Égbe emelő energiák – 2020. március 6.
2020. március 06. írta: Csillagtenger

Égbe emelő energiák – 2020. március 6.

Hűűű micsoda nap ez a mai. Az égre nézve azt láthatjuk, hogy a Nap a Főnix csillagkép alfa csillagánál jár, Vénusz az Androméda csillagkép béta-csillagánál, Mars a Nyilas ölelésében lévő Déli Korona alfa csillagánál, Szaturnusz pedig a Sas csillagképben vándorol. Ezek a csillagképek nem ekliptikus csillagképek, vagyis nem a földi világ energiái jelennek meg bennük. Ők már a Felettes Én és az Univerzum közvetlen üzeneteit rejtik magukban. Az alfa és béta csillagokban benne van a csillagkép teljes ereje, esszenciája. Érzed ezt az erőt, ahogy vibrál benned? Hiszen ezen csillagképekben járó bolygók a hétköznapi életedre ható energiák, benne a Nap aki te magad vagy, vagyis most magadon, tetteiden keresztül testközelből élheted meg ezen energiákat. Elhozhatja ez a nap azt, hogy valahogy összejönnek a dolgok, minden simán megoldódik, és az egy magasabb szinten, nem kell extrát beletenni, mégis jobb eredmény születik. Nem kell hozzá mást tenned, mint magasan élni saját energiáidat, amit ezen bolygók képviselnek. A Nap által adni, áradni, sugározni, örülni a dolgoknak, Vénusz által megélni az élet földi jóit, élvezni az étel ízét, megdícsérni a másikat, beletenni a lelked mindenbe amit csinálsz, Mars által odafigyelni, hogy erődet nem a rombolásra, a másik bántására használod, hanem valami jóra irányítod, segítesz másokon, Szaturnusz által pedig hogy ne szórd szét magad, amit csinálsz abba teljesen tedd bele magad, ne engedd hogy figyelmedet elvonja bármi (pl a mobil, a kollegád, a tömeg). Mert mindez kiemel, hiszen érintett a Főnix, a feltámadás madara, a Sas, a szárnyalás, égbe ragadás energiája, Androméda, aki a tudatos áldozat által felépíti új életét, és a Déli Korona, akiről nem is kell sokat mondani, hiszen ő a Magyar Szent Korona szimbóluma.

 

Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr1615507218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu