Az átminősülés pillanata
2022. december 18. írta: Csillagtenger

Az átminősülés pillanata

Nagyon fontos pillanathoz értünk, a Nap most éri el a legmélyebb pontot, a Skorpió farkát, ahol az átminősülés történik (dec 17-19). Ez az a pont és pillanat mikor Héraklész minden munkáját teljesítve rájött, hogy köszönetként nem valamit kell feláldoznia atyja, Zeusz számára, hanem saját magát. Ezen felismerés után fel is feküdt a máglyára, ahol a tűz leégette róla a halandót, és teljes értékű isteniként született újjá. Ezzel teljesítette küldetését, saját magát is megváltotta, beteljesült sorsa. Aki tud olvasni a sorok között érti mit jelent ez. A máglya ereje ez a szintű átminősülést, de ez csak akkor valósul meg, ha megértetted és végigcsináltad a belső munkáidat, vagyis rájöttél, hogy isteni erővel és tudással rendelkezel és harcaid nem mással történnek, mint saját magaddal. Ezzel a felismeréssel megérkezel és megtörténik az átminősülés.

És ez idén nem ’csak’ ez a fajta átminősülés, itt most valóban istenember születik, mert miközben a Nap áthalad a legmélyebb ponton, már élesedik Nap Jupiterrel való kvadrátja, aki maga is szép lassan közeledik a fény születése pontjához. Ez a Nap-Jupiter kvadrát mindennél erősebb és fontosabb energiája a most emberének. Ez a kvadrát, ami egy Újholddal majd a téli napforduló pillanatában teljesedik ki nemcsak a mostot határozza meg, vagy az előttünk álló éveket, akár ezen testetöltésünket, majdnemhogy ki merem mondani, hogy szerintem egész emberi minőségünk abszolút meghatározó energiája. Ugyanis nemcsak pólus, hanem fény születése pontja váltásban vagyunk jelenleg, amire ebben a testetöltésben készülünk fel, már ebben a testben testközelből el is kezdjük megtapasztalni. Ennek első lépése szerintem ez a Nap-Jupiter kvadrát. Én tudom, hogy ezzel nagyon előre nézek, de valóban hatalmas lépés előtt állunk, aminek a 2022-es év nagyon meghatározó éve volt, ami tovább folytatódik 2023-ban. Jupiter ebben abszolút kulcs. És ki más mint a két fény, az életet adó Nap és a fénytudást szimbolizáló Jupiter lök be minket ezen az úton.

Úgy, hogy ma, december 18-án a negyedik gyertyát is meggyújtjuk, Vega energiáját, akivel Merkúr áll ma együtt behozva ezzel a négy Tejútangyalt otthonunkba és szívünkbe, akikben ott van életünk esszenciája. A felkészüléshez ők adják a hátteret, az energiát, a rezgést, iránymutatást. Annyira de annyira szép minden. De ez csak úgy tudod észrevenni, hogy bent fedezed fel. Annyira mindegy mi van kint, bent legyen meg a béke, hiszen Héraklész is önmagát legyőzve hozta meg a megváltást.

Ez az út, ha ezt felismered akkor érkezel meg. Eddig tartott az erre való felkészülés a belső munkákkal, most van az átminősülés, és néhány nap múlva a születés. Még a születésnek is első fázisa, de már történik. A téli napforduló utántól szerintem teljesen más minőséget tudunk megélni. Valami ott történni fog. Mindez persze belül, ami alakítja majd hozzá a külvilágot. De ezt csak te tudod végigvinni, kívülről ezt nem lehet. Az energiák, az égiek ebben minden támogatást megadnak, de a munka mindig az egyéné.

Csodálatos átminősülést kívánok mindenkinek a négy adventi gyertya fényében.

Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr6418005028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu