A sorskereszt
2021. március 24. írta: Csillagtenger

A sorskereszt

A sorskereszt életed négy alappillére, amiben benne van égi küldetésed földi megvalósulásának ereje és energiája. A négy sarokpont, ami életed alapenergiáit adja. Ez mindenkinek egyéni, és aki ismeri saját születési képletét, és tudatosan működteti ezen energiákat, biztosan áll élete alapja. De aki nem tudja, neki is működik, mert nem tud nem, viszont minél tudatosabbn éled, annál sikeresebb vagy, annál könnyebben megvalósulnak a dolgok életedben mert tudod honnan meríthetsz. A keresztet mint energiát, szimbólumot így érdemes értelmezni, mert rögtön emelő energiaként gondolsz rá.
 
Nagyon fontos üzenet van tehát a sorskeresztben.
 
És nézhetjük őt globálisan is, adott napra, adott időszakra is, ami mindenkire egyformán hat. Folyamatos változásban van, mint minden életünkben. De most, a következő napokban nagyon nagy az ereje, nemcsak amiatt hogy milyen csillagképeket érint, hanem három szárán is van bolygó, ami még erősebbé teszi. És ezek azon bolygók, akik pont ezekben a napokban a legérintettebbek, Mars, Nap-Vénusz és Hold. Mars ráadásul ’ráült’ a DSC oldalra és vele halad egy hétig. A Nap-Vénusz az IC-n áll, és a héten a Telihold napján Hold az MC-re kerül (napi energiaként értelmezve). És ehhez hozzájön, hogy az ASC-DSC tengelyen éppen rajta van a leszálló-felszálló holdcsomópont is, tehát mint földi létező válaszút előtt is állunk. És mivel Mars itt ezen a tengelyen, annak is DSC oldalán áll együtt a felszállóval, nagyon segít mindebben, mert Mars maga a legyőzés, elindulás, a felszálló a kiemelkedés, és a csillagkép, Nimród íja-Bika szarva, maga arról szól, hogy képes vagy-e legyőzni elhivatottságodat, egodat, ki tudod-e ölni magadból mindazt ami nem fény, és feltölteni Tejút energiákkal és azzal teremteni. Nagy most tehát annak az ereje a következő napokban, hogy egy kis önmagadra figyeléssel meglásd hol vagy ’eldurranva’ magadtól, ezt le tudd győzni, aminek eredményeként a DSC, éned nemtudatos része bukkanhat elő, tudatosodhat. Mekkora csodadolog ez.
 
És a kereszt másik szára, az IC a, ahol a Nap-Vénusz együttállás a Megváltót szimbolizáló Halak csillagképében van. Az IC a múltból hozott képesség, tudás, ami van, amit nem most tanulsz. Az isteni tudatosodása mellett (DSC) tehát a megváltói teremtőerőd teljes tudatába is kerülhetsz (IC). Ez ráadásul van, mert a múltból hozod, már tudod, de most tényleg ’megkapod’, tudatosodik. És a Hold majd a Telihold éjszakáján megérkezik az MC-re, a sorsfeladat tengelyére, aki akkor éppen Izisz fejére mutat. Ő az egyiptomiaknál Földanya, Hórusz, a fényhozó édesanyja. És Hórusz te vagy, hiszen mind Izisz gyermekei vagyunk. Ez azt jelenti, hogy ami felé lépni tudunk, ami aktuálisan mindenki számára a sorsfeladat, a küldetés energiája, hogy rájöjj arra, hogy te vagy az Élet ura, Hórusz. Mindezt egy Telihold energiájában, amikor a lélek eleve teljesen nyitott. Mindennek tudatosításával egy hatalmasat tudsz lépni afelé, hogy rájöjj valójában ki is vagy és annak megfelelően élj tovább.
 
És mikor van mindez? Nemcsak hogy maga a sorskereszt jelenleg ezen energiákban áll, tehát ezek mostani napjaink alapenergiái, most van a mágikus teremtés pillanata, a Nap-Vénusz együttállás, akiket pont Mars ural, és ezzel a Nap-Vénusz együttállással szembekerül Holdanyó is. És ők mind sarokponton ülnek. Mit is mondtam, mi a sorskereszt? Égi küldetésed földi megvalósulásának ereje és energiája. Vagyis mit is kell most tenned? Megélni ezen bolygók energiáit, mert ezzel hozod mindezt le a földi síkra. A Nap-Vénusz együttállás maga a mágikus teremtés. A kvintesszencia ereje van benne, az pedig az isteni teremtés ereje. Akkora erő, bármit meg lehet vele teremteni, de most ott van benne ennek az egész kereszt megteremtésének az ereje. Hogy tudatosodsz arra aki valójában vagy. És aki ezt tudja, arra már nem hat a fizikai lét lehúzó része, a szenvedés, a betegségek, az irányítottság. Ami a fizikai lét velejárója, ez nem rossz, onnan probléma, mikor ő irányít. Mert akkor lehúz, akkor van a szenvedés. De most megértheted, hogy ezt valóban te irányítod, le tudod győzni és fénnyel feltölteni és ezzel megszületik, most már tudatosan a fényhozó, a benned élő isteni.
 
Majdnemhogy elég ha azt mondom, hogy elég ha tudod, hogy ez így van. Ezt mind nem kell földi tudattal felfogni, csak engedd magadon átáramolni. Mars ma (március 24) lép be Nimród csillagaiba, mostantól erőnket Nimródból nyerjük. És ő beavató, a benned élő isteni tudatosság. A megoldás ebben van tehát, hogy magadból meríts, hiszen honnan érdemes máshonnan? És akkor megtörténik mindez.
 
Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr8216478444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu