Fellélegezhetünk kicsit – 2018. október 31.
2018. október 30. írta: Csillagtenger

Fellélegezhetünk kicsit – 2018. október 31.

Ma még (2018. október 30.) négy bolygó van a skorpió zodiákus jelében, de holnap kettő is kilép belőle. A hátráló Vénusz visszatér a mérlegbe, a Merkúr pedig előrelép a nyilas jelébe. Ide követi majd a Jupiter is november 8-án, bár a Nap még akkor is a skorpióban marad. Vagyis kicsit megkönnyebbülhetünk a mindennapokban, hiszen a skorpió a titkok, a láthatatlan világok birodalma. Skorpió idején minden kicsit misztikus, az érzéseink ilyenkor eldugodtabbak, ezt az időszakot akkor tudjuk könnyen átvészelni, ha befelé figyelünk, a külvilág visszajelzései által a bent még át nem minősített dolgainkra figyelünk és az ezekből feltörő érzésekre, ösztönökre reagálva fejlődünk. Vagyis ilyenkor a szenvedélyé a főszerep, amit azonban kétféleképpen is meg lehet élni. A szenvedélyes érzelmek által, vagy a szenvedés során, amikor mindig a másik a hibás. A skorpió tehát soha sem könnyű időszak, viszont remek lehetőség az átminősülésre, és idén négy bolygó járt itt egyszerre a 10-ből, ami még nagyobb kihívás elé állított minket. Aki tehát úgy érezte, hogy az elmúlt néhány hét feszültebb volt, annak ez volt az oka.  

Azonban egyszerre, egy napon két bolygó is kilép innen. Mikor jegyet vált egy bolygó, az mindig hangsúlyos életünkben, és most ketten teszik ezt egyszerre. A Vénusz még mindig hátrál, majd csak november 16-án fordul újra előre, egészen addig gyűjtögeti az információkat. Az érzelmeink terén tehát még mindig visszafogotabbak vagyunk, lehet hogy a kreatív teremtő erőink sem pörögnek annyira, viszont kicsit kellemesebb vizekre érkeztünk azzal, hogy visszatért a mérlegbe, ahol otthon van. Most nem a szenvedélyen van a hangsúly, hanem a harmónián, a lágyabb érzelmeken, az ölelésen, kapcsolatainkban előtérbe kerülnek újra a szép szavak, a kedvesség, a lágyság. Mélyen az ekliptika alatt vándorol a Vénusz, az Angyalok ölelő karjaiban, így sokkal mélyebben meg tudjuk élni a szeretetet, talán könnyebben is tudunk teremteni, alkotni.

A Merkúr viszont előrefelé halad, ő is mélyen az ekliptika alatt, így rá is az elmélyülés, a befelé figyelés a jellemző. Ez viszont gondolkodásunkban jelenik meg. Már nem a titkos összefüggéseken van a hangsúly, a misztikus, szenvedélyes kommunikáción, hanem elérkezett a nagy összefüggések megértésének az ideje. A mindennapi gondolatainkat most a filozófikus, magasabb értelmiséget átszövő gondolatiság hatja át. Jobban megérthetjük a minket körbevevő világ működését, könnyebben kapcsolatba tudunk lépni a felsőbb világokkal, jobban tudunk tervezni, célokat kitűzni, főleg, hogy a Merkúr még mindig együtt áll a Jupiterrel, aki mindezeknek a képviselője. Ezáltal a mindennapi és a távlati gondolkodás valóban összeér, és megjelenik a hétköznapokban, nem az tehát a lényeg, hogy egy-egy konkrét dologra figyeljünk, hanem elgondolkodjunk azon, hogy mi is működteti azokat a dolgokat, hogyan érnek össze, hogyan hat az egyik a másikra.

 

Mindennek a csillagképi háttere azonban már a Skorpió csillagai, vagyis mégsem tudunk teljesen fellélegezni. Ne higgyük azt, hogy azzal, hogy lasasn kilépünk a skorpió jeléből, végetért a mélységek, a belső dolgok megélésének időszaka. Pont, hogy most kezdődik el. Ugyanis azzal, hogy a Merkúr kilépett a skorpió zodiákusból és a Mérleg csillagaiból, belép a Skorpió csillagaiba november 1-én, és ezzel elindítja az Adventi és Karácsonyi időszak égre írt csodáját. Erről majd kicsit később, de már most szeretnék szólni, hogy valóban valami csoda van kibontakozóban. Figyeljünk hát a gondolatainkra, a szavainkra már most. A Merkúr az előhírnök (és valóban ő a hírnök) ő készít fel minket arra, hogy minél könnyebben át tudjuk vészelni ezt az időszakot. Érdemes valóban elkezdeni arra koncentrálni, hogy elhagyjuk a negatív, lehúzó gondolatokat, törekedjünk a pozitív dolgokra, mert ez az első lépés a csoda megtörténése felé vezető úton.

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr3014334553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu