Kozmikus Telihold és Plútó fordulása – 2021. április 27.
2021. április 27. írta: Csillagtenger

Kozmikus Telihold és Plútó fordulása – 2021. április 27.

Ma hajnalban, 2021. április 27-én 5:32 perckor megvolt a szerintem utóbbi idők egyik legcsodálatosabb Teliholdja amiben benne volt az a varázslatos üzenet, hogy valójában az új út, ami kiemel, az az angyali út, a szellemi éned vezérlete, hiszen nemcsak a Hold volt az Angyal csillagiban, hanem a Nap a Hamal csillagtól, a Kos szemétől Uránusszal együttállva világította meg a Holdat. Mindkét oldalban benne van a kiemelkedés, a szintlépés, a Nap-Uránusz együttállás a Kos csillagaiban annak a szeménél mutatja azt, hogy az új út, az új fizikai a felső világok felé való tekintés, haladás, amit a Hold támogat az Angyalból, és így válik teljessé.
 
És ez innentől van, hiszen mind a Hold, mind a Nap-Uránusz kvadrátban van Szaturnusszal, vagyis mindez abszolút gyakorlatba is ültetődik, mostantól ez az új irány. Valóban nagyon fontos, hogy figyeld önmagadat, figyeld meg hol van ahol az ego irányít, hogy szét tudd választani a halhatatlan éntől és ezáltal tudj változtatni, változni. De ez csak saját magad megfigyelésén keresztül tudod tudatosítani.
 
És ami felteszi a koronát erre az energiára, az Plútó fordulása. Mindez a Telihold úgy történt, hogy Plútó állt az égen. Plútó a kozmikus energia, aki a bennünk lévő ősenergiákat képviseli. Őáltala vagy valóban képes sorsot fordítani. És ő áll az égen, és ma este megindul hátrafelé mozgásában. A hátráló mozgás az isteni világok felé való elindulás. Ebben is az az üzenet van, hogy az irány a magasabb világok, a kozmikus energia. Plútó még a Nyilas, a fény születése csillagaiban vándorol, már nagyon készül elhagyni, de még egy utolsó kört tesz benne, mert ő várja Vénuszt és Marsot, akiknek az útjában ott rejlik a titok, hogy majd december-január idején egyesüljenek és ez a fény, mindaz a titok ami Marsban és Vénuszban benne van, valóban elinduljon életedben, de akkor már kozmikus, plutonikus erőkkel.
 
Ez, hogy Plútó pont most fordul, akkora de akkora nagy üzenet, mert pont áll a Telihold idején és utána merre indul el? Az isteni irányba. Ez annyira csodálatosan leírja az utunkat. Ő ugyanis a Naprendszerünknek a széle, ami valóban szimbolizálja, hogy a földi világból kilépni csak a kozmosz felé lehet, amihez az utat, az első lépést az Uránusz teszi meg, aki által megtörténik a szintlépés, majd jön Neptunusszal az eggyé válás, és ne feledjük, hogy Neptunusz most épp pont az Egység energiájában van, éppen ő most ezen dolgozik, tehát az Uránusz elindított, jön a Neptunusz és majd a kozmikus szintlépés, a kozmikus erőkből való működés, és az afelé való elindulás Plútó támogatásával. Tényleg minden erről szól. Nem lehet másképp látni.
 
Ezzel egyébként most, a mai napon elkezdődik nagybolygóink hátráló mozgása, egy hónap múlva Szaturnusz, rá egy hónapra Jupiter is követi őket. A bölcsességbolygók, a tudásbolygók majd a kozmikus irány felé haladnak. Ezt a sort most Plútó nyitotta meg egy olyan időben amikor tart ez az uránuszi csoda, a Nap még közeledik Uránuszhoz, akivel csütörtökön (április 30-án) egyesül, bár már nagyon szoros most is az együttállásuk.
 
Minden afelé vezet minket, hogy valóban a belső erődre és felső vezetődre hallgass, mert az visz téged abba a fénybe, vissza a tudatosságba, ahonnan elindultál, ahol nincs lehúzó, nincs félelem, nincs szenvedés, nincs irányítottság. Minden más út másnak az útja, amiben benne lehet mindez, ami nem fény. De senki más nem tudja mi a jó neked, mi a te utad, mert a fény, a tudás benned van. A csillagos ég mutatja ehhez a vezérletet. Egy dolgod van, hogy kövesd, de ehhez ki kell tudnod lépni a rád zuhanó félelemcunami rengetegéből. Másképp nem fog menni.
 
Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr8216514326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu