Emelő energiák
2022. június 14. írta: Csillagtenger

Emelő energiák

Holnap hajnalban (jún 15), mikor Hold is átlépi a bak nulla fokát az égre nézve azt látjuk majd, hogy a bolygók szépen sorban egy ’vonatban’ felsorakozva haladnak egymás mögött az égen az ekliptika emelkedő szárán vagyis mindannyian emelnek minket. Jelenleg a Nap húzza, a Hold tolja a sort. A Nap ráadásul a Bika szarvaiban a Tejútra húz minket, a Hold pedig a Nyilas íjában indít minket a hazaútra, vissza a fényhazába.
 
Megjelenik három királyi csillagkép, a Nimród a Nap által, Nyilas a Hold és Plútó által, Bak a Szaturnusz által. Ezek mind a profánon, az átlagon túli energiák, mert a király már nem a hétköznapokkal foglalkozik, ő inkább vezet, irányt mutat, tanítja azt az utat amit már ő megjárt, mert ő már másképp lát, ebben is ott a kiemelkedés. Valamint megjelenik a Megváltó energiája, a Halak csillagai Neptunusz, Jupiter és Mars által. A Halak a belső tudatosság, amikor tudod, hogy az Egyből jössz, és azért vagy itt, hogy járd az utad, abban különbözik egyénenként, hogy valaki már tudatosan járja. De a Halak az út vége is, ahol eldől hogyan lépsz tovább, így ebben is megjelenik a magasabb szint. És ott van egyidőben a kezdeti energia, a Kos, a Vénusz és Uránusz által, aki mutatja az irányt az új felé, ahol már magasbb síkra tudsz elindulni. És hogy teljes legyen, megjelenik a Bika is Merkúr (plusz a Nap) által, aki adja annak lehetőségét, hogy mindezt úgy teremtsd meg ahogyan neked a legjobb.
 
Jelenleg tehát, míg a Hold itt végigszalad (ez két hét), megint minden arról szól, hogy emelkedj, lásd meg a benned lévő fényt, azzal indulj és építsd az új világodat, hiszen a bolygók a téli napforduló (fény születése) és a nyári napforudó (fény teljessége) között járnak, úgy, hogy érintik a tavaszi napéjegyenlőség, a fény győzelme pontját. Ebben minden benne van, ami a fény útjára lépéséről és azon való haladásról szól és még teremtő kapcsolatban is állnak ezek a pontok a csillagképekben vándorló bolygók által.
 
Ebben indíthatod most el a teremtő mágiádat. Érzed mekkora erők ezek?
 
Tóth Gabriella Csillagtenger

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr4117857905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu