Merkúr-Jupiter együttállása
2021. február 16. írta: Csillagtenger

Merkúr-Jupiter együttállása

Igaz, vasárnap 2021. február 14-én volt a Merkúr-Jupiter együttállás, de most állt össze bennem egy gondolat az ő mozgásukkal kapcsolatosan. Ugyanis ez nem egy egyszeri alkalom volt, hanem a háromszori találkozójuk második felvonása. Az első 2021. január 11-én volt a vízöntő 5’15 fokán a Bak feje csillagaiban, a múlt vasárnapi már a vízöntő 13’20 fokán a Bak-Vízöntő múlt csillagképek összefolyásánál, amikor a Merkúr retrográd mozgásban van és a harmadik majd 2021. március 5-én lesz a vízöntő 17’32 fokán szintén a Bak-Vízöntő összefolyásánál de már Delfin csillagaiban is. Miért érdekes ez? Egy Merkúr-Jupiter együttállás zseniális dolog. A hétköznapi gondolkodás és a magas tudás egyesülnek. A racionális és filozofikus gondolkodás. A részletekben gondolkodás és a rendszerszerű látásmód. A mindennapokban elmondott, gondolt szavak, mondatok és azon gondolatok amikkel már érted hogy ezek hogyan függnek össze, állnak egy rendszerré, amit nem is a földi iskolákban tanulsz.
 
Ők poláris párok. Két világot kötnek össze, azt amit valósnak hiszel és azt, ami a valós. A kettőjük kapcsolatában tehát benne van ennek a két világnak a részletekben és teljességében való megértése. Vagyis saját fizikai életed és az isteni létezésed megértése. Egyszerre inspiráló, egymást kiegészítő és egymással egyesülő, eggyé váló hatás. És ez most, Merkúr fordulásával háromszor is megtörténik. Vagyis ez tanít nekünk valamit. Nem véletlen az a háromszori találkozó. De mit tanít ez? Ne feledjük, Jupiter Plútóval dolgozott 2020. folyamán egész évben, éreztük is. Minden letisztult, ami nem a fénynek megfelelő, a hitrendszer, a jogi világ, a törvények, azon dolgok amit nem őszinték, valósak, és mindaz, ami letisztult, annak helyére Plútó egy olyan tudást, tudatosságot, misztikumot, gyógyító erőket töltött be, amivel a jupiteri tudásunk felminősült. Letisztult, és isteni erőkkel töltődött fel. Azért volt az a sok változás. Aminek mennie kellett, ment, hogy helyére bekerüljön egy sokkal de sokkal jobb. Ezzel feltöltve érkezik Jupiter és találkozik a hétköznapi gondokodásunkért felelős Merkúrral. És háromszor is találkoznak. Hogy mindezt átadja, és azon gondolkodásunkat, amivel a hétköznapi világot látjuk és értelmezzük, feltöltődjön, átíródjon, felminősüljön. Hogy már ne csak világnézetileg értsd azt ami történt, miért történt, milyen folyamatban vagyunk és ezzel hová haladunk, hanem hogy ezt a hétköznapjaidban meg is tudd élni.
 
És ez két hónapon keresztül élő hatás. Bőven ad időt arra, hogy megértsd, és átvedd és elkezdd működtetni. A szellemi háttere mindennek a Bak és Vízöntő csillagai. Elsőként a Bak feje csillagképében találkoztak, ahol hozzákaptuk mindehhez annak tudatát, hogy mi is a küldetésed, miről is szól maga a létezés, hiszen a Bak tudja ezt. Ő tudja, mert ő a fénynemző Nyilasra lát rá, ő abszolút tudatában van annak, hogy honnan jött, és hová tart, és ehhez kellenek a próbák, tesztek, feladatok, kihívások, hiszen mi másban van a fejlődés? Majd a Bak-Vízöntő csillagképekben lévő másik két találkozó által a Vízöntő múlt víze lemossa mindazt, ami ennek nem felel meg, hogy a harmadik találkozónál a Delfin által rájöjjünk, hogy az élet maga egy nagy játék, hiszen mindig gyermekek vagyunk a gyermeki ártatatlansággal élve, és mindig újjá születünk, az élet tehát valóban nem egy dráma, hanem egy örök mozgó valami, amiben ott a játék, ott a boldogság.
 
Ebben vagyunk most benne. Még tart, hiszen a harmadik találkozó még csak ezután jön. Érdemes kihasználni, átgondolni mik azok a vezérelvek amik irányítják életedet, és elhagyni azokat, amik már idejét múltak, mert ezzel tudsz továbblépni az életeden, és belépni egy olyan új jövőbe, ahol az új gondolatok, mind hétköznapi, mind filozofikus szinten már az ego, vagyis a félelmek nélkül vezérelnek téged.
 
Az élet, amit élsz, a te teremtésed. És ebben a gondolatok, a szellemiség abszolút kulcsszereplő. Gondolj bele, most a hétköznapi látásmódod milyen magas tudással töltődik. Ez lesz a hétköznapok új vezérelve. Milyen csodadolog ez. Megkapjuk a lehetőségét annak, hogy teljességében lássuk életünk egyes dolgait, napjait, amiről eddig azt hittük különálló részek, nem függnek össze. De most megjön hozzá a megértés, egyértelművé válnak dolgok, összeállnak a puzzle darabok, mintegy nyílik a szemellenző. Ehhez nem kell más, minthogy átgondolod hogyan gondolkodsz, és megtisztítod attól, ami lehúz, ami nem felfelé visz. Mert hát mi mást akarnál, mint egy valóban boldog, teljes életet?
 
Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr6616429274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu