Felkészülés, a kezdet előtti csend hete – 2021. április 5-11.
2021. április 07. írta: Csillagtenger

Felkészülés, a kezdet előtti csend hete – 2021. április 5-11.

Az égre felpillantva én úgy gondolom az élet szép lassan visszatér ’normál’ kerékvágásába. Nyilván ezt az elmúlt egy évet visszatekintve nem érthetjük az azt megelőzően megszokott értelmezés szerint, de az élet újra indul. A kezdetektől fogva hatalmas tanításokat kapunk a jelenlegi állapot, helyzet által, amiből ki így, ki úgy tudott profitálni, de akárhogy is nézzük, mindenki lépett egyet. Erre vagy arra. Most éppen egy kicsit minden békés. Ezen a héten mintha a kezdet előtti csend lenne, mint ahogy a hideg tél is visszajött, szinte várva a valódi kezdetre, tavaszra, de már jövő héten beindul ’a nagyüzem’, ahogy szoktuk mondani. Jövő héttől felpörögnek az események, nagyon termékeny időszakba lépünk, aminek a központi szereplője Vénusz lesz. Ő veszi majd át a vezérszálat és szép fokozatosan kiteljesedik ebben. Még Mars a vezér, de Vénusz már kezdi megmutogatni csodás pofiját. Ezért is fontos, hogy éld Vénuszt. Ezt már említettem korábban is, de fogom még, mert ő most tényleg nagyon fontos, és az ő energiáit megélve nagyon sokat tehetsz magadért. (Főleg, hogy benne van a titok. Annyira sokmindent tudnék erről mondani, de nem fér ezekre az oldalakra.) A lényeg, hogy kezdhetjük lélekben a felkészülést. Én nem tudom megmondani, hogy a hétköznapokban milyen intézkedések lesznek, mi és mikor és hogyan nyit, de hogy őszinte legyek, nem is az a fontos. Hanem hogy te, a lélek, aki saját utadat járod, hogyan lépsz tovább. Mert most fog kiderülni, hogy mindaz, ami volt, amin átmentünk (megyünk), abból mit tanultál meg, és hol veszed fel újra az élet fonalát, amit egy éve elejtettünk. Lehet, hogy fura lesz ahogy kimondom, de én ezt az egészet Noé bárkájának látom. És értelmezze mindenki saját gondolatai, érzései által.
 
Most egyszerre valahogy több minden változik majd, aminek a fizikai síkon is meglesz az eredménye. Több bolygó vált ugyanis csillagképet, és mikor ez történik, az a hétköznapokra is hatással van, és ezek mind pozitív dolgok, egy feladat van vele, hogy vedd is észre és tudd megcselekedni magad előnyére. Ebben érdekes módon megint a két bölcsességbolygó, Jupiter és Szaturnusz kap elsődlegesen szerepet, Szaturnusz ugyanis pénteken (ápr 9) belép a Vízöntő csillagaiba, Jupiter pedig majd ápr 16-án kilép a Bak csillagaiból. Miért fontos ez? Mert Szaturnusz így most pont arra az útra lép, amiről Jupiter épp lelép. A Bak-Vízöntő csillagképek összefolyásába. Ez az az energia, ahol a múlt tanításait felismerve, meg tudjuk azokat tisztítani. Jupiter, a kedves mester épp befejezi, és jön Szaturnusz a kemény mester, most lép ide. A jó hír, hogy csak belép, még nem most sétál végig rajta, mert még dolga van a Bak feje energiájában, ő még oda visszamegy majd. De most kinyitja a kaput és megmutatja, hogy az eddig megtett utad mennyire tudatos számodra, rájöttél-e már lényed, létezésed értelmére, az abban rejlő utazásra magára, az útra, az életre. Mert a következő lépés lesz az, hogy észrevedd min kell továbblépned (Bak-Vízöntő). Ez majd 2022. januártól történik igazán, mert Szaturnusz akkor lép be ide úgy, hogy végig is halad rajta. Most csak bekukkant, megmutatja, hogy miben akar továbbléptetni az élet. Ezek az élethelyezetek Jupiter által mindenkinek megérkeztek már, de most jön el az ideje, hogy el is kezdj efelé indulni. Ha most megteszed, vagyis jelen vagy, észreveszed életed ezen eseményeit, helyzeteit, januártól sokkal könnyebb lesz.
 
Szóval mint mondtam, több bolygó lép mostanában egy nagyot, nagyon fel fognak tehát pezsdülni az energiák, az egész lényege viszont az, hogy te hova lépsz, mikor megnyílik a világ mit csinálsz. Ennek az átgondolása most a legfontosabb. Annak értelmezése, hol és mi torpant meg mikor elindult ez a bezárás, mi változott időközben és most hogy állsz, merre látod az utad, és hogyan gondolsz arra rálépni. Erre érdemes most helyezni a fókuszt a héten, mert a jövő héten már beindul valami.
 
Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr5716493090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu