Szív napjai – 2020. január 17-19.
2020. január 15. írta: Csillagtenger

Szív napjai – 2020. január 17-19.

A hatalmas bumm után kicsit lágyabb vizekre evezünk, bár még nem tudhatjuk hátunk mögött Szaturnusz-Plútó energiáit, hiszen még mindig erősen együtt állnak, annak ellenére, hogy Szaturnusz elindult kifelé a kapcsolódásból. Mivel lassan mozgó bolygókról van szó, ez lassú távolodás, ezáltal hatásuk hosszan tartó, még mindig nagyon erős, akinek tehát van még dolga, folyamatosan érehzeti a változásokat. A kulcs a befelé figyelés, a belülről indulás, mert csak az vezet a megfelelő úton.

 

Azonban Vénusz közben belépett a halak zodiákusába, amivel segíti is a két mester munkáját. Mögötte a Vízöntő csillagképe ragyog, tehát szellemi szinten érzelmi tisztulás történik jelenleg ami a hétköznapokban nagyon mély érzelemmel társul. A halak Vénusz nagyon mély érzelmi életet jelent, ez a valódi mennyei szerelem ideje, ilyenkor nem a szavak, hanem a tettek beszélnek. Az az időszak, amikor beleolvadsz a társad ölelésébe, már az érintése által érzed szíved mélyén a szavakkal kifejezhetetlen szerelem erejét. Eggyé tudsz ilyenkor válni társaddal. De ez az energia az alkotásban is megjelenik, amikor belemélyülsz teremtésedbe, legyen az az ebéd elkészítése, vagy a munkád, vagy egy mandala amit megfestesz. Abszolút mély érzelmi időszak, a belső világod, érzelmeid legmélye tudatosodhat, ha befelé figyelsz.

 

Minderre rásegít a Hold, lélekbolygónk, aki január 17-én reggel eléri a Spica csillagot, az angyali birodalom kapuját, majd 17-én este belép a skorpió jelébe és január 19-ig itt is marad. Ez a másik misztikus területe életünknek, ahol a titkokra jöhetünk rá, arra az erőre, ami életre kelti a hétköznapokat. Ez maga a létenergia. Ez is médiumi helyzet mint a halak Vénusz, vagyis ebben a néhány napban nagyon erősek a rezgések, a lelkiség, az érzelmek, aki rejteget maga elől bármit is, azzal most szembe kell tudnia nézni, különben feszültséget érezhet. Aki viszont át tudja magát adni az érzelmeinek, a láthatatlan világnak, nagyon nagy csodákat tapasztalhat meg. Közben az Angyalok is sokkal közelebb vannak hozzánk, még erősebb a magasabb világokkal való kapcsolódás lehetősége. Érdemes is kapcsolatba lépni velük, most sokkal könnyebben meghalljuk szavukat, könnyebben el is jut hozzájuk kérésünk.

 

Január 17-19 közötti időszak tehát nagyon érzelmes, lelkis, harmónikus, szerelmes időszak, aminek csúcsa január 18-a, amikor ismét megnyílik a szívkapu, hiszen ekkor Mars is eléri a Skorpió szívét, az Antares csillagot. Ilyenkor a két világ összenyílik, lehetőségünk van teljesen átminősülni, könnyebben tudunk meríteni az isteni szeretet erejéből, szívünket, otthonunkat, életünket jobban átjárja ez a kimondhatatlan erő. Érzelmeink, lelkiségünk terén abszolút mélységek megélésének lehetősége ez a néhány nap, amihez megkapjuk Marstól az erőt, hogy legyőzzük önmagunkat, és átminősítsük szívünket az isteni szeretet erejével. Nyílik tehát a szívkapu, amiben ott az irányjelző is, mert 18-án Vénusz eléri a Vízöntő csillagkép alfa csillagát, a Sadaamelik csillagot, aki szerencsecsillag, ő mutatja az irányt, valamint a Fomalhaut csillagot is egyben, aki pedig amellett hogy a bőség csillaga, világunk egyik tartóoszlopa. Vagyis itt most valóban ég és föld nyílik össze, a két szerelembolygó által, ami elhozhatja, hogy megérkezik az isteni teremtőerő, ami mint világod egyik alappilléreként meg is szilárdul. Hatalmas energiák vannak mozgásban tehát. Nem kell mást tenned, mint a szív, a szeretet erejével viszonyulnod mindenkihez magad körül, tetteidbe rakd bele a lélekenergiát, és figyeld ezután azt a csodát ami az anyagi világban vár rád.

 

Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr4315411424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu