Nap-Plútó együttállás – 2022. január 16.
2022. január 15. írta: Csillagtenger

Nap-Plútó együttállás – 2022. január 16.

A Nap-Plútó együttállása a sorsátalakító erő. Már önmagában egy hatalmas erő, mert saját életed átformálásának abszolút ereje van benne, de közben ha a színfalak mögé nézünk, és megnézzük magát a rendszert, sokkal tágabb és mélyebb üzenetre lelünk. Ami talán meg is magyarázza mindazt, amiben vagyunk jelenleg. De saját életed valódi helyzetére biztos kapsz általa információt már ha tudsz olvasni a sorok között. Mert Nap Plútóval való együttállása a barlangodba világít be, a sötétségbe, oda ahol titkaidat rejtegeted, és ez szabad szemmel nem látható, ennek megértéséhez más értelmezés kell.
 
Gondolj bele, Nap a fény, Plútó pedig Hádész, az Alvilág ura. Azáltal, hogy együtt állnak, nyitva az Alvilág kapuja, ha a napokban a Nap felé nézel, Hádész mosolyát is látod. Ott áll most Apollon mellett, együtt néznek le rád. Vagyis a Nap, a fény által most feltárja neked bensődet, mindazt, ami a mélyben van. És ez elsősorban kozmikus erőd, az az erő, amivel teremtesz. Ez a láthatatlan ereje, a látható mögötti világ gyökere, amivel a fizikai életedet teremted. Feltárul hát, hogy valóban te vagy az eredője mindannak, ami történik veled, minden a te teremtésed, hiszen minden a te belső erődből indul. Értelmét nyeri most az a tétel, hogy ’nem az út alakít téged, hanem te alakítod az utat.’ És ha belegondolsz ez mennyire de mennyire igaz. Te alakítod az életed. Te lépsz. Te gondolkodsz. Te éled meg. És ahogy ezt teszed, úgy alakul életed. És vele a környezeted. Vagyis nem a körülmények alakítanak téged. Oh ennek tudatosítása mekkora erő, és most erre látsz rá, ezt kapod meg. Ha most jött egy aha élmény, vagy egy nagy bumm, akkor már meg is van. Ennek az erőnek az a lényege, hogy amikor egyszer rájössz, hogy ez valóban így van, onnantól ez elvehetetlen, általa legyőzhetetlen vagy, ezáltal bármire képes. Bármire. És pont az ellenkezőjére is.
 
Mert Hádész az Hádész, és neki az a dolga, hogy mindenbe vigyen bele egy kis huncutságot, mosolya mögött tehát feltárja neked most azt is, amit valóban elrejtesz magad elől. A kis szörnyeidet, félelmeidet, kétségeidet. Ők is a felszínre jönnek most, és szembetalálod magad velük. Ezáltal ezek a napok lehetnek nagyon félelmetesek is. Akkor, ha ezen szörnyekkel nem mersz, vagy akarsz szembenézni. Hádész, most Apollon mellől, a fénytrónról kacagva néz téged, hogyan is vagy ezen kis szörnyeiddel. És ha van még önmagad elől titkolni valód, ami elől menekülsz, most a nyakadba boríthatja. Mivel az Alvilág kapuja 2021. december 30-a óta nyitva van és 2022. március 4-ig abszolút nyitva lesz (ez az időszak amikor Merkúr először, majd utolsóként Mars-Vénusz elhalad Plútó mellett, közben megjött most Nap és Merkúr hátráló mozgása miatt még kétszer látogatását teszi), most ezek a kis szörnyek, akikkel nem akarsz szembenézni, mind-mind igen élénk 3D-s filmben peregnek neked. Ezt hívjuk úgy, hogy az élet. De. És itt jön a de. Mert ez viszont abból a szempontból csudijó, akkor is ha a hétköznapok világában ezt kőkeménynek éled meg, hogy ezáltal szembesülni tudsz velük. Mert Hádész ettől Hádész, ezért imádni való. Neki csupán az a dolga, hogy pimaszkodjon, de önmaga is egy isten, akit az örök szeretet vezérel. Neki csak a ’munkája’ az Alvilág őrzése és a pimaszkodás. Szóval, ha vannak titkaid saját magad elől (mert ki más elől lennének, a többi már csak következmény), azok most, ebben a néhány hónapban abszolút mutatják magukat. Ez megjelenhet millió formában, egyéni, nemzet, világ szintjén. És mi történik? Na mi történik? Egyén szintjén ’fenyegetve’, ’kényszerítve’ vagy, hogy tegyél meg bizonyos dolgokat mert akkor irgumm-burgumm, nemzet szintjén tulajdonképpen szintén, és világszinten ugyanúgy. Miről szól ez? Mi ennek a látható, valósnak vélt őrületnek a valódi titka? Miért van mindez? Azért, hogy vedd már észre miket rejtegetsz. Mert amíg nem nézel velük szembe, szerinted tudsz szintet lépni? És Hádész most van olyan kedves, hogy az arcodba tolja mindazt, amitől tudat alatt rettegsz, félsz. Meghozza ezeket a külvilágból, hogy vedd már észre, győzd le őket, és teremts már magadnak egy olyan életet amit te akarsz élni. Boldogat, szenvedéllyel, mert az élet maga egy nagy vidámpark tele csupa-csupa lehetőséggel, örömmel.
 
Na és akkor nézzük a tágabb képet. Innentől jön az igazi bumm, legalábbis nekem az volt, mikor ezt most felfedeztem. Ez a Nap-Plútó együttállás ott van, ahol 2020-ban a Jupiter-Szaturnusz-Plútó együttállás volt, még ha nem is akkor volt teljesen egzakt, amiről akkor nagyon sokat írtunk, hogy milyen átminősítő erő van ebben. Akkor ott, értettük meg, hogy a jupiteri és szaturnuszi erőkkel mire vagyunk képesek. Ha megértettük. De ha nem, akkor majd most. Volt aztán ennek egy újabb fejezete, hiszen 2021-ben Szaturnusz erre a pontra ment vissza (ha nem is egzakt), amivel meghozta a tanításokat, hogy milyen karmikus munkák rendezésére van szükség a továbblépéshez, és most, 2022-ben Merkúr jön majd ide vissza, ő segíti majd a megértést, mivel ő a hétköznapi kommunikáció ereje, általa mindezt megértjük. Végre. Most, idén meg tudjuk érteni milyen folyamatban, milyen világban is élünk, miért történnek a dolgok és hogyan tovább. Mert két kiút van. Plútó minden földi világra ható bolygónkat megdolgoztatott, dolgoztat (mert Mars-Vénusz még csak jön), és ő mindent gyökerekig hatolóan tesz. Mindenfajta teremtő erőd abszolút átalakul, de mégis rajtad múlik hogyan lépsz ebből tovább. Mert ott van közben az előrelépés is, ugyanis mindig amikor éppen a legaktuálisabb, bekapcsol az uránuszi kvadrát (amit ne felejdünk, 2021-ben szinte egész évben aktív volt), ami viszont építi azt az új világot, az új 3D-t (lehet már több D is lesz).
 
Szóval, ahol most a Nap-Plútó együttállása van, ott van a lényeg. Valahogy minden innen indul ki és tér ide vissza. Ez itt a mag, és mikor egy magot elültetsz… és Plútó eleve egy abszolút átalakító erő. Érzed, érted már?
 
Ez mindent meg is magyaráz. Azt jelenti, hogy teljesen átírunk mindent. Plútó minden hétköznapi világunkat építő bolygóval kapcsolódott ebben a néhány évben, vagyis teljesen lepucolta őket minden feleslegtől, sallangtól, ezáltal innentől kezdve valóban máshogy teremtünk, élünk, hiszen teremtő erőink másképp működnek. Csupán Neptunusz és Uránusz maradtak ki ebből, de ők eleve messianisztukus bolygók. Viszont ők is a folyamat részei, csak másképp. Szóval minden, értsd minden gyökeresen megváltozik, minden átíródik. Ha megszenvedted ezt a néhány évet, azért van, hogy vedd észre hol titkolózol magad elől. És van/volt, akinek életét akár több szegmensében is megviccelhetett Hádész, de ezt is érte tette. És lehetnek olyanok is, akik tulajdonképpen úgy élték meg ezeket az éveket, helyzeteket, mintha egy mozifilmet néznének. Abszolút egyéni, mert nem is lehet más. A kulcsát az egésznek az adja, hogy ennek a plutonikus erőnek melyik végletét éled. Hiszen Plútónak ez a mágiája, vagy mint kozmikus erőt használod, amivel látható világodat teremted, amivel bármire képes vagy, vagy mint pusztító erőt mozgatod, amivel mindent el tudsz pusztítani.
 
A mostani Nap-Plútó együttállás azért nagyon erős, mert rávilágít minderre, végre láthatóvá válnak az eddig csak sejtett, vagy elrejtett dolgok, ami mindabban segít, hogy megértsd és igen, állj bele életedbe. Hogy tudom, hogy én vagyok az életem teremtője, hiszen én vagyok a Teremtő, aki alakítja saját világom, én döntöm el mikor hova és miért megyek. És ahogy elindítom, úgy alakulnak körülöttem a dolgok. És ehhez van egy akkora hatalmas erőm is amivel minderre képes vagyok. És senki, értsd senki nem képes engem legyőzni, bántani, befolyásolni, irányítani.
 
Egyébként amennyire plutonikus, annyira csendes is a jelen időszak a nagyon erős halakság miatt. Sőt, azt mondanám, akkor fedezed fel igazán mi van a poklodban, ha csendben vagy. Vagyis akkor tudod mindezeket meglátni, megérteni, ha mostanában nem akarod láttatni magad, hanem bent dolgozol. Aki ismeri születési képletét, érdemes fókuszt helyeznie azon területekre ahol a Plútó, Szaturnusz és Jupiter-Neptunusz halad most. Ott dolgozol most elsősorban. Ahol Plútó dolgozik (és volt a Jupiter-Szaturnusz, majd lesz a Vénusz-Mars együttállása), az a területe életednek ahol a gyökeres változások történnek, oda ment vissza tavaly Szaturnusz és megy most vissza Merkúr is, erre a területre fókuszálj elsősorban. Az élet meghozta ehhez a helyzeteket, de tudnod kell értelmezni, hogy a legtöbbet tudd kihozni belőle. És ami még szerintem nagyon fontos, ahol Jupiter jár most. Nem tudom eléggé hangsúlyozni mekkora nagy dolog Jupiter halakban való mozgása. Feltárja a lelked igazságait, bár ennek is két oldala van. Erről lesz egy részletesebb írásom, mert ez egy akkora nagy és csodálatos téma. Mindenesetre, a mostani energiák magas megéléséhez szerintem a csend elengedhetetlen. Még Plútóhoz is, bár ő elég intenzív, és tud is durrantani. De hogy ne pusztító legyen az a durrantás, most a belső figyelem a fontos. Ehhez nem is kell sokkal többet hozzátenni, mert ha figyelsz, akkor feltárul minden, amire szükséged van.
Még egy mondat a végére, bár ennek kimentele is kétirányú, főleg egy ilyen plutonikus energiát nézve, hogy nem tartom kizártnak, hogy azután, hogy Mars-Vénusz utolsó mohikánként is elhalad Plútó mellett (március 3), végetér ez az egész, egyrészt mert ezután Plútó már tényleg elmerül a Nyilas csillagaiban, elindul a Bak felé, ezzel is jelezve, hogy egy korszak véget ért, másrészt Jupiter is nem sokkal utána végigér a halak jelén (május 11) és átlép a kosba (igaz véglegesen majd a téli napforduló pillanatában lép ki, mert retrográd mozgása miatt év végén még egyszer visszalép a halakba), de ez így együttesen szerintem már jelzi, hogy új világ jön. Legalábbis azoknak biztos, akik tesznek érte.
 
Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr5316814240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu