Jupiter és Merkúr fordulása – 2021. október 18.
2021. október 18. írta: Csillagtenger

Jupiter és Merkúr fordulása – 2021. október 18.

Klassz kis napra ébredünk, egyszerre fordul Jupiter és Merkúr, ami azért nem sűrűn fordul elő. Ez hatalmas löketet ad gondolkodásunkban, mind a hétköznapi és úgynevezett tudományos, rendszerben való gondolkodásunkban is. Azzal, hogy Jupiter fordul, ezzel valóban beindul az élet, mert így a három nagymester közül, akik 2019-2020-ban meghatározói voltak életünknek, így már mind újra földi pályán mozognak. És kapcsolódik ehhez Merkúr is.
 
Vagyis mostantól megértjük a miértekre a válaszokat. Innentől összeáll a kép. És mindezt akkor, amikor szellemi síkon eleve nagy támogatást kapunk (lásd előző írásomat a Nyílnak az égi kapuk címmel), hiszen egyszerre isteni és angyali forrásból is meríthetünk. Vagyis nagyon erős most a szellemiség ereje hétköznapokban, mondhatnám úgy is, hogy aki nem engedi, hogy becsapják, befolyásolják, vagyis nyitja valódi tudatát, mostantól nem is hat rá a külvilág zaja. Eljött az igazság órája, most valóban kiderül, hogy kivezeti életedet, az ego vagy a felettes éned.
 
Annyira nagyon jó ám, hogy egyszerre fordul Jupiter és Merkúr is, hiszen ezáltal az istentudatod és hétköznapi gondolkodásod, vagyis gondolkodásod két szintje egyszerre pezsdül fel. Két dologra jöhetsz rá egyszerre az ő fordulásukkal, és ezek most nagyon világos, más szemszögből való megértést hoznak. Az egyik, Jupiter által, hogy mi a karmád, és hogyan tudod megtisztítani, hiszen ő a Vízöntő múlt csillagaiban sétál fel-alá, mindezzel támogatva Szaturnusz munkáját is, akire ha emlékszel, azt mondtam, azon dolgozott, hogy megértsd mi az utad (valahol mondhatnám azt is a karmád, múltad). A karma maga azon dolgok, amik addig ismétlődnek életedben, amíg meg nem oldod egy más szinten, ami már fénnyel teli, vagyis át nem írod. Ezek mivel ismétlődnek, van bennük minta. Na, ezt gondold át, leginkább június 20-a óta, amikor retrográdba fordult, hogy milyen olyan helyzetek tértek vissza életedbe, amikkel már korábban is többször összefutottál, és mennyire láttad meg azokat más szemszögből, próbáltad megérteni más oldalról, és ezekkel valójában hogyan léptél, egyáltalán léptél-e. A hátráló mozgása alatt megjöttek ezen dolgok magasabb megértési lehetőségei, amit ha akkor nem is, de most már valóban meg is oldhatsz azáltal, hogy újra földi pályára állt.
 
Merkúr viszont (erről is volt már egy igen részletes írásom Merkúr forulása címen szeptember végén, amit lehet érdemes újra elolvasni) a Szűz jövő csillagaiban sétál fel-alá. Ő ezzel azt próbálja megértetni, hogy kell a két világ közötti egyensúly, a mindkettőre való tudatosság, hogy isteni létezőként azért öltesz különböző létformákban testet, hogy megtapasztald ennek a földi poláris létezésnek minden aspektusát, mert mindegyikben mást tudsz megtanulni, mindegyikben más is a fontos, (erről a tanítványaimnak szoktam bővebben beszélni), és ez mivel egy folyamat, mindre szükség van ahhoz, hogy végigjárva ezeket a lépéseket újra angyaliként vagy mondhatjuk úgy is, isteniként inkarnálódj, kvázi továbblépj ezen földi poláris létből. Vagyis Merkúr fordulásában abszolút benne van a szintlépésre való tudatosodás, de hétköznapi szemszögből, a mindennapok megélései által. Zseniális.
 
Jupiterben tehát ott az üzenet, hogy a karmádon túllépve tudsz szintet lépni, mert halad a Vízöntő jövő és utána a Halak csillagképébe (ami 2022-ben abszolút hangsúlyos lesz), Merkúrban pedig szinte ugyanaz az üzenet jelenik meg, de a hétköznapok szintjén, hogy kell tudni a múltat (Vindemiatrix), ahhoz hogy már ne kövesd el ugyanazokat a hibákat (Szűz jövő), ezáltal átléphess azon a dimenziókapunk (Spica, az angyali kapu) és így ne a problémákkal bíbelődj, hanem valóban tudatosan élve fejlődj.
 
Vagyis a két bolygó fordulásával megértheted most már, hogy azért érzed nehéznek jelenleg az életedet, mert folyamatosan kapod a feladatokat és azokon dolgozol, és ezeket nem is tudod kikerülni, ugyanis ebben van a továbblépés kulcsa, és ez mind érted van. Tehát pont ezek a helyzetek segítenek. És az a csoda abban, hogy közösen és egyidőben fordulnak, hogy kapsz most egy másik szemüveget. Racionális és filozófikus gondolatiságod együtt nyílik, lép egy következő tudatszintre, ezáltal mostantól másképp gondolkodsz és értelmezed életed.
 
Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr416725476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu