Teremtő mágia – 2022. november 26.
2022. november 21. írta: Csillagtenger

Teremtő mágia – 2022. november 26.

A Skorpió mélyén haladva a Hold újabb teremtő mágia elindítását teszi lehetővé, hiszen két nappal azután, hogy a Nappal együtt állva Újholdként megszületik a Skorpió ollójában, már el is éri újra a Nyilas Al Nasi csillagát, hogy mindezt a bennünk megszülető új ént már tudatosan útjára is indíthassuk. Ráadásul mikor eléri az Al Nasi csillagot éppen a Teremtő szemét szimbolizáló helyen lesz az égbolton, vagyis valóban mintha a Teremtőhöz szólnál a mágia elindításának pillanatában. Mars emellett éppen az MC-n állva mutatja az utat a Nimród csillagaiban, Neptunusz pedig a DSC-n segít rárezegni valódi énedre, sőt Jupiter már direkt mozgásban egy kvadráttal kapcsolódik a Holdhoz, mintegy felvezetve a téli napfordulós energiát, ezáltal már most körvonalazódik az új istenember.

Érdemes ehhez felkelni és ebben a mágikus pillanatban elindítani a mágiát, melynek kezdési időpontja 2022. november 26-án 00:51, az irány észak. Igen, ez az éjszaka mélye, de most a Holddal teremtünk, ő pedig az éjszaka királynője, és éjszaka a lélek vezet. Ha nem tudsz felkelni ebben a késői órában, akkor várd meg a Holdkeltét, melynek ideje 2022. november 26. 9:45, ekkor keleti irányba fordulj a szertartáskor. A mágiát aztán további 20 napig érdemes folytatni, a reggeli órákban, a legjobb a Napktelte pillanatában, de a Nap napi járásának csúcsáig, tehát délig megfelelő, az irány kelet. A mágia utolsó napja december 17-e reggel.

A mágia menete és további infok ezen a linken olvashatók: https://csillagtenger.hu/teremto-magia/

Már most érdemes elkezdeni átgondolni, hogy mit teremtenél, de ezen teremtésed rólad szóljon, mindig magaddal kapcsolatosan teremts, a legjobb szándékod ellenére sem tudhatod mi a másiknak a legjobb. Merj nagyot kérni, merd megvalósítani önmagadat.
Kívánok mindenkinek csodálatos és tudatos teremtést.

Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr1417984548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu