Nap-Neptunusz kvadrát – 2020. június 11-13.
2020. június 11. írta: Csillagtenger

Nap-Neptunusz kvadrát – 2020. június 11-13.

Csodálatos három napnak nézünk elébe, de az is igaz, hogy munkás lesz. Ráadásul olyan munkák előtt állunk, ami nem tudatos. Ezért nagyon oda kell figyelni. Kezdődik azzal, hogy Mars belép a Halak csillagaiba június 11-én csütörtökön, és elhagyja a Vízöntő csillagait június 13-án szombaton. Ez azért nagyon nagyon fontos, mert így az Egység birodalmába lép, ahol várja már Neptunusz nagyúr. Együtt is állnak június 13-án, úgy, hogy addigra a Hold is megérkezik (hármas együttállás lesz, csodálatos, szinte megbizseregtet). Mars nagyon sietett, hogy ideérjen, mert ezt a találkozást követően végighalad az Egység birodalmán, hogy június 28-án elérje ő is a tavaszi napéjegyenlőség pontját. Ezzel véglegesen elindul, igaz, még a fizikai síkon, az az új, amit eddig építettél, hiszen Mars saját jegyébe a kos jelébe érkezik, ami a kezdet energiája, Mars pedig a kezdeti erő. (Erre mondtam korábban, hogy eddigre várom a vírus utáni ébredést, és valószínűleg be is jön.) Ez a nyári napfordulat után egy héttel történik, június 28-án, a napfordulati Újhold után, amikor megszületett a tudatosságod. Mars nagyon szaladt az elmúlt hónapokban, hogy szinte ezzel az Újholddal egyidőben érjen el a kezdeti pontra, hogy el tudja indítani ezt az energiát. De ekkor még csak a fizikai síkon indul el az új, hiszen a háttérben még a Halak csillagainak lezáró energiájában halad. Ahogy belép a kos jelébe, Mars lelassul mert retrográdba fordul, és csak 2021. januárban lép majd tovább a bika jelébe. Ezzel kilép a Halak csillagaiból és belép a Kos csillagaiba, amivel már szellemi szinten is elindítja az újat. Teszi mindezt azért, hogy megvárja Neptunusz nagy lépését, ami 2021. márciusban jön el. Annyira minden összefügg.

 

Tehát ez a három nap egy nagy-nagy lépést készít elő. Nemcsak a fentieket vezeti be, hanem segít a szavakon túli energiáink tudatosításában. Ugyanis ma, június 11-én a Nap kvadrát kapcsolatba kerül Neptunusszal, akivel Mars és Hold egyszerre találkozik. Tehát a Nap egy hármas együttállásnak ad egy kvadrátot, úgy, hogy a Nap a Nimród csillagaiban jár éppen, míg a hármas együttállás az Egység birodalmában áll fel. Beavatói és Megváltói erők kapcsolódnak. Volt már ilyen, és lesz még ilyen, mert Vénusz jön még egyszer, tehát valóban hangsúlyos, háromszor is megtörténik, benne van a Szenthármasság, ez már maga szavakon túli. A Nap a Capella csillagtól küldi ezt a kvadrátot, ahol a Vénusz anno visszafordult, hogy tudatosítson valamit. Most a Nap ért ide, akinek a segítségével ráláthatsz erre, megsegítve Vénusz munkáját, ami szintén nagyon fontos, mert az anyagi világban való teremtésed múlik rajta. Ez a három nap tehát arra lesz kiváló, hogy ráébredj a belső teremtő erőidre, ami végtelen, és a szeretet működteti. Ez az az erő, ami ha megvan, soha, senki nem tudja elvenni tőled.

 

Tehát ez a három nap az igazi önmagadra találás pillanata lesz, amikor áttöröd a fátylat és szembenézel a valódi valósággal. Azzal, amiről eddig lehet nem is tudtál, hogy van. A lelked mélyének születésnapja lesz, ami az Újholdban csúcsosodik majd ki. Érdemes ebben a három napban különösen odafigyelni arra, hogy mire fókuszálod a figyelmed, mennyire harcolsz kifelé, mintegy menekülve ettől a csodától, vagy megérzed önmagadban az erőt, hogy bármire képes vagy. Ha csak egy pillanatra is megvan ez az érzés, már megszületett. Javaslom ebben a három napban foglalkozz spirituális, ezoterikus, lelki dolgokkal, végezhetsz vizualizációs feladatokat is, hogy minden fény belül, nincsenek harcok, ha van is ’legyőzöd, és a csata után nő a fű’, vagyis béke teremtődik és mindenhol harmónia és nyugalom van. Próbáld elérni, hogy a nyugalom az alapállapotod.

 

Nagyon erős lesz ez a három nap, érdemes rá odafigyelni. Ha sikerül ráérezni, megértheted, hogy az a valóságos, amiről eddig csak sejtetted, hogy az. Megszülethet most benned erre a bizonyosság. És ez csendesen, szinte észrevehetetlenül elvezet téged oda, hogy önmagad fejére tedd a koronát, hiszen a Nap innen halad tovább Nimród koronája fölé jövő héten, június 17-19 között. De ez egy újabb mese.

 

Tóth Gabriella Csillagtenger

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr2615803070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu