Mars-Uránusz-Felszálló Holdcsomópont együttállás – 2022. július 31-augusztus 2.
2022. augusztus 01. írta: Csillagtenger

Mars-Uránusz-Felszálló Holdcsomópont együttállás – 2022. július 31-augusztus 2.

„Ha egy tojást egy külső erő tör össze, az élet végetér. Ha belső erő, akkor egy élet kezdődik. A nagy dolgok mindig belülről indulnak el.”

Gondolkodj el egy kicsit ezen az idézeten. Én azt hiszem abszolút leírja miről is szól ez a hatalmas erő nemcsak a Mars és Uránusz mint két kitörő erő együttállása miatt, hanem mert a Felszálló Holdcsomópont is velük áll, ami a belsőből a fény felé való indulást jelenti. És talán azt a már talán unalomig hallott gondolatot is megértjük mindezzel, hogy ’ami bent az kint’.

(Hosszú írás lesz, erről az egy hatásról egy előadásnyit lehetne beszélni, ezt próbáltam összesűríteni, de nem tudtam rövidebben.)

Ha visszagondolunk a történelemre, életünkre, a mai tudattal ismert tényekre, dolgokra, láthatjuk, hogy folyamatosan jelen volt a félelem, az agresszió. És jelen van a mai napig is, bár már talán nem annyira zord formában. Fejlődünk, mert fejlődünk, nemcsak a technika, hanem ezen a téren is, de még van dolgunk. A 2020-ban a világot végigsöprő járvány is megmutatta, hogy igen, van még dolgunk, a félelm még mindig bent van a tudatban, látni az embereken, hogy félnek még. Nagyon sok a bizonytalanság, a rugalmatlanság, a kiskapuk keresése, a belső és külső harcok, a másik hibáztatása, a visszatámadás, a szegény én szindróma. Ez azonban nem más mint a fény munkája. Azt gondoljuk a sötét diktál, pedig pont hogy a fény próbálja láttatni magát, mert a sötét által látod meg a fényt. Szerintem nem véletlenek az elmúlt évek történései, a mai napi rendelkezések, a felerősödött a félelem, elsősorban a veszteségtől való félelem, hogy megmutassa magát mindez, hogy igen, még mindig félelemből teremtünk. És a mai napig ez van. 

Ez az erő segíti ezen félelem áttörését. Hatalmas nagy erő, és nagyon nagyot lökhet rajtunk embereken. Az Univerzum hatalmas erőkkel támogat, egyik csodanergia érkezik a másik után és még mindig nem látjuk, nem értjük hogyan tudnánk kihasználni, mert még mindig kívül keressük. Pedig ez nem fog máshogy menni, mint hogy rájövünk, hogy nincs más dolgunk mint saját belső fényünket útjára indítani, rájönni végre, hogy a külső tényleg csak arra válasz amit egyszer elindítottál. És tudom, most jön a kérdés, de hát mit tegyek, a hatalom, a politika, a főnök, az infláció, ésatöbbi. Őszintén? Nagyon egyszerű a válasz, szeresd, köszönd meg, hogy jött és tanított. Azért van, hogy észrevedd, hogy kezdj el mögé látni, úgymond hátralépni és rálátni a történetekre, mintha egy mozit néznél, vagy ha úgy érted jobban, felmenni egy hegyre, és lenézni ahogy a völgyben sétálsz. Mert ha hátralépsz, vagy felmész a hegyre, látod a kanyaron túli világot is, a megoldást, amit lentről csak a kanyarig látsz, vagyis csak a problémát magát. Ahhoz, hogy észrevedd, hogy semmi sem ellened irányul, hanem azért van, hogy felébresszen, tanítson valamire, ki kell lépned a szegény én mentalitásból.

Mint mindennel életünkben. Gondolj bele, mennyi mindent megoldottál, megtanultál már azon az úton ami elvezetett addig a pillanatig ahol most vagy. Nemcsak ezt az életedet nézve, amikor pici babaként először járni, beszélni tanultál, most meg professzor vagy az egyetemen. Ezen az úton is voltak nehézségek és mi oldotta meg? Hogy beleraktad magad, leültél tanulni és csak sikerült a vizsga, mert nem a kifogásokat kerested. De nézheted még nagyobban, a földi léted egészében, ahogy folyamatosan fejlődtél, és mint emberiség eljutottunk a bunkósbottól a mai modern technikákig. Ez is nehézségekkel, kihívásokkal teli út volt, de megoldottuk.

Ezt így most nagyon leegyszerűsítettem, azt akarom mindezzel mondani, hogy soha semmi sem ellened van, akkor is ha úgy érzed a rendszer amiben élsz nehézséget okoz. Ha úgy tudsz ezekre nézni, mint lehetőségekre, hogy fejlődj, továbblépj, akkor győztél, akkor használod a belső erőd. Lehet egy pillanatra nehézséget okoz, de pont ez fejleszt, mert valamit át kell gondolnod, megtanulnod, újra csinálnod. Ha így állsz bele, a végén biztosan jobban jössz ki. Ha harcolsz ellene, és akár meg is nyered a kis csatát, jönni fog a következő nagyobb és sose lesz vége.

Mars-Uránusz-Felszálló Holdcsomópont együttállás. Ízlelgessük egy kicsit, ez így valóban a fény felé indulás. Két kitörő erő együttese, Uránusz a 7-es rendszerből, a földi teremtésből segít kitörni, Mars a láthatót, az egot, a racionalitást emeli jupiteri szintre, vagyis a hétköznapi gondolkodást az istentudat szintjére, a Felszálló Holdcsomópont pedig a fény felé törés, mert itt éri el a Hold pályája alulról a Naputat, kiemelkedik és fölé megy.

Ez az erő valóban nagy segítség számunkra. És igazából már meg is dolgoztuk, elvileg, hiszen Mars segített ebben legutolsó hátráló mozgása során 2020. őszén, általa már ledolgoztuk ami ennek az emelkedésnek gátat szab, és mivel ő MC analógia (ez a Mars és Vénusz útjában rejlő titokból olvasható ki), tehát mint sorsfeladat jelenik meg, segít előrelépni küldetésünk útján mint ember, vissza az isteni felé, amit most Uránusszal kilövünk ráadásul a fény felé. A lehetőség mindenki számára adott, de csak aki élni tud vele tudja ezt áttörni, vagyis elindulni most már valóban a karmán túli világba, be a hurrikán szemébe, ahová hamarosan meg is érkezünk.

Hatalmas erő. Nemcsak a kitörésben, lépésben segít, hanem talán ami a legfontosabb, ezen erő által érezheted meg végre, hogy neked kell csinálni. Senki nem tudja helyetted megcsinálni. Utat mutathatnak sokan, a pszichológusod, a tanárod, a barátod, az asztrozófusod, a kineziológusod, az angyalok, a felső világ, de lépni neked kell. Senki nem teheti meg helyetted, mert akkor nem te fejlődted meg. Akkor maradsz néző a mozidban, míg pereg előtted a film (élet) és te csak nézed, hogy mások boldogok.

Szerintem erről szól elsősorban ez a hatalmas energia. Nyilván lehet máshogy is nézni, értelmezni, de szerintem ez a lehetőség van benne. Kitörni, saját fényeddel elindulni. A Kos csillagaiban történik mindez, ami a Fényföld felé indít, az új világ felé amiben már ott az a várva várt boldogság.

És ne feledd, ott van a Merkúr-Szaturnusz szembenállás kvadrátja ami egy háromszöggé egészíti ki ezt az energiát, ami pont ebben a nagy együttállásban csúcsosodik ki. A Merkúr-Szaturnusz kapcsolatában lévő összes tanítás megjelenik ebben a nyílban, oda irányul és elindul. És ezek oda-visszaható energiák, Szaturnusz nagymester kap ebből az energiából, aki most még ugyan visszafelé sétál, de majd megfordul és onnantól valóban elindul a halak birodalma felé. Ha máskor nem, akkor kiderül hogy ez az áttörés hogyan sikerült, merre indult el új utad (Kos csillagai), mennyire van meg benne Kolkisz, a Fényföld.

És az egész nagy együttállás alatt Vénusz dolgozik, akiben ott van az a fajta bölcsesség is ami mint érték jelenik meg, hogy mi neked az élet, tudod-e mit és milyen erőből, hogyan teremtesz, illetve, hogy lehet teljesen másképp, is belső fényedből?

Mert lehet. De ahhoz a fényt, a szeretetet kell elindítani. És lehet azt mondod, hogy te nem vagy elég ahhoz, hogy egyedül megváltoztasd a világot. De. Pont hogy rajtad múlik. Minél több fényt adsz, annál több lesz a környezetedben. Csak így tud működni. A fény mindig legyőzi a sötétet. És ezt minden reggel meg is mutatja mikor felkel a Nap. Észrevetted már? Megfigyelted? Átgondoltad? Ő mutatja a példát, de észre sem vesszük, mert annyira megszokott, nem kérdés, hogy a Nap felkel és hozza a fényt, ezáltal van élet, lehetőség a továbblépésre, a haladásra. Ha nem tenné, sötét lenne. Teljes sötét. És ő szerinted bármikor is feltette a kérdést, hogy de minek csinálom én ezt ha itt lent ekkora sok a félelem? Dehogy is, ő csak csinálja tovább, hogy hátha egyszer észreveszed és követed az ő példáját. Nem kell hát mást csinálnod, csak amit az életet adó Napunk tesz. Sugározz, add fényed, és élet lesz körülötted, és abban a fényben a sötét is megszűnik.

Ez az erő segíti ezt áttörni.

Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr4117895077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu