A 2021. december 11-i kapu felé lépkedve
2021. december 08. írta: Csillagtenger

A 2021. december 11-i kapu felé lépkedve

Gondolatok, amiket a héten nagyon erős kvadrát fényszögekkel kapcsolatosan gondoltam megírni. Ez lett belőle, kicsit talán más. Kicsit talán hosszú, kicsit talán ’kusza’. De a halakság már csak ilyen, mert ez már mind arról szól, és afelé haladunk. Megint azt javaslom, hogy a szíveddel olvasd.
 
Szépen haladunk az új világunk felé, ami olyan lesz mindenki számára ahogyan saját maga teremti, (ami eddig is így volt, de valahogy ez is más lesz innentől kezdve), vagyis megértette az előző évek tanításait és ennek megfelelően lépked útján. A nagy munkáknak már vége, de ne gondolja senki sem azt, hogy ezzel megpihenhet, hiszen most kezdődik igazán a munka azáltal, hogy elindul egy új energia, amit érdemes tudatosan építeni, mert ez valami más lesz. És nyilván ezzel is van feladat, mert az mindig van. És talán ez az, amit én megértettem az elmúlt időszak tanításai által.
 
Azt, hogy az élet egy nagy haladás. Ezt talán tudtam is, de nem értettem ebből a szemszögből. Valami mindig elkezdődik, fejlődik majd végetér. Ez egyébként maga az élet, de ez a létforma ehhez szemmel látható ’bizonyítékot’ ad, ami ennek a létformának az egyik nagy mágiája, ezért is csodás ebben a testben élni. Mert így érted meg azt, hogy ez tényleg egy folyamat, és mindent te teremtesz. Mert kézzel foghatóvá válik. És igen, van benne elmúlás, de az a kezdete az újnak. Eddig is tudtam, de most már ’látom’ is.
 
Vagyis most már másképp látom. Azt hiszen látom egészében, már amennyire ezzel a tudattal ezt fel lehet fogni, mert ugyan nyitottak vagyunk az univerzumra, de mégis van hozzá egy elménk, akinek vannak korlátai. De ahogyan én észreveszem magamon, ezek a korlátok, amit úgy hívok szemellenző, képes tágulni és egyre nagyobb szeletet értek meg általa az univerzális létből. Ami nem más mint a végtelen és a benne rejlő valóban végtelen lehetőségek. Amit most ebben a testben, ezen a csodálatos Földbolygón tapasztalok. Ezért mondom azt, hogy ez egy csodavilág, hiszen szerintem minden megtestesül, megnyilvánul itt most, amit látunk, érzünk, értünk is, csak nem fogjuk úgy fel hogy ez a mindenség, hiszen le van szűkítve a tudatunk. De közben ha nézünk és nem csak látunk, vagyis képesek vagyunk azon túl látni amit láttatni akarnak velünk, akkor megnyílik a teljesség és meglátjuk a kézzel fogható dolgokban a mindent. Mert minden le van modellezve, csak meg kell tudni látni. És most, ahová haladunk, az az új világ, abban ez teljességében kitárul.
 
Mindenkinek. A különbség az lesz, hogy te hogy és mit érzékelsz. Mert itt meg fogja mutatni magát a minden, de annak pont az ellenkezője is, az illúziók világa. És szerintem ami történik, ami felé haladunk, hogy nincs köztes. Vagy ez van, vagy az. Mindkettő lesz, mert mindkettőnek maradnia kell, de nem lesz átmenet. Az egyedüli kérdés te melyiket látod, illetve tudod-e melyik melyik.
 
Megfoghatatlannak tűnik amiről most beszélek? Biztos vagyok benne, hogy felmerült benned, hogy most vajon miről beszél. Na, pont ez történik. Átlépünk egy kapun, ahol amit fent próbáltam megfogalmazni érthető lesz sokak számára és abszolút katyvasz mások számára. Aki érti is úgy fogja érteni, hogy érti, de lehet nem is igazán tudatos rá, és ez így jó. Na jó, tudom, most még zavarosabb. Pedig annyira világos. A kapun amin belépünk valóban a teljesség vár. Amikor mindent szépnek látsz, teljesnek, boldognak, akkor is ha igazából zűrzavaros. Mert érted, hogy az élet része. Ennek a fizikai, anyagi létnek a része. De te már ellátsz felette. Látod benne a zűrzavart, ami lesz akinek a valósága lesz, de te látod az azon túlmutató dolgokat. És amit te ebben tenni tudsz, mivel máshogy látod, úgy tudsz továbblépni, hogy látod hogy amihez hozzáfogsz abból pont az lesz amit te szeretnél, hogy kialakuljon belőle, nem számít mennyi munka van benne, vagy mennyi időt igényel, vagy milyen erőfeszítést, mivel látod mivé tud alakulni azáltal ahogy te alakítod, úgy alakítod ahogyan neked jó, de közben ott van benned a teljes bizonyosság, hogy meg is történik. Ezért boldog vagy és nem látod benne a nehézségeket, ami lehet csak annyit jelent hogy nem azonnal történt, mert kell neki a megfelelő idő, vagy dolgod van vele, megint meg kell oldani valamit, stb. De ott a másik, aki ugyanabból a kiinduló pontból, mivel nem látja a teljességet, csak a látható kép fizikai zűrzavarát, azt látja, hogy mekkora kupi van, mekkora kilátástalanság, mennyi dolog, és már megint mennyit kell csinálnom ahhoz, hogy csak egy kis részét eltakarítsam, és hol a vége, és csak morog és dünnyög és boldogtalan és és és. És tapicskol a régiben.
 
Vannak akik elindultak efelé az új világ felé, és már meg is érkeztek, vannak, akik az utolsó lépéseket teszik. És vannak, akik nem indultak el, a másik oldalon maradtak, mert nem látták meg, nem értették meg hogy milyen lehetőséget kaptunk. Ők egyelőre ott maradnak, de nyilván az út nyitott, bármikor el lehet indulni. Akik megérkeztek, és elkezdik élni ezt a csodavilágot, hiszen rájöttek arra, hogy nem csak az van amit a fizikai szemmel látni lehet, ők elkezdenek boldog életet élni, amiben van munka, meg feladatok, mert az marad, mert az út megy tovább, az sosem ér véget, de másképp kezdik megélni, ezért nem is tekintik munkának és mivel kapcsolódnak azokkal akik csak a nehézséget látják, és beszélgetnek velük és elmondják, mert már ki tudják mondani, hogy az élet igazából milyen mesegyönyörű, ezzel kinyitják a másik szemét is. Ha a másik akarja. Mert még mindig az egyénen múlik.
 
Én ahogy látom, ez a kapu december 11-én nyílik, illetve nyitva van már, de ekkor teljesen kitárul. Mielőtt belépsz, azonban még egyszer utoljára érdemes magaddal számot vetni, hogy tényleg mennyire értetted meg az elmúlt évek tanításait, a bennük megélt érzéseket, élményeket, helyzeteket, mert nem a járvány vagy vírus, hívjuk akárhogy is a lényeg. Az csak egy eszköz arra, hogy meglásd, megértsd mindazon tanításokat, amiket ezen járvány előtt is már kaptál, csak akkor nem figyeltél fel rá. Most telibe kaptuk, hogy nyíljon már ki a szemünk. Sokat volt már erről szó, ez itt már nem is a szavak helye, hanem a saját belső munkád, önmagaddal való beszélgetés, felismerés ideje, de teljesen őszintén. Mindezt azért, mert a héten a halak mindkét ura, Jupiter és Neptunusz is, akik a 2022-es tavasz főszereplői lesznek, kapnak egy-egy kvadrát fényszöget. A kvadrátban teremtő erő van, az az erő amivel tudatosan tudsz megoldani, vagy pedig a másik oldala, hogy befeszülsz és akár pusztítasz. Ez a hét tehát mint utolsó lépések a kapun való átlépés előtt, ami megint annyira zseniálisan megkoreografált az égiek által, hiszen ebben a két fényszögben a halakság energetikája jelenik meg, ami mostantól 5 éven át életünk abszolút meghatározója lesz. De már más szinten. Ezt éljük 2012 óta, de most egy hatalmasat lépünk benne. A halakság a hétköznapi életükben sem fizikai, mégis hétköznapjaink része. Ez életünknek az a része, ahová a tudat nem fér be, itt az ego is talajt veszít. Ez a teljesség, vagy egy teljes illúzióvilág, a hogy feljebb írtam. És mivel most a halak két ura kap ilyen-olyan fényszögeket, az a lényeg, hogy csakis a teljes őszinteség, teljes tisztaság, tiszta nyitott értelem szükséges ahhoz, hogy úgy lépj át, hogy a teljességbe lépj. Minden, amit ide beviszel, jön veled, és alakítja a jövődet. Úgy, hogy nem is vagy rá tudatos.
 
Két kvadrát. Jupiter és Neptunusz nagyurakhoz. Nem tudom másképp hangsúlyozni. Indulj el befelé, szívedbe, és halld meg, lásd meg saját valódi valóságodat, ott az igazság. A külvilág illúzió. Illetve nem az, a külvilág az, ahogyan te bent megéled. Milyennek látod? Az van bent. Van benne félelem, kétség, zavar, szenvedés, értetlenség? Nem baj ha igen, keresd meg a gyökerét. Most még könnyebb. Fogd meg, mert amit tudsz, azzal tudsz dolgozni. Amit nem, az magától dolgozik meghatározva tetteidet, úgy hogy nem is érted miért csinálod úgy. Érdemes mindent feltárni, mert amivel elindulsz ezen az úton, az határozza meg a következő éveidet. És ez a néhány következő év még csak az alapkő a továbbiakhoz. De ebbe a néhány évbe most lépsz be. Figyeld, értelmezd hát jeleidet, beszélgess magaddal, lásd meg magad valódi valóságát, mert most nagyon nagyot lépünk. De mindenki saját új jövője felé.
 
Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr5716776916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu