Mars a Déli Korona csillagaiba lép – 2022. február 2.
2022. február 02. írta: Csillagtenger

Mars a Déli Korona csillagaiba lép – 2022. február 2.

Mars 2022. február 2-án az esti órákban utolsóként az itt áthaladó bolygók közül belép a Déli Korona csillagaiba, ahol egészen február 13-ig tartózkodik, miközben Vénusz a Pajzs csillagaiban halad. Ez két dologban is igen jelentős változást hoz számunkra.
 
Lezárul egy korszak, legalábbis annak egy része, mert ahogy én látom a jelenlegi helyzetünket, egy 8 éves időszak közepén járunk, ami azért nagyon nagyon kivételes és különleges, mert ezt a 8 éves időszakot (a 8-as a végtelen, hűű, ha ezt az analógiát is beleszövöm…) Szaturnusz indította és zárja. És amit a Mester csinál, az minőségi és maradandó, vagyis akár mondhatom, hogy aki meglépte, az valóban a végtelent írta át. Ez itt a földi létben is elhozza számunkra, hogy el tudunk jutni oda, hogy meg tudjuk élni a teljességet az anyagi létben, de így tovább gondolva, ebben olyan van, amit a földi elme fel sem fog, de a szív érez (amit nem is tudok most szavakká formálni). Ahhoz, hogy ez megtörténjen, kellett hozzá mindaz, amit Plútó munkájához kötök, aki teljesen átalakítja életünket (lásd Sötétség birodalma, Szuperszombat írásaimat), és talán pont most, ezen sorok írása közben értettem meg, hogy minderre, a jelenlegi időszakra azért van szükség a benne lévő radikális lépésekkel, mert Plútóban van meg az az erő, hogy tényleg mindent elvegyen ami nem a fénynek megfelelő, hiszen ennek a 8 évnek a második fele, ami most indul, bár tulajdonképpen Jupiter halakba és Neptunusz Egységbe lépésével már el is indult, csak még nem tudtunk rájuk figyelni, mert Plútó annyira erős még mindig, de már kezd visszavonulni és figyelmünk is átterelődik hamarosan. Vagyis Plútó nagy átalakító, radikális átminősítő munkáinak lassan végére érünk, és úgymond lágyabb vizekre evezünk, átveszi ugyanis az irányítást Neptunusz, ami attól függően lesz egy csodavilág vagy full illúzió számodra a következő 4 évben, hogy hogyan élted meg ezt az elmúlt időszakot, mennyire tudtad lepucolni magadról a felesleget, amiben Plútó segített minket. És talán már az is látszik kibontakozni ami a mindezek utáni időszakban jön, de az még távoli, van addig is bőven dolog.
 
És a másik változás, amit Mars Déli Korona csillagaiba lépése hoz, az az, ami szerintem egy igazán csoda, főleg nekünk magyaroknak, hogy most már végleg feléled az Otthon ereje és védelme Vénusz által és a Legmagasztosabb Verzérelv, a Szent Korona szellemisége Mars által. A Szent Korona ébredése tulajdonképpen már 2018. tavaszakor elindult mi más mint egy Mars-Szaturnusz együttállás által, az Otthon kapcsol most be Vénusz fordulásával. Az Otthon, ami nem a földi otthonod, hanem a szövetség, a nagy család, vagyis azon segítség, támogatás, ami nem földi energia, de mint otthon, szövetség, egység meg tud jelenni itthon. Ez így együtt meghozza, összehozza a pálos párokat. Akik nemcsak mint férfi-nő, hanem mint a közösen rezgő közösségeket is jelenti. Érted mire gondolok? Az a magasabb létforma, lelked rezgése tudatosodik itt lent és kapcsolódnak egymáshoz ezen lelkek a legcsodálatosabb, legtisztább vezérlet által, ami a Szent Korona szellemisége. Ez most valóban meg is rezdül, pendül mert Mars-Vénusz első együttállása február 16-án a Vega csillagainál teljesedik ki, aki a szférák zenéje, lelked valódi rezgése, az otthon hangja. Az a nap, főleg hogy Telihold is van akkor, ott megpendít benned valamit, egy igazán különleges nap lesz, ha máskor nem, de ott rárezegsz arra hol a helyed, ki vagy, miért vagy itt. És onnantól Mars-Vénusz kéz a kézben halad tovább 3 hétig, ami maga egy hatalmas teremtő időszak, ráadásul a Nyilas fénynemző csillagaiban teszik mindezt, általuk nemcsak ébred a fény, meg is teremtődik egy magasabb szintű világ, ami Plútóval való együttállásukban éri el csúcsát, aki mindezt a mélységekben elülteti benned, és ami a lelked mélyén megpendül, az van, hiszen a lélek teremt. Onnantól valóban máshogy teremtesz, máshogy élsz, más lesz a fizikai világod, ráadásul egy teljesen más szellemi vezérlettel. És ez az a pont, amikor Plútó visszavonul, átadja a stafétabotot Neptunusznak és elindul egy másik energetika.
 
Mit jelent ez? Valóban egy korszak, legalábbis egy szakasz végéhez értünk, amiben lezárul a múlt és a múltban lévő félelmek, fájdalmak, szenvedés és elindul egy teljesen más élet, más szellemiség. Vagyis most, hogy a Mars belép a Déli Korona csillagaiba, végleg felébred az egységtudat, a nemzettudat, hogy egy nemzet akkor igazán nemzet, ha minden lakosa király. A király az, aki más síkon lát, de azt elérni egyéni út, aki viszont végigcsinálta az elmúlt időszakot, most megkoronázódik önmaga, a szellemi vezérlete által és elindítja a fényt magában most már tudatosan, és viszi mindenhová ahová megy, adja annak akivel kapcsolódik. Mindez persze azoknak adatik meg, akik ezt tudatosan végigcsinálták, hiszen a földi létezésben megvan a lehetőséged arra is, hogy ne ezt az utat válaszd. De innentől nyilvánvalóvá válik ki melyik úton halad. A tegnapi Újhold meg is mutatta, hogy pont az a teljesen tökéletes amit jársz, mert abban van a szabadságod záloga. Vagyis akár ez, akár az, az a te utad és az a legtökéletesebb.
 
Mindenképpen javaslom mostantól kezdve egy gyertya folyamatos égetését, és a Szent Korona meditáció hallgatását, hiszen most olyan szellemi erők vannak jelen, érdemes a tüzet éltetni, és minél többet, minél tudatosabban beszélni lelkeddel, az Otthonoddal.
 
Tudom, hogy ezek az írások nagyon mások, nagyon magas szinteket ütnek meg, de itt már tényleg olyan szintlépések vannak, amihez utat mutathatnak ezek a gondolatok. Lehet, hogy nem minden érthető, de ha elolvasod, beengeded, tud dolgozni benned, és a mostani teremtő időszakban mi más lehet a legjobb, mint olyan dolgokkal foglalkozni amik emelnek. Jövök hamarosan az ezen folyamatokat megerősítő, segítő meditációkkal, foglalkozásokkal, már készülnek, de még nem most van itt az idejük. Ezekkel azonban tudok majd kézzel fogható segítséget is nyújtani. Addig is fogadjátok sok szeretettel ezeket az írásokat.
 
Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr4717053730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu