A 2022-es évvel beléptünk egy olyan korszakba, ami elvezet az új istenember megszületéséhez. Ez majd a Szaturnusz-Neptunusz együttállással valósul meg 2026. elején, amikor elindul egy új sík. Lesz ennek egy még magasabb szintje, amit még megélhetünk ebben a testetöltésben, de az még távolabb van, igaz már mutatja magát, még nem is érdemes vele foglalkozni, viszont jó tudni, hogy van ilyen, mert ez ad egy célt, átsegít a mindennapi nehézségeken.
A folyamat már zajlik, Jupiter elindított minket ezen az úton azáltal, hogy 2022-ben végigment a halak jegyén. A téli napfordulóval, amikor kilép a halakból, kvadrátba kerül az Újholddal (Nap-Hold együttállás), ezzel megmutatja magát, hogy az istenember (bak nulla) hol is áll az emberi útján (kos nulla), vagyis mennyire tudatos zeuszi fényére, ami elvezet az istenember születéséhez.
Ez az idei téli napforduló egy kimondhatatlanul különleges energiával érkezik. Ennek első felvonása van most azáltal, hogy Merkúr (dec 6) és Vénusz (dec 9) szinte egyszerre érkezik meg a bak nulla pontjára és kerül már most kvadrátba a Jupiterrel. Jupiter még ugyan a halak jegyében van, a nem tudatosban, tehát ez most még nem látható, de ez a kapcsolódás segít megérteni és ráérezni arra, hogy kivé váltál eddigre, vagyis a folyamatban hol tartasz, hogy mire elérkezünk a téli napfordulóhoz, valóban megszülethessen az igazi isteni fényed és ezzel a tudatossággal haladj tovább. Jupiter az előttünk álló istenember születésének kulcs energiája lesz, ezért fontos már most felismerni, hogyan is állsz vele. A téli napforduló ezt tárja fel.
De addig is kapunk még segítséget azáltal, hogy a Merkúr-Jupiter kvadrát és a Vénusz-Jupiter kvadrát miatt 3 napig (dec 6-9) nyitva a belső fénykapu, így ha most figyelsz, megláthatod mivel van még dolgod ha van még dolgod, hogy a napforduóig megold. Ezzel egyébként két teremtő mágia is elindul, egy Merkúrral, egy Vénusszal (erről külön írásban). Az egész közepén ráadásul feláll egy Telihold december 8-án, ahol a Hold együtt áll Marssal és úgy kerülnek szembe a Nappal. Nap még ekkor a Skorpió testében van, a mélységben, még mindig összekötve a fényt a sötéttel, a magasságot a mélységgel. De közben már Merkúr és Vénusz kezdi megmutatni a fényt magát, vagyis a fény és a sötét egyszerre tárul fel, mindent megmutat, csak észre kell venned.
Ezek a napok tehát gyönyörűen észrevétetik a belső értéket, a belső kincset, mindent megláthatsz, de belül. Nézz körül magadban, nézz körül a világodban, figyeld meg mi a fontos, most megláthatod, és azt is, hogy mit élsz, minek élsz. Egy gyönyörű időszakban, folyamatban vagyunk, a csodák megélésének lehetősége felé tartunk, ahol emberként úgy élsz mint az istenek. Ez történik, egy hosszabb folyamat, évek, de már ebben a testben megtapasztalhatjuk ennek első szintjeit. Ez a testetöltésünk erről szól, az erre való felkészülésről, hogy mikor visszaszületsz, már élni is tudd.
És mit látok ha körbenézek? Hát nagyon nem ezt. Nagyon sokan, nagyon messze vannak még ettől, mintha semmit nem tanultunk volna az előző évek tanításaiból, tömegesen jellemző még a szemfényvesztés, a pazarlás a valódi élmények, értékek megélése helyett. De minden úgy jó ahogy van, mindenki a maga tempójában jön, mindent meg kell tapasztalni, mindennek helye van. Aki akar, viszont léphet tovább. A segítséget folyamatosan kapjuk hozzá, mint például a mostani néhány napban is. Én erről mindig beszámolok, mert én így tudom segíteni ezt a folyamatot, aki akar, élhet vele. De tudni kell azt is, hogy oda is elérkeztünk, hogy már nem elég tudni, már nem elég csak elolvasni az írásokat, meghallgatni az előadásokat, tenni kell a változásért, másképp ez az átalakulás nem megy.
A 2023-as előrejelzésemben részletesen feltárom a fenti folyamatot, hogy hová haladunk és mit tehetsz azért, hogy el is juss odáig. Erről egy külön írásban tájékozódhatsz. Megoldás mindig van, ez a megoldás viszont benned van, ha ezt megértetted, már megtetted az első lépést.
Tóth Gabriella Csillagtenger
A bejegyzés trackback címe:
https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr5417996856
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.