Jupiter is a mennyei birodalomban – 2022. március 29-május 11.
2022. március 29. írta: Csillagtenger

Jupiter is a mennyei birodalomban – 2022. március 29-május 11.

Valami annyira csodálatos dolog történik és ez nemcsak a Vénusz-Szaturnusz együttállás által jelenik meg, hanem elsősorban amiatt, hogy Jupiter szintet lép. A fény tudása, az isteni bölcsesség, az ősbizalom, az őshit energiája a halak jegyében sétálva most ért el oda, hogy belép a Halak csillagképébe is, vagyis most mélyül el igazán a szavakon túli birodalomban, ahol Neptunusz már várja. Az a Neptunusz, aki által az elkövetkező években a legnagyobb csodák, vagy a legnagyobb csalódások várnak ránk, hogy melyiket éled majd, csak rajtad múlik. Neptunusz hozza el azt a megismételhetetlen lehetőséget, az igazi csodát, hogy egyszerre, egy síkon, egymással párhuzamosan és teljesen tudatosan érzékelhetően jelenik meg a két világ, a valós és az illúziók világa, és ezt értsd úgy ahogy érteni tudod. Ez van, ez már történik, nem választható szét, és abszolút érzékelhető (is lesz). Nyilván kinek így, kinek úgy, ki csak az egyiket, ki mindkettőt, ki így, ki úgy. Aki érti miről beszélek, neki nemcsak csodatavasz van, hanem mostantól a csodalét, és ez innentől visszavonhatatlanul.
 
Ez már van egyébként, de még nem értjük. Azonban, most hogy Jupiter belép a mennyei birodalomba Neptunusz mellé, így nemcsak mint a halak jegyének két ura sétálnak együtt itt a mélységben, hanem mint az ég-föld és a mélyvizek urai, a jelenlegi kor két ura, ami önmagában már mennyire beszédes. Ezáltal feltárul ez a mennyei birodalom nemcsak a lelked mélyén, hanem most meg is értheted. Jupiter elhozza ugyanis, hogy amit eddig elkezdtél sejteni, meg is értsd, ami nem más mint a láthatatlan világ valódi üzenetei, titkai, valódi tudása.
 
Azért lép be a mélytengerek birodalmába az egek ura, hogy feltárja számodra ezt a világot ott bent. Pont ott, ahol ez van. Mert általa megérheted a megérthetetlent. Ezzel abban segít, hogy észrevedd és megértsd mindazt ami valójában körbevesz, hogy el tudj szakadni a külvilág lehúzó energiáitól, illetve megfelelő módon tudd értelmezni, a valódi üzeneteket tudd kiolvasni belőle. Ha akarod és ha hagyod. Bevezet oda, ahová haladunk. Mekkora nagy dolog ez. Azért lesz fontos ez az időszak, mert Jupiter segíti megérteni a megfoghatatlant, és mikor majd jön Szaturnusz, mert ő is fog érkezni, általa meg is fogjuk ezt élni a hétköznapokban. Azt, ami a földi létben is a mennyei. Érted, érzed mekkora kiváltság ez?
 
Mostantól egészen május 11-ig ennek a teljes csodáját kapjuk. Lehet ez azonban egy olyan ’valóság’ is, amit teljes hittel annak hiszel, és bedőlsz neki. Szerintem ebben a következő 6 hétben nagyon sokmindenről feltárul a lepel. Igazán csodás időszak lesz ez, vagy annak teljes ellenkezője, amit ki így, ki úgy fog megélni, ugyanis párhuzamosan fut a kettő. Viszont azt hiszem mivel ez a teljes igazság ideje, itt már nem lehet és nem is érdemes meggyőzni senkit, ez mindenkinek a maga útja innentől, és ezen van a lényeg.
 
Azért nagyon fontos Jupiternek ez a tanítása, mert ez még a könnyű út, annak ellenére hogy ebben a néhány hétben nagyon mély igazságok jönnek a felszínre, de az igazi tapasztalás majd akkor lesz mikor Szaturnusz megérkezik ide, és aki kicsit is érti Szaturnusz milyen minőség, tudja, hogy ez mit jelent. Az ott már valóban a valódi valóság lesz két kézzel megtapasztalva, a te valódi valóságod, ami most tárul fel, és attól függ mi ez, még az is lehet, hogy a Plútós munkákat kívánod majd vissza. Mostantól tényleg valóban minden más, szerintem Jupiter ezen lépésével feltárul, hogy az illúzió illúzió marad, azzal nem lehet csodavilágot építeni és élni. Segítség viszont van, ebben szeretnék majd irányt mutatni, ha akarsz velem jönni, mert könnyű eltévedni.
 
Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr9017792193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu