Újhold a Skoprió ollójában – 2022. november 23.
2022. november 23. írta: Csillagtenger

Újhold a Skoprió ollójában – 2022. november 23.

A Skorpió csillagkép ollója az élet megragadásának energiája, ahol még utolsó szalmaszálként kapaszkodunk az életbe, nyilván szimbolikusan. Innen indulunk ugyanis a mélységbe a Skorpió szívén keresztül ami kitárja a belső világot, majd a testén át le a farokrészhez, ahol az igazi átalakulások történnek. A Skorpió az igazi mágia, a belső út, ahol magunkhoz ragadjuk a halhatatlan erőnket, azt az erőt aminek birtokában legyőzhetetlenek vagyunk és a végső áldozatot meghozva isteni létünkre tudatosan újjászületünk.

A Skorpió csillagkép ollójára úgy gondolj mint az élet megragadására, ahogy a skorpió mint állat elkapja áldozatát, vagyis élelmét, ami által túlél. És ez kétféleképpen értelmezhető, egyrészt mint az élet megragadása, ami által megtörténik a túlélés, vagyis az élet folytatása már erősebben, még több tudással, vagy mint a régihez való ragaszkodás amiben ott a ’halál’ és az ezáltali újrakezdés. Mindig rajtad múlik melyiket választod, de amelyiket választod, az a kapu nyílik és úgy dől el melyik úton folytatod, vagyis melyik folyóhoz érkezel, ezáltal a legvégén hogyan hagyod el a sötétség birodalmát.

És most az Újhold, a születés energiájával indulunk erre a belső útra, hiszen a Nap és a Hold szinte egyszerre lépnek be a Skorpió világába és az ollónál egyesülnek és visznek lefelé, végig ezen az úton, aminek a végén ott lesz az istenember megszületésének a lehetősége majd a Nap-Jupiter téli napforduló idején felálló kvadrátjával. Micsoda hatalmas erő ez. Most valóban lehetőségünk van arra, hogy átadjunk minden régit, lehúzót, félelmet a múltnak és a belső tudatossággal induljunk el az átalakulás útján, hogy mire végigérünk a belső úton valóban magunkévá tegyük ezt a belső erőt. Milyen csodálatos erejű Adventi időszak elé nézünk.

Ma este (nov 23) 23:57-kor, az éjszaka közepén születik meg az Újhold. Érdemes egy elengedő mágiát végezni ma a Hold és Napnyugta közötti időszakban 15:40-15:53 között nyugat felé fordulva és átadni Holdnak és Napnak (Artemisz és Apollonként megszólítva őket) minden kétségedet és kérni őket, hogy támogassanak abban, hogy ezen az úton végigmenve valóban megszülessen benned a belső erőd tudatossága. Így is feküdj le este, annak a gondolatával, hogy istenember vagy, aki már semmitől sem fél és mindenre képes. Ezáltal egy teljesen új én ébred majd holnap reggel teljesen új alapokkal az új életedre, ahol már nincs semmilyen akadály. Talán már a belső sem.

És ne feledd, ez a Hold indítja el a teremtő mágiát két nappal később. Ezzel az erővel indul útjára mostani teremtésed, érdemes is mindezt valahogy beleszőni gondolataidba.

Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr1817985802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu