Az első novemberi hétvége energiája – 2019. november 1-3.
2019. november 01. írta: Csillagtenger

Az első novemberi hétvége energiája – 2019. november 1-3.

Eleve ez a Mindenszentek és Halottak napja ünnepe, de energetikailag is a szeretetről, a mélyen megélt érzésekről szól ez a hétvége.

November 1-én van egy Nap-Plútó kvintil kapcsolódás az Angyal csillagaiban. A kvintil a kvintesszencia vagyis szer-elem ereje, az abszolút teremtés energiája. A Nap-Plútó kapcsolódás mondhatjuk úgy teljes földi világunk szimbóluma. Az Angyali energia pedig egy abszolút tiszta, fedhetetlen, teremtői tisztaságú szeretet energia és tudás. Vagyis november elsején, Mindenszentek napján, már a neve is milyen szép, teremthetünk magunknak egy csodavilágot, csodaéletet. Ha ezen a napon a szeretet járja át tetteinket, abba ez a magasabb szintű, tiszta teremtőerő kerül, azzal indul útjára, vagyis kiemelhetjük magunkat egy szeretetteljesebb létezésbe. Mindezek persze analógiák, de valóban meg tudsz teremteni magadnak egy más rezgést, ami által a környezeted is ezen a magasabb rezgésen válaszol, vagy ha nem tud, nem érint meg többé reakciója abban a formában, hogy fájjon. A szerelem ereje a legcsodálatosabb erő és ma életed teljességét fényezheted fel vele.

Még aznap, november 1-én az esti órákban Vénusz közben átlép a Skorpió csillagbirodalmába és ezzel belép a nyilas jelébe. A nyilasban járó Vénusszal jobban tudod árasztani a szeretet, szeretetteljesebben tudod megélni kapcsolataidat, szeretetteljesebben kapcsolódsz felsőbb vezetésed felé is (ne feledd Merkúr közben épp retrográdban halad aki ezáltal segíti is a kapcsolatfelvételt a szellemi síkokkal). Ilyenkor könnyebben megéljük hitünket, jobban hiszünk saját magunkban, saját képességeinkben, árad a szerelem, a hit, és sokkal termékenyebbek, fogékonyabbak vagyunk a magas szellemiségre.

Azzal hogy Vénusz belép Skorpió csillagképébe, elindul a valódi elmélyülés, érzelmileg kezdünk el átminősülni. Mivel a Skorpió ollójához ér elsőként, lehetőséget kapunk minden olyan negatív érzelmünk levágására, elhagyására, amit már felfedeztünk magunkban és rájöttünk, hogy hátráltat minket. Kapcsolatainkban lévő mélységek megélésének és felfedezésének lehetősége míg a Vénusz itt vándorol. Az igazi, elmélyült érzelmek, de alkotások időszaka is. A valódi, ’belehalok’ az ölelésébe ideje érkezik el. Nem úgy mint a skorpió jelében, az ott inkább a szenvedélyes szerelem időszaka. Ez a valódi, mély érzelmeké. Nem ugyanaz a kettő.

November 2-án Hold együtt áll a Nyilas csillagaiban járó Szaturnusszal és Plútóval is. A Nyilas csillagkép ahol elindul az új, ahol a fény győz a sötétség felett. Mivel már nagyon közel jár egymáshoz a két nagymester, a Hold tulajdonképpen összehozza őket néhány órára (8-18 között), érezheted holnap, hogy kinyílik az Univerzum. Ha megfelelően figyelsz, ráérezhetsz mindarra ami majd januárban érkezik. Van még addig sok munka amit meg kell tenni, de a szombati napon ’fény derülhet’ rá mi is. Nagyon erős nap lesz.

November 3-án a Nap a délelőtti órákban kilép az Angyal csillagaiból és elindul a Mérleg csillagai felé. Még mindig a skorpió jelében jár a zodiákus körén, tehát a hétköznapokban a misztikán, a titokkutatáson, a lelkiségen, szenvedélyen van a hangsúly, de a szellemi vezérlet változik. Elhagyjuk az Angyali vezetést, vagyis már nem a magasabb világokba való emelkedés lehetősége a fő vezérenergia, hanem az isteni ítélet. Egyensúly van-e a két oldal között, vagy valamelyik ’nehezebb’ és ezáltal lehúz, és ha igen, melyik. Mostantól arra látunk rá, hogyan is állunk mindezzel és a központi vezérlet az lesz, hogyan változtassunk rajta.

Csodálatos napsütéses őszi energiákat kívánok. Csodálatos időszak, a lényeg hogy bent éljük meg. Akkor biztos emelkedés a vége.

Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr7915278472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu