Szuperszombat – 2022. január 29.
2022. január 28. írta: Csillagtenger

Szuperszombat – 2022. január 29.

 

Egyszerűen jó ránézni a csillagos égre, mert már csak azzal, hogy nézed átjár az a hatalmas erő, amit sugároznak ezek a csodálatos csillagok és a közöttük sétáló teremtő erőink, a bolygók. Velük kapcsolódni, velük lüktetni már kiemel, úgy, hogy igazából nem is csináltál semmi extrát, hiszen az erő, amit ők képviselnek átjár ahogy nézed őket.
 
Most eleve hatalmas erők dolgoznak, mert minden bolygónk a felfelé emelkedő íven van, bár Uránusz kivételével mindannyian még annak láthatatlan ágán, az ekvátor alatt járnak, ezért is mondom azt, hogy ugyan már építkezünk, de jelenleg a belső munkákon van még a hangsúly. A Nyilas, a Bak és a Vízöntő csillagaiban rejlő üzenetek érződnek most a legerősebben, hiszen ezekben a csillagokban járnak bolygóink. Ez a három csillagkép a fény születését, a fényre való tudatosodást és a fénynek a már valós valóságodba való átvitelét jelentik. Azáltal, hogy ezekben a csillagképekben járnak bolygóink, a bennük rejlő szellemi vezérlet most földi életünk irányadója. Valóban a belső fényed van születőben. Az a belső fény, aki vagy, és aki erre tudatos, ő rendelkezik mindazon tudással, erővel és a szeretetnek azon képességével, ami maga a teremtői szeretet ereje. Plútó munkája segít bennünket abban, hogy ezen képességünk tudatos birtokába jussunk. Ez az, amit viszont nem kapunk meg ingyen, mert csak akkor jár, ha mindenért ’megfizettél’, vagyis ahol korábban letértél utadról, és ha nem is szándékosan, de vétettél, hibáztál, azt jóvá teszed. Ezen dolgoztat minket Plútó, ami egyénenkét hoz különböző megéléseket, hiszen kinek kisebb, kinek nagyobb feladatai voltak, ezért éltük meg az elmúlt időszakot nehezebben vagy kevésbé nehezen. Ezek azonban elkerülhetetlen lépések ahhoz, hogy a fény ereje és szeretete fellobbanhasson benned. Ez van most alakulóban, még mindig valahogy alakulóban, mert még a mélyben vagyunk. Majd mikor a gyorsbolygók elérik a kos nulla fokát, a tavaszi napéjegyenlőség pontját, ezzel átlépnek a felső világba, akkor kerül minden a felszínre és tudjuk a látható világban már tudatosan megélni.
 
De addig van még dolog. Ez azonban már más fajta dolog, mert aki ki akarta használni ennek az energiának az erejét az szerintem a nagy munkákon túl van már. De Plútó azért dolgozik még. Érkezik hozzá még Merkúr és majd március elején a Vénusz-Mars együttállás is. Na, az ő érkezésük felrobbantja a mostani világot, abszolút jó értelemben, főleg hogy ők együttállásban jönnek, és ők lesznek ennek a folyamatnak a záró energiája. Na ott valami valóban történik. De erről majd később. Nézzük a mostani hétvégét.
 
Szuperszombat. Ez a szó jutott eszembe elsőként ahogy ránéztem a tranzitra és megláttam mi van alakulóban. Merkúr hátráló mozgásában eléri Plútót, ami maga hatalmas bumm lesz, Vénusz szombaton fordul előre és indítja el a végső folyamatot, ami majd március elején a Vénusz-Mars-Plútó együttállásban csúcsosodik ki és szépen csendben Hold is eléri a bak nulla fokát, és szinte azonnal együtt is áll a még mindig itt sétálgató Marssal, akinek ereje még így benne van a Hold által elindítható teremtő mágiában. És a csúcs az egészben, hogy mindez a fény születése csillagképében a Nyilas csillagaiban. Annak kezdő pontján egyesül Mars és Hold, Vénusz a közepénél fordul és Merkúr a csillagkép végén egyesül Plútóval. 5 bolygó, teremtő erőink fele egy csillagképben, ami talán mondhatjuk a legfontosabb energiája életünknek. Nemcsak mint fény születése szimbólum, hanem nekünk magyaroknak is kiemelkedő, hiszen az ország személyiségét szimbolizáló erőről van szó.
 
Na és mit hoz ez? Ennek a szombatnak a legerősebb hatása Merkúr-Plútó együttállása. Itt most megértheted ki vagy. Úgy igazán ki vagy, mit képviselsz, milyen erőkkel rendelkezel, mire vagy képes, és hogy mennyire de mennyire te irányítod ezen erőket. Ezen a szombaton Merkúr lerántja a leplet és megérted végre, hogy miről szóltak az előző évek munkái, amiben Plútó volt a karmester, hogy mi kell ahhoz, hogy elinduljon életed egy másik síkon. Mit jelent az, élni. Mert szerintem ennek az egésznek valódi, távlati üzenete erről szól. Mit jelent az élet. Merkúr ugyanis Szaturnusz mestertől jön vissza, akiben benne van az útnak, magának az életnek a bölcsessége, és tőle hozza mindamellett azt a szellemiséget, hogy tudod mi vezérli az életedet, ami nem más mint az eredendő tiszta szellemiség, az igazi éntudatod, aki eredendően vagy. Itt most állj meg egy kicsit. Lehet ezt elsőre nem érted, tudatosan valószínűleg nem. De pont ez a lényege, hogy ezt most ne is tudatosan akard megérteni. Merkúr eleve a jelek nagy tudója, ráadásul hátráló mozgásban van, ilyenkor ő abban segít, hogy a szavak mögé értelmezz.
 
Vagyis amit érezhetsz ezen a hétvégén Merkúr-Plútó együttállásával az az érzés, amikor beszélgetés közben valahogy nem jön ki a gondolat, nem tudod kimondani és ott az a tipikus ’itt van a nyelvem végén’ érzés. Ez most Plútó által belül azonban megdobban. És ami bent megdobban, az van. Az onnan felszínre tud törni. Amit most megértesz, ami most végleg átformálódik, hogy innentől tudod, hogy a mélységet is te uralod. A fény vagy, de a mélység ura is. Meg kell küzdened ezzel a mélységgel, saját belsőddel, kétségeiddel, félelmeiddel, de ez a részed. Ő az, aki újra és újra eszedbe juttatja, hogy te vagy a fény. Mert a sötét által látni a fényt. A sötét ezért a legjobb barátod, mert újra és újra emlékeztet rá ki vagy. Akkor ő az úr, ha hagyod, hogy elnyeljen. De most megérted, hogy nem ő a főnök. Ezen dolgozott Plútó, ezt csináltatta velünk végig az elmúlt 2 évben. Minden aspektusából életednek megmutatta, hogy igenis te uralod a sötét oldaladat is. És most Merkúrral megérted ezt. Bent. Most még bent, de hamarosan visszatér ide Merkúr, mert beljebb halad még, de február 4-én előre fordul és február 11-én immáron harmadszor, de véglegesen lejt egy táncot Hádésszal, a sötétség urával, de az már örömtánc lesz. Onnantól van meg a teljes bizonyosságod. Akkor már tudod is. Most még csak tudod. És a kettő között hatalmas különbség van.
 
Ez akkor történik meg így, ha érted mindazt, amiről az eddigi írásaimban írtam, előadásaimban beszéltem. Hogy az igazi erő benned van, és te alakítod a világodat. Aki ezt még mindig nem érti és kint keresgél, annak ezek a napok még lehetnek fájdalmasak, ők ellenséget látnak mindenben és mindenkiben, amik ebben az időszakban abszolút fel is erősödhetnek. A belső mumusok, az ego és fájdalom hatalmas és sötét erői, ami a külvilág ilyen-olyan tevékenységeiben meg is nyilvánulnak számukra. Ebben bármi lehet, és a bármit értsd úgy hogy bármi. Ők valóban mindenben ellenséget látnak és élik is meg, és kerülnek egyik harcos, küzdős helyzetből a másikba. Ők sokat is veszekedhetnek, támadhatnak, vívhatnak ezekben a napokban. De nem is erősítem tovább ezt az energiát. A két világ már nagyon szétvált, és ez a két véglet jelenik meg benne. A fény azonban mindig győz. Még mindig van idő megérteni. Főleg itt most, hiszen Merkúr, a hétköznapi gondolkodás bolygója dolgozik most Plútóval. Ő tud most még megtisztulni azok számára akik még nem értik. És ez akár egy pillanat törtrésze alatt meg tud történni. Erre a szombat kiváló, mert ha ez a nem tudatosban történik, az az igazi.
 
A szuperszombat másik nagy üzenete Vénusz fordulása. Elég legyen most róla annyi, hogy szombaton előre fordul, ezzel az ő történetük Marssal most kezdi a végső felvonást, de erről lesz még bőven szó. De azzal, hogy Vénusz is előre fordul, már csak Merkúrra várunk aki február 4-én fordul előre, hogy minden bolygónk földi pályára álljon és teljes gőzzel mehessen a teremtés. Addig is érdemes újra elővenni a Szent Korona meditációt, mert Vénusz az ő energiamezejében halad. Ide érkezik hamarosan Mars is, de erről egy újabb írásban, az egy teljesen más energia.
 
És még egy nagyon fontos dolog, Hold szombaton eléri újra a Nyilas Al Nasi csillagát, ami egy újabb teremtő mágia elindításának lehetősége. Ez így egyidőben megy a Marssal elindított mágiával, ami által még erősebb minden amit teremtesz. Érdemes elkezdeni ezt is és párhuzamosan működtetni. Artemiszt szólítsd meg és a Hold minőségeivel, vagy lelked rezgésével kapcsolatos dolgokat teremts. Ennek kezdő pillanata január 29-e szombat 12:41 de ekkor nyugati irányba fordulj. Szombat reggel napkeltekor ha csinálod a Mars mágiát Árésszal még egyedül csináld, majd dél körül csináld meg Artemisszel és a következő napokon egyidőben egyszerre mehet napkeltekor keleti irányba fordulva.
 
Ezeknek hatalmas emelő ereje van, hiszen a Nyilas csillagkép íja hegye által az emelkedést segíted, ami jelenleg amúgy is nagyon erős, és vasárnap ott van a Nap-Uránusz emelő kvadrátja, ezt az energiát is segíted ezzel, mert Hold-Uránusz trigon is van vasárnap és kedden Újhold is lesz, tehát Hold mindkettőjükkel kapcsolatba lép. A Nap-Uránusz kvadrátja pedig már elkezdi a valódi kiemelkedést, mert Uránusz az egyetlen aki a felső térfélen van már, őfelé igyekszik mindenki, mert ő lesz az, aki a bent megteremtett dolgokat megvalósítja számunkra.
 
Valóban szuperszombat elé nézünk, de ezek belső bummok, belső felismerések még, én továbbra is javaslom a befelé figyelést, hogy mindazt ami történik azt tudatosan tudd megélni, mert úgy lesz könnyebb az előrehaladás.
 
Tóth Gabriella Csillagtenger

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr5716863960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu