Igazán nem terveztem, csak megtörtént. Láttam lemenni ma a Napot ahogy fénylően vöröslő arca lebukott a horizont alá, de előtte lángoló vörös korongként még ránk kacsintott. Csodaszép látvány volt ahogy elköszönt. Még nem is igazán tértem magamhoz ezen látvány láttán, mikor mintegy hívásra megfordultam, és ekkor megláttam ahogy Holdanyó dugja ki fejét a ’dunna’ alól és nagyokat nyújtózkodva egyre nagyobbá nőve fellép az égbolt táncparkettjére. Ekkor jöttem rá, hát persze, hiszen Telihold van, egymással szemben vannak, vagyis ha Napapó épp elment lefeküdni, Holdanyó azonnal ébred.
Szerencsésen éppen (mert véletlenek nincsenek ugye) olyan helyen voltam, ahol lehetett látni a horizontot, és szép felhőtlen volt az ég, vagyis hírtelen ötlettől vezérelve ott maradtam, hogy megvárjam ahogy kibontakozik az égbolt. Annak ellenére, hogy hírtelen nagyon hideg lett, mert nem volt már aki melegítse a levegőt. De én nem foglalkoztam ezzel, csak álltam, egy idő után már nem is éreztem, hogy hideg lenne, mert elvarázsolt az égbolt meséje. Álltam, és figyeltem, ahogy felkapcsolódnak a lámpások. A Hold hatalmas volt, hiszen ekkor közel volt még a horizonthoz. És gyönyörűen meseszép. Egy hatalmas nagy torta, szinte elérhető távolságban. Akkora erő sugárzott belőle, amivel teljesen áthatott. És ő csak dagadt, dagadt, egyre erősebb és hatalmasabb volt, és egyszer csak ott volt előttem teljes mosolyával, hatalmas nagy szemekkel nézve le rám. Szavakkal leírhatatlan pillanat volt. Mivel hatalmas volt, nagyon nagy fényt árasztott maga körül, nem lehetett kivenni a körülötte közben szépen kirajzolódó csillagképeket. Elkezdtem hát pásztázni a szememmel. Először kirajzoltam magamnak az ekliptikát, a Nap útját, így megláttam az Ikrek csillagait, alattuk a Kiskutyát, majd Nimródot hű társával a Nagykutyával, benne Siriussal, aztán a Bikát a Plejádokkal, a Kos még csak halványan, de kezdte láttatni magát, és megvolt Vénusz is a Halak csillagaiban, bár azt már csak tudtam hogy ott van, az ő csillagai nem igazán láthatók (meg hát a Nap még lenyugvó sugarai azért visszahatottak, itt a nyugati oldalon még nem volt elég sötét). Ezért elnéztem fejem fölé, megláttam az Aurigát, ekkor rájöttem, hogy éppen a fejem felett száguld a Csodaszarvas (Auriga, Perzeusz és Casseiopeia is), valamint felettem ragyog a Tejút is, bár még a csillagai ekkor nem látszódtak tisztán, hozzájuk tényleg abszolút sötét kell és nulla fényszennyezés, ami azért itt most nem adatott meg. Majd megtaláltam a Nagygöncölt, és a Hattyút. Ezután a Tejutat követve átfordultam az északi irányba és ott szembenézett velem a Vega csillag, aki ma este a Telihold mellett az égbolt másik főszereplője, hiszen ő a Lant csillagkép alfa csillaga, és a Lant éppen játszik nekünk. Abban a pillanatban meg is dobbant a szívem. Mintha tényleg meghallottam volna a zenét. Meg is álltam egy pillanatra felé nézve, hozzá beszélve. Aztán rájöttem, hogy 3 Tejútoszlop (Capella, Sirius, Vega) és 2 Világoszlop (Aldebaran és Regulus) is fent ragyog most az égen. És ott álltam a Tejút alatt egy szántóföld közepén. Mi ez ha nem a két világ egyszerre amit most én kötök össze? Egy gyönyörű dallam zendült meg bennem ami nem is a szavakról szól.
Azért írom le nektek, hátha ti is át tudjátok érezni ezen sorok olvasása által, hogy ezzel az élménnyel, érzéssel menjetek ma aludni, mert ma éjjel lesz egzakt Jupiter együttállása a Vegával és így talán könnyebben meghalljátok saját zenéteket. Miközben a háttérben Holdanyó vigyázza álmotokat az Oroszlán fejcsillagaiból.
Tóth Gabriella Csillagtenger
