Nap a Mérleg csillagaiba lép – 2019. november 7.
2019. november 07. írta: Csillagtenger

Nap a Mérleg csillagaiba lép – 2019. november 7.

November 7-én a Nap belép a Mérleg csillagképbe, és november 21-éig itt vándorol. Ezzel életünk központi energiája az egyensúlyba kerülés ezen időszak alatt. És ez most nagyon fontos idén, mert enélkül nincs szintlépés, a lehetőség a kiemelkedésre viszont érkezik, sőt, egyre közelebb van.

Volt már a Mérlegben egy Merkúr-Vénusz együttállás, közeledik a Nap-Merkúr együttállás, a Telihold is innen villan fel, sőt, rengeteg fényszög megy ki innen a Szaturnusz-Plútó közeledő együttállásához, és idén még Mars is megérkezik ide, tehát tényleg nagy ide most a fókusz. Benne vagyunk ebben az energiában egy ideje, hiszen a Vénusz már át is ment rajta, Merkúr itt fordult vissza. De most megérkezett a Nap, a központi energia. Tehát tényleg arra kell figyelni, hogy megteremtsük az egyensúlyt az életünkben.

Ez a halandó és örök részeink közti egyensúly meglétéről szól. Mert csak akkor van kilépés, ha a szív már nem nehéz. Ha a szív (te) megélte, megtapasztalta mindazt amiért a földi világba született. Vagyis nemcsak átrohan az életén, hanem megéli a helyzeteket. Azért megy el raftingolni, megmászni a Himalayat, siklóernyőzni, mert át akarja valóban élni az élményt amit ez az esemény ad, meg akarja tapasztalni határait, korlátait, nemcsak azért mert menő. Azért iszik egy finom bort a vacsorához, hogy élvezze a bor selymességét, gyümölcsös ízét, amivel kiegészíti az amúgy is finom étel zamatát, nem pedig bort iszik vacsora helyett. Azért vesz a gyereknek valamit, hogy azzal megtanuljon valamit, fejlessze képességeit, nem azért, mert még a fél játékbolt nincs a gyerekszobában, és így legalább fél percre nyugton hagy a gyerek, stb. Az élet csodaszép. Tele van lehetőségekkel, hogy megtapasztaljuk benne alkotóerőnket. Azon alkotóerőket, amik határtalanok, végtelenek, de most ebben a leszűkített, sűrűbb anyagi világban ’elfelejtettük’ hogy rendelkezünk vele. De az egyensúlyt csak akkor érjük el, akkor tudunk újra isteni énünkkel egyesülni, ha megtapasztaljuk és megéljük az anyagi világ nyújtotta lehetőségeket. Ezért vagyunk itt.

A hangsúly most tehát ezen van. Hogy megéljük szívünk vágyát. A következő egy hétben (nov 7-13) olyan dolgokkal foglalkozz, ami neked kedves, számodra fontos, ne másoknak akarj megfelelni, ne muszájból csináld a dolgokat, mert az a szív ellen van és kibillensz az egyensúlyból. Ha te boldog vagy, mert azt csinálod ami a szívedet könnyíti, a másiknak is jobb lesz, és az a fajta egyensúly is helyreáll. Tehát tényleg akkor lesz minden a helyén, ha te a helyeden vagy. Ezért most légy kicsit önző, magaddal foglalkozz. Akkor a másik is azt teheti, és a kapcsolatok, az élet maga is szebb lesz és jobban árad a szeretet, a megértés, nincsenek feszültségek. November 13-21 között pedig arra helyezd a fókuszt, hogy önmagaddal legyél egyensúlyban. Önmagaddal találd meg a kapcsolatot. Meditálj, jógázz, ’ülj le és egyél meg egy Kinder Pinguit’ vagyis add meg magadnak azt a néhány pillanatot hogy feltöltődj. Az lesz akkor a fontos, hogy egy-ben legyél, ne ess szét, találj rá saját nyugalmadra, békédre, ne a környezet ugráltasson, magadért tegyél dolgokat. Ekkor lesz meg az egyensúly. Mert innen megyünk majd tovább a Skorpióba, ahol már ott van Vénusz, tehát eleve egyszerre hat a két energia, de csak akkor nem húz le a mélység, ha egyensúlyban lépsz be oda. Erről kell szóljon most ez a két hét.

Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr2415294718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu