A mindent látó szem – Uránusz-Hamal együttállás 2021. március 9.
2021. március 09. írta: Csillagtenger

A mindent látó szem – Uránusz-Hamal együttállás 2021. március 9.

Nagyon erős a lelkiség, a halakság napjainkban, de nem mehetünk el Uránusz mellett sem, aki egész évben nagyon erős a Szaturnusszal alkotott kvadrátja miatt. Ma éri el a Kos csillagkép szemét, a Hamal csillagot. Ma a legerősebb meglátni merre is előre. A Kos ugyanis előre tekint, ő látja a kiutat, ő…

Vénusz-Szaturnusz(Jupiter) együttállás – 2021. február 6-11.
2021. február 06. írta: Csillagtenger

Vénusz-Szaturnusz(Jupiter) együttállás – 2021. február 6-11.

Vénusz is megérkezett Szaturnusz nagymesterhez, és ezzel a lendülettel be is lép Szaturnusz-Jupiter már igencsak távolodó együttállása közé. De ezzel, hogy elhalad kettőjük között, ismét kicsit összehozza őket, vagyis február 6-11 közötti héten ismét érezhetjük azt a bölcsességet amit ennek a két…

A 2021-es évet erősen meghatározó időszakba lépünk – 2021. január 17.
2021. január 17. írta: Csillagtenger

A 2021-es évet erősen meghatározó időszakba lépünk – 2021. január 17.

A mai napi (január 17) Jupiter-Uránusz kvadrát mintegy felvezetője az egész évben élő Szaturnusz-Uránusz kvadrátnak, ami a 2021-es év meghatározó enerigája lesz. Tulajdonképpen ebben az egy fényszögben egy mondattal elmondhatjuk az egész év fő üzenetét, átlépés az anyagi világból az isteni világba,…

Vénusz-Uránusz oppozíció, az új jövőd alapkőletétele – 2020. november 27.
2020. november 27. írta: Csillagtenger

Vénusz-Uránusz oppozíció, az új jövőd alapkőletétele – 2020. november 27.

    Minden szembenállás teljességre törekvés, mert ott van benne a szemben álló felek egyezségre törekvése. Megvan benne az erő a fejlődésre, tökéletesédre, kihozzák egymásból a legjobbat, így tudnak kiegészülni. Már maga az, hogy oppozíció, nagyon jó energia. És ez most megint egy nagyon…

süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu