Mágikus teremtés hete – 2021. március 22-28.
2021. március 22. írta: Csillagtenger

Mágikus teremtés hete – 2021. március 22-28.

Két csodaszép energia kiteljesedéséhez közeledünk a héten. Az erők eleve velünk vannak, a bolygók (igaz Hold már átbukott a csúcson) emelkedőben vannak, sőt már központi csillagunk a Nap és vele Vénusz is az ekliptika felfelé ívelő ágán vannak, ami az abszolút emelés energiája. És az őket uraló Mars is megérkezik a héten a Bika csillagkép szarvaihoz, amiben ott van az önlegyőzés és a Tejútra emelkedés ereje. Sőt Mars szerdán már Nimród csillagaiba is belép, belső erőnket tehát a beavatói energiából nyerjük, és ez az erő támogatja Nap és Vénusz egyre erősődő együttállását.
 
Ami maga egy csodaenergia. A Nap és Vénusz együttállásában mágikus teremtőerő van. Ez is egy folyamat része, amiben hatalmas és szavakon túli erő van. Már az, hogy ők együttállnak egy hatalmas erő, ami ráadásul most a Halak csillagaiban áll fel, a Megváltó energiamezejében, és a Nimródban haladó Mars van a hátterükben, akit mire mindez kikerekedik, már az Egység energiájában haladó Merkúr ural a háttérből. És ehhez hozzájön a Telihold, ami ugyan március 28-án az esti órákban lesz teljességében, de amikor majd kikerekedik, Vénusz még ott lesz a Nap vonzáskörzetében. A Telihold is maga a mágia, a Vénusz-Nap együttállás mágikus teremtés, isteni teremtés van benne, és hozzá a szellemi háttér a csillagképek által. Vagyis ez a hét abszolút teremtő.
 
Növekvő Hold van, ilyenkor a lélek növekszik. És a teremtés a lélekből indul, ami az anyagban ölt testet. Vénusz és Nap emelkedő pályán van, Mars pedig Nimród nyila csillagiba lép, a nyíl pedig mindig célba vesz valamit és Merkúr is már a Halak csillagaiban jár. Vagyis nincs más dolgod, mint elképzelni, az imagináció, képzelet erejével azt, amit te szeretnél élni. Azt a világot, ami számodra életképes, amiben te érzed jól magad, és egész héten erre fókuszálni, erről beszélni, ’célba’ állítani az íjvesszőt, hogy meg tudd teremteni magadnak. Tedd ide a fókuszt, és ne engedd meg az egodnak, vagy a külvilágnak, hogy eltereljen ettől. Minden bolygó direkt mozgásban halad jelenleg, minden erő a földi világra összpontosul, hatalmas az égi teremtő erő földi manifesztálódásának ereje és lehetősége. De te irányítod mi teremtődik. Légy tudatos, fókuszáld figyelmedet a szép, egészséges, teljes, boldog világra és teremtsd meg magadnak.
 
Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr1516473880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu