Skorpió birodalmába lépünk – 2021. szeptember 10-2021. december 13.
2021. szeptember 10. írta: Csillagtenger

Skorpió birodalmába lépünk – 2021. szeptember 10-2021. december 13.

Elindul az ősz legmeghatározóbb időszaka, ami a bolygók vándorlása által idén három hónapig tart. Amekkora lehetőség ez, akkora feladat is lesz. A decemberi energiákat meghatározó Vénusz indítja azzal, hogy ő ma, elsőként szeptember 10-én belép ide, és majd Mars hagyja el utolsóként december 13-án. Ez is mennyire beszédes. Átsétál majd közben Nap, Mars és Merkúr is, sőt a Hold is háromszor ezáltal nemcsak hosszú, nagyon erős is lesz idén a skorpióság a hétköznapjainkban. Merkúr igaz megteszi azt a szívességet, hogy ő nem itt, hanem még a mérleg jelében fordul majd retrográdba, de ettől függetlenül nagyon erős lesz az ősz. És a skoprió sosem sétagalopp. Igazán majd október 23-tól kezdődően lesz nagyon hangsúlyos, amikor szinte egyszerre lép be a Nap, a Mars és Merkúr is, sőt, a skorpióban lesz majd a második Merkúr-Mars együttállás is, november 10-én lesz, ugyan ez még arrébb van, de már most érdemes készülni rá. Tehát nemcsak hogy nagy lesz a forgalom a mélység, a ’halál’ birodalmában, lesznek innen nagyon fontos fényszögek is a tavalyi év két meghatározó bölcséhez, Szaturnuszhoz és Jupiterhez is, ami által folytatódnak az akkor megkezdett munkák. Ezen fényszögek által a skorpió és vízöntő jelei lesznek összekapcsolva egy teremtő fényszöggel. Szellemi síkokon ez az Angyal-Bak feje csillagait és a Mérleg-Bak/Vízöntő összefolyását köti majd össze. Tulajdonképpen kapunk még egy lehetőséget a rendezésre, de most más mélységekben. Aki tavaly elvégezte a feladatokat, szerintem idén ősszel már nem néz szembe nehéz feladatokkal, bár valószínűleg mindenkit megérint azért ilyen vagy olyan formában. Viszont elkerülhetetlen, most már végleg, hogy elvégezzük a feladatainkat, vagyis lebontsuk saját falainkat, mert akkor tudjuk majd észrevenni azt a kaput ami decemberben nyílik.
 
Na de miről szól a skorpióság, mi várható az ősszel? Érzelmi világunkban elindul mától (szeptember 10) egy igen impulzív időszak. Most, hogy Vénusz érkezik meg a skorpióba, a démoni nő, az amazon mutatja meg magát. És nemcsak a nők, hanem a férfiak életében, hiszen mindenkinek van egy Vénusza. Vénusz, igaz most még egyedüli harcosként járja a sötétség birodalmát, de kitesz a másik hárommal együtt, mert ő itt poláris, vagyis ő itt nehezített pályán mozog. Ő itt valódi valójában tudja megélni az érzelmeket, le tud menni a legaljára, vagyis várhatóak érzelmi kilengések mostantól kezdve. Képzeld el ezt úgy mint az igazi tüzes nő, a végzet asszonya, aki karjaidba beleomlik, belehal ölelésedbe, te pedig megőrülsz érte, a következő pillanatban pont ezen mély érzelmei megélése által téged pusztít. Ez megjelenhet az egyéni életedben, de a külvilág már amúgy is igen impulzív, végletekig menő kommentháborújában is. Ami már eddig is igen végletes volt, legyen bármilyen téma, de ez még inkább kilenghet.
 
Élhető lesz ez így is, az érzelmek végletei megélése által, amiben pusztítás van, de van ebben egy teljesen más szint. Ugyanis Aphrodité, a szerelem és teremtés istennője érkezik az Alvilágba, ahol sötétség van (ez még nem Hádész birodalmának igazi mélységei, mert az majd a Skorpió csillagképe lesz, az mást is jelent). A skorpió a szenvedély-szenvedés birodalmán túl, mert úgy is élhető, igazából a látható világ gyökere. Hiszen itt van a nagy titok, az élet magja, amiből az élet indul. És pont hogy a teremtés istennője lép be ide, tehát elindul egy olyan időszak, amit ha igazán érzésből, lélekből, szenvedélyből, szerelemből élsz, megteremted magadnak a számodra élhető világot, hiszen ahová Aphrodité lép, ott élet terem. És itt, a skorpióban ráérezhetsz igazi saját teremtőerődre, amit az ő teremtőerejével útjára is indíthatsz. Vagyis kezdj el befelé érzékelni, keresd saját magodat és indítsd útjára, ahelyett, hogy a külvilág háborúiba belemész. Hiszen az a csapda, az viszi el a figyelmedet a valóban fontos dolgoktól, saját valódi teremtőerőd felfedezésétől. Hatalmas lehetőség ez, van benne harc, mert a sötéttel szembe kell nézni hozzá, vagyis legyőzni a benned lévő kétségeket, félelmeket, lehúzó gondolatokat, érzéseket, hogy ’nem tudom, nem vagyok rá képes’. Itt most a szerelem ereje ég a legmagasabb tűzön, és a szerelem eleve teremtő erő. Gondolj bele, mire vagy képes mikor szerelmes vagy a párodba, le tudnád neki hozni a csillagokat is. Hát ezt az érzést rakd bele most mindennapjaidba, teremtéseidbe, tetteidbe, ezt a magot neveld, ne a haragét, az irigységét, a bosszúét, stb.
 
Nehéz időszak indul, de hatalmas dolog is egyben, hiszen ott van a kvadrát kapcsolat a vízöntőben sétáló mesterkkel. A vízöntő pedig a felszabadulás, a tisztulás, a terhek, korlátok letételének birodalma, ami az eggyé válás felé vezető úton az utolsó lépés, tehát ahhoz, hogy megadasson számodra az, amire emberi inkarációban élve eddig nem volt lehetőség, ahhoz elkerülhetetlen. A félelmekkel szembenézés által most ősszel minden korlátodat le tudod rakni, ki tudod faragni a szobrot, vagyis az akár inkarnációk sora óta, önmagadra pakolt rétegeket, melyek mögött ott van valódi önmagad eldugva, eltakarva, ellenben pont hogy újakat pakolhatsz magadra. Érzed milyen lehetőség tárul fel? A két bölcshöz megy a kvadrát a skorpió birodalmán áthaladó bolygók által, itt valódi tudás, bölcsesség, igazi érték, kincs kerül a felszínre, a valódi önmagad, aki már rendelkezik a tapasztalással, a tudás bölcsességével. Hatalmas kincs ez, ami felszínre jöhet az ősszel, tudatosodik számodra. Nem kell más, mint elindulni befelé önmagadba.
 
A skorpió mögött elsőként az Angyali birodalomból megy a kvadrát a Bak fejében vándorló Szaturnuszhoz. Ezáltal a felső világ szellemi vezetése, az Angyalok támasza, útmutatása, Felső Éned vezető szava, iránymutatása és a küldetéstudat birodalma kapcsolódik össze, amiben ott van az eddig megtett utad összes tudása. Oh ez mekkora lehetőség, hiszen most sokkal könnyebben megérted mi is a valódi lényeg. Eleve ide, a Bak fejébe sétált vissza Szaturnusz, hogy ezt tudatosítsa számunkra, hogy úton vagyunk, mindig azon járunk, de ez az út a saját utunk, ami tele van tanításokkal, hiszen ebben van a fejlődés. És ha ez nem lenne 'világos', nem értetted volna meg a mester tanítását, most az Angyalok súgnak hozzá. Tehát ha nem harcolsz a skorpióban, hanem saját magad magját keresed, akkor megkapod ezt a hatalmas kincset, a valódi szellemi vezérelvet. Ennél hatalmasabb nincs is. Ellenben mi marad? A sötétség, a félelmek, a szenvedés.
 
Érted tehát mi a kulcsa az ősznek?
 
Ez indul most, a mai nappal. Azt javaslom, hogy igen, menj bele a mélységekbe, ne félj tőle, jöjjön bármi, indulj befelé, mert azt hiszed sötét van ott, de pont így veszed észre a fényt.
 
Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr5316685242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu