Éledező tudás – 2020. február 19.
2020. február 19. írta: Csillagtenger

Éledező tudás – 2020. február 19.

2020-ban Jupiter a főszereplő, akinek a segítségével át tudjuk írni azon gondolati sémákat, amik nem az előretekintésről, haladásról, fejlődésről szólnak. Minden visszahúz amiben ott a félelem, a múlthoz való ragaszkodás, a röghöz kötöttség, a régi emlékeken való rágódás. Az visz előre ha kinyitjuk tudatunkat, merünk célokat kitűzni, más szemszögből megvizsgálni az életünket, a dolgainkat, merünk nagyot álmodni, merjük kimondani amit akarunk. Ott van bennünk mindaz a tudás amivel saját életünkre rálátva képesek vagyunk megérteni az egyes részleteket, egyes történéseket, a miérteket. Ezt kell tudni csupán a felszínre hozni. Erre tökéletes a mai este, amikor Hold együtt áll Jupiterrel. Hold a megérzés, a ráérzés bolygója is, aki segít kapcsolódni a felsőbb éneddel, hiszen ő közvetít szellemed és fizikai éned között. Jupiter az ima bolygója is, és jelenleg a magyarság csillagképében, a Nyilas csillagaiban jár. Itt kapcsolódik hozzá a Hold, aki az anyaság, születés bolygója is. Ebben a kapcsolódásban benne van tehát egy olyan üzenet is, hogy fel tud ébredni benned a mag tudása, a mag ereje, ami az isteni tudatod, isteni hited, isteni éned felébredését segíti, amivel egyidőben elkezdhet felébredni a szövetség ereje, az az ismeret, múltbeli tudás, erő, ami magyarként benned van, az összefogás ereje, az egységben rejlő erő, az igazi valódi hit. Rájöhetsz miért magyarnak akartál leszületni, miért ezt az országot, ezt a múltat, ezt a tudást választottad, ezt az elpusztíthatatlan erőt. Ez a közös tudat éledezik, indul útjára idén, ami elsőként egyénileg kell tudjon feléledni, hogy aztán egységben egyesüljön. Ennek egyik, talán első lépcsője a mai este. Nem kell mást tenned, csak engedd át magad ennek az érzésnek, erőnek, azáltal, hogy elcsendesedsz este 20:48-kor amikor Jupiter és Hold egzakt együtt állnak. Engedd magadon átjárni ezt az érzést, érezd ahogy éledezik, erősödik benned. Elmondhatsz egy imát is istenedhez, saját belső forrásodhoz, magodhoz, vagy csak ülj csendesen és engedd hogy áramoljon és átjárjon ez az energia.

 

Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr7215480994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu