Mars-Plútó kvadrát – 2021. október 22.
2021. október 21. írta: Csillagtenger

Mars-Plútó kvadrát – 2021. október 22.

Ma este, 2021. október 21-én Mars megérkezik a Spica csillaghoz, ezáltal ő is belép az angyali birodalomba, ezzel követi a Napot, így mind a fizikai énünk (Nap), mind a hétköznapi erőnk (Mars) ebből a csodálatos, fedhetetlen, tiszta energiából merít. Ilyenkor érdemes még nagyobb figyelemmel fordulni segítőink felé, hiszen sokkal nagyobb erővel, létszámmal, figyelemmel vannak jelen életünkben, jönnek, támogatnak, érdemes tőlük kérni nemcsak olyan dolgokat amit szeretnél megvalósítani, hanem amiben esetleg elakadtál, hogy segítsenek továbblépni, mutassák meg az utat. Képzeld el ezt úgy, hogy a lélekcsaládod, akik az abszolút szeretet erejével szeretnek téged, de jelenleg nincsenek leinkarnálódva most mind itt vannak körülötted és támogatnak, segítenek. Hatalmas nagy erő és lehetőség ez.
 
Főleg, hogy idén mivel Mars is megérkezett ide, aki csak kétévenként ér vissza egy-egy pontra, tényleg sokkal nagyobb angyalaink jelenléte és ereje, még nagyobb támogatást kapunk tőlük. Azért is igen különleges ez az energia, mert nemcsak hogy megnyílik az angyali kapu, összekapcsolódik a Nyilas csillagaival is, ahol jelenleg Plútó dolgozik. Ő most van ott, és ez a két birodalom ezzel így összeér. Az angyalok tiszta világa, ami a hétköznapi életünkben is egy abszolút magas szint, illetve a Nyilas fénynemző birodalma, az a világ, ami egy hatalmas nagy titkot rejt. Egy olyan titkot, ami csak a magyar ember kiváltsága. A Nyilas sok szempontból életünknek az egyik legfontosabb energiája, és idén 2021-ben itt, a Nyilas energiamezejében valóban a jelen inkarnációnkat tekintve egy vissza nem térő lehetőség adódik 2021. decemberében, ami akkor elindul de egész 2022. márciusig aktív marad. Ennek részese Mars és Plútó is, akik a mai energiával kvadrát kapcsolatba kerülnek. Tehát ezek a napok, de a mai éjszaka legerősebben, mert a Spicához október 21-én 21:45-kor érkezik, és a Plútóval való kvadrát kapcsolata október 22-én 6:19 perckor lesz, nyitják ezt a kaput, készítenek fel minket erre a valóban kozmikus szintugrásra.
 
A Nap már október 17-én megérkezett a Spica csillaghoz és kinyitotta ezt a kaput és kapcsolódott Plútóval, de azzal, hogy most Mars érkezik ide meg, két erőbolygó kapcsolódik, a fizikai erőnket szimbolizáló Mars, akivel a hétköznapokban tudunk győzedelmeskedni, illetve a kozmikus erőket szimbolizáló Plútó, aki nem is hétköznapi energiákból merít, nem hétköznapi energiákat mozgat, ő valóban a kifogyhatatlan univerzális erő. Ő maga is kaput nyit, mert ő az a bolygó, aki a kozmosz felé indít minket, és azzal, hogy jelenleg a Nyilas csillagiban sétál, annak is íjat ellövő kezénél, ahová egyedül ő tud felemelkedni a kivételes pályája által, ő az egyetlen bolygó, aki valóban képes elindítani azt a nyilat, vagyis pályára állítani minket. És most a Mars az elindító erejével az angyalok támogatásával belöki mindezt.
 
Ez a kapu nyitva van majdnem egy hete, amikor a Nap ideért (október 17). Ez alatt az idő alatt volt egy fantasztikus Telihold is, ami az angyali világokat kötötte össze a megváltói energiamezővel, amibe mind tested és lelked belerezdült. Biztos vagyok benne, hogy mindenki életében volt ezen a héten (okt 17-22 között) valami olyan, ami kiemelte a hétköznapokból. Egy találkozás, egy beszélgetés, egy felismerés, egy álom, egy írás ami szembejött, stb, ami más mint a normál hétköznapok megszokott üzenetei. Gondolj vissza rá. Ezt tudatosítja most a Mars, és indít el azon az úton. A konkrét változás még nem most jön, mert még van feladat, de ez a hét, ez a mostani energia megmutatta neked, hogy merre visz tovább az út. Gondold át, akármi is történt, az milyen felismerést, megérzést hozott, milyen kaput nyitott, amit még esetleg nem is értesz hogy kinyílt. De ha igazán elindulsz befelé, érted miről beszélek.
 
Szóval ezek a napok, de kiemelten ez az éjszaka egy újabb lépés a szintugrás felé. És ez egyszeri és kivételes, hiszen Plútó ezután innen elsétál. Mars is két év múlva ér vissza legközelebb, de Plútó akkor már nem lesz ott. Érdemes tehát úgy belemenni ebbe az éjszakába, hogy megnyitod a saját szívedben ezt a kaput. Nyisd ki, feküdj úgy le, hogy saját magad tudatosan lépsz egyet afelé az új világ felé amit magadnak akarsz megteremteni.
 
Még egy gondolat. A Mars és Plútó egzakt kvadrátjakor a Plútó az aktuális IC-n fog állni, Mars pedig az I-es házban, nagyon közel az ASC-hez. Mondhatjuk kis jóindulattal, hogy ez így egyszerre az aktuális sorskeresztet bemozgató energia, vagyis nemcsak személyiségünk (fizikai tengely), hanem sorsutunk (isteni tengely) íródik át gyökeresen. Teljesen átfordul valami, és mivel plutonikus, ez lehet bármelyik véglet (emlékszel? szenvedély vagy szenvedés). De az biztos, hogy plutonikus változást hoz a holnap reggel (október 22), teljesen újjászületsz, ami Mars ébredésekor, 6:52-kor a felszínre is jön, abszolút érezhető lesz. Azt mondanám, hogy kozmikus erővel robbansz bele a holnapba és az új életedbe. De hogy sorsutunk teljesen átíródik, gyökeres fordulatot vesz, az biztos. Vagyis valóban érdemes úgy lefeküdni, hogy látod magad egy más világban, amit tudatosan te építesz. Kérd hozzá angyalaid támogatását.
 
Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr8016731364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu