Az Antaresi szívkapu – 2021. december 1-4.
2021. december 01. írta: Csillagtenger

Az Antaresi szívkapu – 2021. december 1-4.

Ma (december 1-re virradó reggel) kinyílt az Antaresi szívkapu és nyitva lesz egészen december negyedikéig. Minden évben feltárul ez a csodavilág, kinyílik az isteni egységes szerelem kapuja, ami csodálatosan fénylik, és áramlik be ebbe a világunkba. De mint sokminden más 2021-ben, ez is most különleges és kivételes erőkkel érkezik, hiszen a kapu négy napig van nyitva egyfolytában, míg három személyiségbolygónk, Nap, Hold és Merkúr elsétál előtte. Értsd ezt úgy, hogy tested, lelked és tudatod egyszerre érkezik meg ezen átjáróhoz, és egymással egyesülve, ebből a fényminőségből újjászületve lép majd tovább. Hiszen nemcsak Nap-Merkúr együttállás ez, ami mindig beavatás, hanem Nap-Hold együttállás is, ami a születés, az Újhold energiája. A földi létedet, az anyagi énedet leginkább szimbolizáló három energia töltődik most egyszerre, fürdik ebben az isteni szerelemerőben, csatlakozik, töltődik az isteni fényeddel, képességeiddel, erőiddel. Hiszen itt az isteni világ (Ég Apa) és a földi világ (Föld Anya) közös átjárója van, ami egyébként mindig nyitva van, de ilyenkor érződik igazán. Ekkor kapcsolódik isteni lényed földi éneddel. Az isteni, mindent teljességében szerető éned átjárja földi ruhád, személyiséged, gondolataidat, lelkedet, tetteidet és tölti ezzel a csodával, ezzel a szereterővel, amikor eleve Nap, Merkúr és Hold maguk is egyesülnek és együttesen töltődnek.
 
Ez szerintem azt jelenti, hogy aki átadja magát és megérzi ennek az energiának, vagyis saját isteni, legmagasabb szeretetének, fényének erejét, akár úgy, hogy elképzeli, lerajzolja, meditál rá, álmodik vele, beleéli magát, beszél róla, elmondja feljövő érzéseit, az tudatosan tölti magát ezzel a fénnyel és úgy sétál tovább és éli innentől életét. Vagyis minden tettét, szavát, gondolatát ez a legtisztább és legcsodálatosabb szereteterő járja át, még ha dühös is lesz, másképp, mert ez egy olyan magas szintű szereteterő, ami mindent felfényez, még a haragot is, ami hétköznapi léted velejárója.
 
Vagyis azt javaslom, így a december 11-i új időszámítás kezdete előtt, hogy töltekezz ezzel az energiával, add át magad neki, csak úgy, hogy beleéled magad. Lásd, ahogy a barlangban haladva, mert Skorpió király barlangjában haladunk, elérkezel ehhez a fénykapuhoz, ami hív, vár, belépsz, és fénnyel töltődsz. Majd visszajössz, és folytatod az utad a barlangban (a hétköznapi életedben), de ezzel a fényminőséggel feltöltve. A barlang maga is fénnyel telik majd, és minden átminősül, átvarázsolódik, és ezzel indítod majd el új életedet, emelkedsz és érkezel meg saját belső áramlásodba a ’káosz’ közepén.
 
Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr4616770264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu