Mars az áttörés, önlegyőzés ereje, nélküle nincs kitörés az ördögi körből. Hatalmas erő, ő segít át a kétségből az isteni felé, el sem tudjuk képzelni mennyire nagyon fontos energiája életünknek. És ő ’csak’ a földi világban használt erőnk, képzeld el akkor Plútó erejét ő mire képes. Mars most egy nagy útra vitt minket, pont három hónapja, 2022. október 30-án megállt az égen és hátrafordult mielőtt elérte volna Nimród Saiph lábát, ami az Egység felé való lépés energiája. Visszament a Bika fejébe, hogy emlékeztessen arra, hogy ahhoz, hogy az Egy felé lépj, egy olyan útra, ahol már nincsenek kétségek, minden tudásod és képességed megvan. A Bika adja ugyanis az eszközeinket amik az úthoz kellenek, a feje az erre való tudatosodás, a szeme, az Aldebaran pedig amivel mindezt meglátod magadban.
Mars ide ment vissza, hogy tudatosítsa, hogy valóban minden képességünk megvan ahhoz, hogy az út, amit kitűztünk célul, végig is járjuk. Főleg, hogy ez egyidőben történik azzal, hogy Jupiter elindult a kos jegyében egy új körön, amivel új szintre emeli az isteni tudatosságot életünkben, mindezt úgy, hogy előtte együtt állt Neptunusszal a halak legmélyén, sőt, úgy érkezett meg ide, hogy 2022-ben Merkúrral is dolgozott azon, hogy ketté tudjuk választani az egot a felettes éntől.
És most megint Mars lép, segít tudatosítani bennünk ezt a folyamatot. Érdemes visszagondolni, hogyan gondolkodtál, milyen voltál 2022. szeptember 7-e előtt, és milyen változáson mentél át 2022. december 26-áig és hol tartasz most. Hogyan látod magad, hogyan látod a lehetőségeidet, mi és hogyan változott, az Aldebaran csillag mire nyitja a szemed, mert Mars most előre indul, halad a Saiph csillag felé, hogy 2023. március 18-án rá tudjon léptetni az Egy útjára.
Tóth Gabriella Csillagtenger
A bejegyzés trackback címe:
https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr4818037792
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.