Mars a halak-Halak birodalmában – 2022. május 12-25.
2022. május 11. írta: Csillagtenger

Mars a halak-Halak birodalmában – 2022. május 12-25.

Mars május 12-én elhagyja a Vízöntő csillagait, ezáltal már csak a Halak csillagainak szellemi vezérlete alatt halad, miközben a zodiákus körén is a halak jegyében jár, így elindult lefelé a legmélyebb birodalomba, ahol Neptunusz nagyúr várja. Mars lesz az utolsó mohikán akivel a mélytengerek ura találkozik, akinek kinyitja palotája ajtaját és betekintést enged a lélek legmélyebb bugyraiba, ahol isteni éned lakozik. (Szaturnusszal már a kos jegyében találkoznak majd, az ő dolguk teljesen más lesz, ez is egy akkora hatalmas dolog, de erről majd mikor közeledünk.) Mindezek szavakon túli dolgok, fel sem fogjuk igazán sorsunk teljessége szempontjából milyen fontos időben élünk.
 
Mars 2022. április 15-én lépett a halak jegyébe, azóta a láthatatlan birodalmából merítjük erőnket, de most fog ebben igazán elmélyülni, oda, ahová az elme tényleg nem fér be. Ez az a belső erő, amivel képes vagy mindent legyőzni, elsősorban a belső mumusokat, félelmeket, akik egyetlen és valódi ellenségeid, mert külsős ellenség nincs igazán. Illetve akkor van, ha belül küzdesz ahelyett, hogy önlegyőznél. Ezt tudod most Marssal legyőzni. Akármi is van bent, Mars felborzolja az állóvizet, és az ebben az igazán csodálatos, mint ahogy a mostani időkben minden az, hogy ezt a kos Jupiter által azonnal meg is láthatod a felszínen. Vagyis nemcsak Mars által érzel rá belső erődre, azonnal meg is jelenik a külvilági történéseidben Jupiter által. Mekkora klassz dolog ez.
 
Könnyen megtörténhet, hogy amíg Mars el nem éri Neptunuszt, azt érzékeled, hogy egyre nő egy kimondhatatlan feszültség életedben, és nem tudod hogyan old meg. Valószínűleg ez majd május 18-ától lesz könnyebb, mikor eléri Neptunuszt. Az is lehet, hogy egy nagyon csodálatos belső békés időszakot élsz meg, de akármi történik, javaslom, hogy írd le ezen történéseket, megéléseket a Neptunusz naplódba, akár már most május 12-től kezdve. Amíg Neptunusz felé halad Mars, be az ismeretlenbe, a mély tenger legmélye felé, ahol semmit nem látni, csak érezni, tökéletes időszak arra, hogy kiderüljön, mennyire félsz önmagad nem ismert részeitől, vagy vagy képes megélni a legteljesebb belső harmóniát. Már Jupiter Neptunusz felé tartó útja is hozhatott mély megéléseket etéren, de Jupiter nem erőbolygó mint Mars, Mars a hadvezér és kiránthatja kardját amivel harcolni is fog. Ezért is érdemes tudatosítani Jupiter miket tárt fel neked míg a halakban járt, hogy Marssal le tudd ezeket győzni. Akármi is van bent, azonnal látszik kint, és ezek a jupiteri történésekben jelennek majd meg, ami lehet igazság, őszinteség, törvényesség, jogi dolgok, peres ügyek, becsapások, hazudozások formájában, ugyanis Mars uralja a már kosban haladó Jupitert. Az ebben a nagy segítség, hogy ahogyan ezeket megoldod külvilágban, úgy csatázol vagy győzöd le magad bent, mert Jupiter visszauralja Marsot. Érdemes tehát nagyon figyelni mi jön szembe, mert most Marssal le tudod győzni bent, ugyanis a jupiteri megjelenések csak a külsős visszacsatolások, ezek gyökere bent van, mindazon dolgok amikkel még harcolsz bent saját magaddal.
 
De kiváló időszak Mars halakban való útja arra is, hogy megtapasztald a fizikai világban az istenit, teljes tudatába kerülj annak, hogy mindkét világban élsz egyszerre. Ezt lehet meditációban, ahol megpróbálsz kilépni a testből és kintről figyelni magad, vagy tudatos álmodással, sétáló meditációval ahol figyeled az élet valódi lélegzését. Ha egy pillanatra el tudod kapni, már megvan, és mint belső abszolút erő viszed magaddal, ami többet elvehetetlen tőled, azáltal egy lépéssel közelebb kerülsz valódi önmagadhoz és egy lépéssel távolabb a szenvedéstől, irányítottságtól, félelmeidtől. Sőt, az is lehet, hogy ebben a két hétben (május 12-25 között) meglátod azt is milyen vizsgákra számíthatsz 2023. márciusától, mert vizsgák mindenkinek lesznek, tehát igazán kiváló időszak, és ne feledjük, ezidő alatt végig retrográd halad Merkúr (egészen június 3-ig), így ő is támogat mindebben mert általa földi gondolkodásunk is univerzális most.
Aztán majd Mars május 25-én átlép a kos jegyébe, amivel hazaér, onnantól lesz igazán tüzes minden, két tüzes bolygó a tüzes kosban, főleg mikor Merkúr is újra hazaér az ikrekbe június 13-án, onnantól lesz igazán nagyon pörgős minden, igazi erős szellemiség, egy fontos van vele kapcsolatban, hogy hogyan használod, mert igen erős támadós, veszekedős is lehet.
 
Tudom, hogy nehezen érthetőek lehetnek a szavaim, de a jelen időkben az egot, értelmet meghaladó történések sorában vagyunk, nagyon erős hatások követik egymást, nem könnyű őket elmondani, már nem is elegek az eddig használt gondolatok, nem is könnyű a történéseket megérteni, talán még nehezebb meglépni, de kellenek ezek a szavak, hogy irányt mutassanak, hogy aki rá akar lépni erre az útra, meg tudja tenni. Mert valóban történik az a hatalmas szintlépés amiről mindenki beszél, viszont az a kérdés értjük-e igazán a szavak mögött rejlő valódi jelentést, hogy milyen szintlépésről van itt szó? Ha most nem is, talán majd Szaturnusz halakba lépésével kezdjük szép fokozatosan ’megérteni’, vagyis megtapasztalni, hogy hová haladunk, milyen lehetőségeket rejt a jelen kor. Mindez természetesen hoz majd munkákat, mert anélkül sosincs továbblépés, de hogy kinek mennyire lesz ez kemény munka, vagy megérkezik a teljes tudatosságba, az a mostani időkön és természetesen az egyénen múlik. Mert a halak az út vége, ahová a vándor már egyedül lép be, oda belépve a közösség segítő keze is megszűnik, az út innentől egyedül járható csak. Ezért is fontos most ez a következő két hét míg Mars áthalad a halak jegyén. Kívánom, hogy ki tudd használni a benne rejlő lehetőségeket.
 
Tóth Gabriella Csillagtenger

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr7217829311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu