráadádul az isteni és földi én születése egy-egy pontján, tényleg nem is tudom hogyan mondjam el milyen energia ez. Itt most tudatosodni tud az isteni én. Nehéz elmondani, ezt átélni lehet, ez annyira nem földi, de mégis a földi létben történik, itt és most, veled. Ez az igazi csoda, és ez indít el minket azon a csodálatos úton, amit Szaturnusz testközelből segít is megélni majd.

A Nap decemer 21-én 22:48-kor éri el a bak nulla pontját amikor ha nem is teljesen pontosan, de fent lesz a mozdulatlanság pontján, az isteni ponton, kvadrátban a nemtudatos én házában álló Jupiterrel. Onnan, az isteni pontról világít rá a fénytudatosságodra, nem tudatosan, de mégis benned megszületve, tulajdonképpen mégis tudatosítva azt. Ez egy abszolút láthatatlan folyamat. Éjszaka nem teremtünk, de én javaslom, hogy maradj ébren, várd meg ezt a pillanatot, gyújts gyertyát és légy jelen neki. Csak éld meg, nem kell mást tenni. Fordulj észak felé, és csak hagyd hogy történik, járjon át a fényed, majd reggel napkeltekor (dec 22. 7:35) kelet felé fordulva köszöntsd új isteni tudatos magadat.

December 23-án pedig indul az új teremtő mágia a Nappal és a Holddal, akik egyszerre érkeznek meg az Alnasl csillaghoz az Újhold születése pillanatában, még mindig Jupiterrel kvadrátban, ennek is abszolút ereje van, de erről egy külön írásban.

Itt most nem akármilyen fény születik, a belső fényed, Jupiter és Nap/Hold ezen mozdulása egyszerre tényleg megnyit egy kaput önmagadba befelé, ami azonnal el is indul, tudatosodik. Ha már csak tudod, hogy történik, már nagyon sokat tettél magadért, mert segíted az istenember születése folyamatát, amiben már nagyon benne vagyunk.

Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr5018007424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu