Aminek megnyílsz, azt teremted
2019. július 06. írta: Csillagtenger

Aminek megnyílsz, azt teremted

Egy kicsit most előretekintek, mert valami valóban alakulóban van, és ez egy új jövő felé visz, de már most szeretném felhívni a figyelmet a gondolatok teremtő erejére. Ami közeledik, az majd a következő hetek-hónapok energiája lesz (amiről hamarosan tartani fogok egy előadást, figyeljétek az eseményeket), de most kedden, 9-én meglesz ennek első, bevezető lépése. Ez elindít egy új jövő felé, amivel egy olyan életet tudunk magunknak megteremteni, amit valóban szeretnénk.

 

Lesz erről még szó, figyeljétek az írásokat, de amire most fel szeretném hívni a figyelmet, az a gondolatok, a szavak ereje. Sokszor volt már róla szó, hogy a gondolatok teremtőek, vagyis amit kimondasz, és amire gondolsz az megvalósul az életedben. Ráasául jelenleg dupla hatás van készülőben, ami pont a kommunikációval kapcsolatos, az első 9-én aktiválódik, a második 14-én, de erejük már most érződik, hat. Mindkettő a Rák csillagkép megnyíló ágával érintett, ami arról szól, hogy aminek megnyílsz, az fog megvalósulni az életedben. Tehát figyeljetek arra mire gondoltok, mit mondtok ki, mifelé nyíltok meg, mit fogadtok be az életetekbe, mert az indít el az új jövő felé.

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr6014929714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu