Egy út végére értünk – 2020. január 27-28.
2020. január 27. írta: Csillagtenger

Egy út végére értünk – 2020. január 27-28.

Rejtett üzenet van az előttünk álló két napban, aminek a kulcsa Vénusz. Megint Vénusz. Érdemes lassan megállni, elgondolkodni és megfigyelni hogyan is állunk az általa képviselt erőkkel, energiákkal. Ő volt az, aki elsőként megérkezett Szaturnuszhoz és Plútóhoz még 2019. decemberben és felvezette a 2020. január 12-i nagy együttállást. Most is ő az aki elsőként érkezik meg Neptunuszhoz és megmutatja, hogy valóban elértünk-e az út végére. Ugyanis Neptunusz egy nagy lépésre készül, ami még ugyan kicsit várat magára, de mégis erősen közeledik, ahhoz, viszont, hogy ki tudjuk belőle hozni mindazt a csodát, ami benne van, amit most még lehet fel sem fogunk, fel kell készülni.

 

De nézzük mi egyébről szól az előttünk álló két nap. Nagyon erős érzelmi és teremtő energiák vannak most. Ma, január 27-én hajnalban Vénusz egzakt kvadrát kapcsolatba került Marssal, és ezzel az energiával érkezik meg Neptunuszhoz. Vagyis úgy van Vénusz-Neptunusz együttállás, hogy közben kapnak egy kvadrátot a Marstól. Vénusz a földi szerelem, Neptunusz a mennyei szerelem, Mars a létbetörő, behatoló energia, aki által az új élet elindul (gondolj a nemzésre). És ez most nem akármilyen nemzés, ez itt földi-mennyei síkon való nemzés egyszerre. Oh, csodálatos, érzitek a borzongást? A lélek mélyén. Itt most, a mai napon bármilyen tetteddel, amibe beleviszed az erőt, a lendületet, minden új amit elkezdesz, most egyszerre a két világban indít el valamit. Érdemes tehát odafigyelni, valóban mit indítasz el. A Marsnak melyik oldalát, melyik irányú erejét használod. A teremtőt, vagy a rombolót. Mert az termékenyül meg és tör létb. Főleg, hogy Mars a Skorpió csillagaiból küldi ezt az erőt, ahol a lényeg van, ahol megbújik a valódi valóság, hogy a látható gyökere a láthatatlanban rejlik. Hogy a lélek, az isteni az ami mindent átölel, áthat, belőle van a nemzés, nem pedig a félelemből, a sötétségből, a mélységből. A láthatatlan azért láthatatlan, mert így segít abban, hogy erre rájöjj, mert ha ráérzel, megérzed ezt az erőt, nem pedig készen kapod, akkor a tiéd, akkor valódi, akkor jössz rá, hogy képes vagy bármire. Mert ez az erő belül van, nem kívül. Ez a mai nap erről szól, hogy ezt felismered-e és meg tudod-e tenni az első lépést a mennyei egység felé, hiszen a Vénusz-Neptunusz együttállás a Vízöntő jövő csillagaiban áll fel, aki a tisztaság, a szabadság energiája, ahol a fel tudjuk magunkat szabadítani a félelmek alól, ez itt a tiszta élet elérésének lehetősége. A tisztaság, szabadság pedig arról szól, hogy már nincsenek karmikus szálak, függőségek, amik lehúznak, visszatartanak az anyagban, tehát valóban szabad vagyok. Itt jövünk rá, hogy tisztának lenni csakis belülről valósulhat meg. Ez a két energia kapcsolódik ma.

 

És ennek van folytatása holnap is, ami még erősebbé teszi ezt a nemzést, hiszen a Hold is megérkezik ebbe a kapcsolódásba. Ő most született meg néhány napja, egy csodálatos energiában, hozza az új élet üzenetét, illetve a tudatosságot mindehhez, hogy január 28-án a délelőtti órákban átadja, hiszen eléri a Vénusz-Neptunusz együttállást és ezzel ő is kapcsolódik Marssal. Tehát ami ma elindul, holnap a lélek egészében átrezeg rajtunk.

 

És valóban kiderül, hogy elérkeztünk-e egy út végére, azon út végére, ahol a próbákat mind kiálltuk, megtaláltuk a bennünk élő örök erőt, és jöhet-e a feltámadás.

 

Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr3215429954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu