Merkúr-Regulus együttállás – A szavak ereje – 2019. augusztus 29.
2019. augusztus 29. írta: Csillagtenger

Merkúr-Regulus együttállás – A szavak ereje – 2019. augusztus 29.

Ma és holnap (augusztus 29-30) megint nagyon hangsúlyos lesz az Oroszlán üzenete, hiszen mind az öt gyorsmozgású bolygó (Nap, Hold, Merkúr, Vénusz, Mars) itt halad át. Ráaádásul a Merkúr ma (augusztus 29) együtt is áll az Oroszlán szívével, a királyfi csillaggal, Regulussal. Vagyis ma nagyon erős a szavak ereje. Ehhez kapcsolódik holnap hajnalban a Hold egy pillanatra mikor együttáll majd a Merkúrral, hogy aztán haladjon tovább és egyesüljön a Nappal már az Oroszlán hasánál. Ma tehát nagyon érzéki, lelkis kommunikáció jellemző, holnap pedig Újhold is lesz az Oroszlánban.

Mint már sokszor volt róla szó, az Oroszlán elsősorban a sorsuralás csillagképe. Ma azzal tudunk tenni magunkért, sorsunkért, életünkért, hogy figyelünk szavainkra, gondolatainkra. A szívből, szeretetből kimondott szavak csodára képesek. Próbáld ki. Meglátsz valakit, legyen reggel valaki a családból, vagy egy kollegád, vagy csak egy ismerős az utcán, és mondd neki, hogy de jól nézel ki, milyen csodás a hajad, nagyon jól áll rajtad ez a ruha (akkkor is ha ez nem így van). És figyeld ahogy átváltozik, kihúzza magát, és valóban széppé válik. A szavaknak varázserejük van. Gyakorold ma magadon, másokon, és figyeld a változást. Majd kezdd el megteremteni saját életedet, sorsodat azzal, hogy emeled gondolataidat, szépeket, jókat mondasz magadról, mikor beszélsz, figyeled milyen szavakat használsz. Minden kimondott gondolat, szó elsősorban önmagadra hat, ha ma ezt feltöltöd szeretettel, hatalmasat léphetsz előre az új életed felé, mert közben még mindig él az Uránusz trigon fényszöge az Oroszlánban haladó bolygók felé.

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr1715029282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu