Áramolj, merj lenni
2020. március 15. írta: Csillagtenger

Áramolj, merj lenni

Tudom, hogy most nagy a zűrzavar, és sokan nem hiszik el hogy olyan időszakban vagyunk ami a legnagyobb harmónia megélésének lehetősége. Pedig mégis. De az sem véletlen, hogy most van a káosz. Mindez azért történik, hogy észrevedd, megtapasztald hogyan állsz a benned lévő Egységgel. Tud-e még a külvilág irányítani, befolyásolni, rettegsz, hogy nem lesz mit enned, nem lesz pénzed mert nem mehetsz dolgozni és a többi és a többi. De ha belegondolsz, rájössz, hogy mindez pont azért van, azért kapod kintről, hogy elterelődjön a fókuszod, ne a belső világodra figyelj. Hatalmas főpróba ez, ami 2021. februártól már élesben megy. Erről beszélek már jó 7 hónapja, erről is szól a belső erők megélése sorozatom is. Nem kell mást tenned, mint hogy megtaláld a benned lobogó, dobogó Univerzummal, a legnagyobb erővel a kapcsolatot. Mindened megvan, mindent meg tudsz valósítani, csak el kell hinned. Most, ha nem dőlsz be a pániknak, akkor hatalmas erőre tehetsz szert.
Én azt tudom erősíteni bennetek, hogy ne a külvilággal foglalkozzatok, hanem azzal, hogyan tudjátok megélni mindezt zavartalanul. Lehet hogy vannak szabályozások, de ez téged valóban beszabályoz? Vagy meg tudod találni benne a lehetőséget? Például a pihenésre, a befelé fordulásra, a családdal való együttlétre, vagy beállsz a sorokba az üzletben és őrült módban felvásárolsz. Az Univerzum végtelen, mindent megkapsz amire igényed van. És azt se felejtsd, hogy amit a leginkább gyakorolsz, abban vagy a legügyesebb, ezáltal azzá válsz, az határozza meg életed. Ez ne a félelem legyen, azzal nem segítesz magadon. Láss át a káoszon, és találd meg benne a végtelent, az áramlás lehetőségét. Azt tanácsolom, a tavaszi napéjegyenlőség pillanatáig (igazából mindig minden pillanatban, de most sokkal könnyebben megy, mert központi csillagunk, a Nap olyan energiamezőben van, amivel támogatja mindezt) engedd, hogy történjenek a dolgok, ne feszülj bele a dolgokba, csak hagyd hogy történjenek, és figyeld meg milyen eredményt hoz. Lehet nem lesz azonnali, de meglesz az eredménye.
 
Az előttünk álló hét még valószínűleg kemény erőpróba, de utána jön a felszabadulás. Több bolygó is vált jegyet vagy csillagképet, könnyebb lesz minden. És lesznek még egyéb csodás hatások, energiák is a héten, de ezekről mindről részletesen írok majd. Most csak áramoljatok, ez a legfontosabb, nem kell más.

Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr1915523062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu