Nap a Nimród csillagaiba lép – 2021. június 2.
2021. június 02. írta: Csillagtenger

Nap a Nimród csillagaiba lép – 2021. június 2.

Központi csillagunk a Nap belép Nimród csodálatos világába, ezzel megadja a lehetőséget arra, hogy elindulj azon az úton, hogy önmagad királyává válj, hiszen a folyamat, amiben benne vagyunk, a csodaenergiák amik már évek óta terelnek minket, ide vezetnek. És most ismét egy nagyot lépés előtt állunk.
 
Nimród segít ebben, ki más tenné, mint a szakrális király, a beavató mester, aki küldetéssel érkezik a Földre, hogy elvezesse a rá bízott népet (téged), és azt teljes tudatossággal. A beavató ugyanis már nem keresi a benne lévő istenit, a földön túlit, ő tudatos rá. Azzal, hogy a Nap, központi csillagunk, aki te magad vagy belépett Nimród energiamezejébe, lehetőséget ad arra, hogy mindazt amit Nimród képvisel, azt megéld mindazzal a tudatossággal amivel ő rendelkezett. Tehát most valóban az az időszak indult el életünkben, hogy tudatosodjunk a bennünk lévő szakrális energiákra.
 
És itt jön a lényeg, ugyanis nem akárhogy lépett be ide a Nap. Minden évben megteszi, végighalad Nimród enerigájában, de ez az év ebben is különleges. Hiszen úgy lépett be, hogy együtt áll a Felszálló Holdcsomóponttal. Vagyis válaszutat adott. A holdcsomópontok ugyanis válaszutak, amikor eldöntöd, hogy a lelki vagy testi, vagy úgy is mondhatnám az isteni vagy földi utat választod. A felszálló holdcsomópont a mélyből a fény felé indít, ilyenkor tárul fel előtted az, ami benned van, aki valójában vagy. Azzal, hogy a Nap együtt áll vele, erre világított rá, már ebben hatalmas üzenet van, mert feltárulsz saját magad előtt, ami mivel a Nimródban történik, a benned lévő Nimródi energiákra, szakrális tudásra láttat rá. És nemcsak hogy együtt áll a holdcsomóval, és épp belép a Nimródba, mindezt úgy teszi, hogy kvadrát kapcsolatban van a Vízöntő jövő csillagaiban haladó Holddal. A Hold hozza hozzá a támogatást, hogy a lélek útját válaszd, a tiszta, fedhetetlen életet, ami megadja az alapot ahhoz, hogy visszatalálj önmagadba, Egységedbe, ellenben befeszülsz.
 
És mindez egy olyan Holdperiódus kellős közepén, amikor a Telihold és Újhold mind Hold és Napfogyatkozással jár, ami már maga egy különleges energia (lásd előző írásom). Tehát ezzel a kapcsolódással egy nagy lépést tudsz tenni önmagad teljes felismerése felé amin annyira nagyon dolgozunk az utóbbi időkben. Ez megvan globálisan, hiszen ez a Nap ragyog az égen, mindenkinek hozza, de nem tudom hangsúlyozni, hogy ahhoz, hogy ebből kihozd a maximumot, amit ezek az egymás után érkező csodaenergiák rejtenek magukban meg tudj élni, kell az egyéni munka. Odafigyelni önmagadra, felfedezni a benned lévő energiákat, és azokból meríteni, olvasni a bennük lévő üzenetekből és úgy megoldani. A Nimródban lévő Nap ebben úgy tud segíteni, hogy minden kicsi lépést hatalmas energiákkal támogat. Fordulj hát befelé és indulj el a belső úton.
 
Nincs is más út, már erősödik, formálódik a szombaton (június 5) egyidőben felálló Merkúr-Neptunusz második kvadrátja és a Mars-Plútó oppozíciója. Ezek az energiák is egyesével azt súgják, hogy az erő bent van, és neked kell útjára indítani (ezekről lesz még egy írás). Hatalmas erők ezek külön-külön is és együtt is, főleg, hogy Uránusz-Szaturnusz között egész évben érvényes kvadrát újabb egzakt állása is egyre erősödik ezekben a napokban.
 
És Vénusz, aki ebben a folyamatban egy nagyon hangsúlyos szereplő, szintén ma, június 2-án átlép a csúcson, a rák nulla fokán. Innentől ő már a lefelé ívelő pályán halad, elindul befelé, jelezvén valóban hol van az erő. Vénusz útjában ott van a nagy titok, ami majd karácsony táján csúcsosodik, de nagyon erősen köthető Nimród üzenetéhez, enerigájához. Itt valóban egy olyan csoda alakul, ami olyan erőket, tudatosságot ad annak aki kéri, ami által legyőzhetetlenné válsz, de ezért tenni kell.
 
Amit javasolni tudok, hogy keresd meg hol van most a Nap a születési képletedben, ez az ikrek 11-rák 2 közé eső rész, ami Nimród energiája, és éld meg azt az életterületet. Élj annak megfelelően, abban van a kilépés, szintlépés lehetősége. Tartok erről egy előadást június 7-én hétfőn, hogy segítsem azokat akiknek ehhez kell némi irányvonal, illetve valóban tudatosan szeretnének magukért tenni. Ezzel kapcsolatosan keresd a honlapomon a további infokat, amiket hamarosan közzéteszek.
 
Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr2016579860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu