A skorpió világa
2020. október 27. írta: Csillagtenger

A skorpió világa

2020. október 23-án pénteken beléptünk a mélységek birodalmába azáltal, hogy a Nap elérte a skorpió jelét. Innentől egészen a téli napfordulóig abszolút a belső világon van a hangsúly. Most még csak a skorpió jelében vagyunk, a háttérben jelenleg az Angyal csillagai, de hamarosan a skorpió mögött már a Mérleg csillagkép energiája lesz a szellemi vezérlet, ami idén szintén igen intenzív és meghatatározó lesz, fontos is lesz odafigyelni rá, mert ezt követi majd az igazi mélység, maga a Skorpió csillagai, amiben történik az igazi átminősülés. A Skorpió csillagkép energiája már advent ideje, amiben ott van az ’ördög mosolya’, hiszen ez az időszak kéne legyen a legmélyebb, leginkább önmagunkkal foglalkozás ideje, és ekkor rohangálunk ajándékok után a nagy tömegben, tehát szétszórjuk figyelmünket, ezáltal pont a lényegen siklunk át. Ez valahol egy remek menekülés, megúszás, és nem is vagyunk rá tudatosak, mert hát végülis a szeretet ünnepére készülünk. Érzed benne a sötét oldal erejét? Ez egy nagy csapda, mert így megmaradnak azok a szörnyek, és így mennyire tud az istenember teljességében megszületni? És ugye nem kell hangúsolyoznom, hogy ez most egy igen kivételes téli napforduló lesz, aki tehát végigviszi a belső munkákat, nagyon nagyon erősen jön ki belőle a végén.
 
A skorpió ideje mindig nehéz, de igazából az egyik legjobb időszak, mert ekkor kapjuk az erőt, figyelmet hogy szembenézzünk saját belső világunkkal, mindazzal, amiben nincs fény, saját kis szörnyeinkkel, amit a polaritásban magunkra pakoltunk. Ezek igazából annyira semmiségek, csak mi vagyunk képesek felnagyítani őket. Az igazi belső erő pedig abban van, hogy ezeket megugorjuk, belevágunk, kimondjuk, megcselekedjük. Mert a félelem csak akkor múlik el ha szembenézünk vele, ellenben túlnő rajtunk. Aki elindul a sötét ösvényen, a félelem előbb haraggá, majd gyűlöletté és végül szenvedéssé, vagyis pusztulássá válik ilyen vagy olyan formában. Ez az ösvény azonban az élet ellen szól. Nem kell ennyire mélyre menni, nem kell a szenvedés útját választani. A vélt félelmek nem ellenünk vannak, azok fejlesztenek, azok által tudjuk megerősíteni magunkat. A polaritás velejárója ez az oldal is, ezért születtünk ebbe a létformába, mert itt meg tudjuk tapasztalni. Tehát a félelmek jók. Ha kinézel az ablakon, vagy még jobb, kimész a természetbe és megfigyeled annak működését, rájössz, hogy minden a maga tökéletes rendjében működik. Ha jön valami vész, akkor is rendeződik minden, mert az élet élni akar, tehát nem a pusztulás jön hanem a megoldás. Ez a minta, itt van előttünk csak ki kell nyitni rá a szemünket.
 
Ugyanis a nagy titok, hogy van a skorpiónak egy másik útja, a bátorság, hogy szembenézel, amiből lesz a győzelem, ebből fakad a boldogság/szeretet és megszületik az élet. A nagy nyereménye ennek az időszaknak, hogy erre tudunk rájönni, és mindezt átminősíteni, mert a Skorpió csillagkép végén, a farok résznél megcsillan a fény, amiben ott a kiút, ott a megoldás, ott az élet.
 
És természetesen most is velünk dolgoznak az égi energiák. Hiszen nemcsak hogy a Nap lépett be a skorpió jelébe, azonnal találkozott is (október 25-én) a felé igyekvő Merkúrral. Az ő kapcsolódásukban eleve ott a beavatás, ami most a lélek mélyéről szólt. Gondold hát végig, így utólag, milyen volt a vasárnapod, mire hogyan reagáltál, hiszen a külvilág most nagyon jól szállította azokat a helyzeteket, amikkel még dolgod van. Ezeket most megérthetted, ráláthattál, ami nagyon nagyon remek dolog, mert közben ott van az az oppozíció az Uránusszal, ez azonnal meg is tud tisztulni. És ez nagy segítség ebben az időszakban, hiszen kívülről, az Égiek urától kapod hozzá a tisztító erőt. És ez teljes tisztítás. De ehhez neked kell tudni felismerni mindazt amivel dolgod van, viszont érdemes is kihasználni ezt a 'külsős' segítséget Uránusztól, mert így könnyebb a felszabadulás, átminősülés.
 
És ez azért is nagyon fontos, mert Uránusz olyan lépés előtt áll, amivel elindít egy teljesen új életminőséget életünkben, ami akkor tud a legmagasabb minőségben megszületni, ha közben lerakod a régit, tehát nemcsak az a fontos, hogy Uránusz segíti a belső munkát, mindezzel erre a lépésre is felkészülsz. De ez már a történet folytatása…
 
Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr2916259632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu