A tudat áttörésének újabb lépései – 2022. július 1-2.
2022. július 01. írta: Csillagtenger

A tudat áttörésének újabb lépései – 2022. július 1-2.

Elérkeztünk ahhoz a pillanathoz amiről a ’Jelen korszak legmeghatározóbb hete’ írásomban írtam, amikor azt mondtam, hogy a múlt és a jövő összeér, megértődik valami és robbanásszerűen elindít minket életünk egy újabb szintjén. Eljött tehát a pillanat, hogy tudatosodik a múlt és ezzel lépünk egy hatalmasat előre.
 
Vénusz elérkezett ugyanis az Aldebaran csillaghoz, Mars pedig a Felfelé Úszó Halak fonalához, oda, ahol 2020. májusában és őszén mindketten fordultak egyet, abban a bizonyos évben, hogy ezzel rávezessenek minket arra az útra, hogy rájöjjünk honnan jöttünk és merre tartunk. De nem mint csak ember, hanem mint az emberi bőrben testet öltött lélek. Ez a Vénusz és Mars útjában rejlő titok. És most tulajdonképpen ugyanazon a napon mindketten visszatértek oda ahol azt a tanítást hozták, ami ezáltal ez a mostani energia még jelentősebbé válik. Oda érkeztek vissza, ahol anno megfordultak és tanítottak minket valamire, hogy tudd, hogy isteni teremtőerővel rendelkezel és hogy egyedül rajtad múlik benne maradsz-e a körforgásban vagy magad döntöd el, hogy hogyan tovább, kilépsz, vagy esetleg ugyanazt akarod újra megélni, de akkor már tudatosan.
Azóta (2020) nagy utat tettünk meg, mindenki másképp, máshogy, mást megélve érkezett meg ebbe a mostba, mert mindenki útja más, máshonnan jött és más megéléseket, tapasztalásokat hozott bele. Egy a közös, ami ennek a kornak a kiemelő és abszolút kiváltságos energiája, hogy meg tudod-e ragadni az ebben rejlő tudatosodási lehetőséget, azt a vezérelvet, amit időközben megkaptál hozzá, a lelked tiszta vezérhangját, amit maga Vénusz-Mars közös útja a Déli Korona csillagaiban 2021. dec-2022. márc között, és Jupiter halak-Halakban Neptunusszal való találkozója is hozott neked (2022. tavasza). Arról a legtisztább vezérelvről van szó, ami semmi máshoz nem fogható, amiben benne van az otthon összes tudása, és hívó szava ami lelked legmélyén van, mégis a koronacsakrádon keresztül vezet, és vezérli földi utad.
 
Vénusz által most tudatosodik a múltad, Mars által pedig kitörhetsz, raádásul Plútó rakétájával a háttérben, aki Marsot egy kvadráttal tolja felfelé a Nyilas csillagkép íjat ellövő kezétől, onnan, ahonnan a végtelent veszük célba. Volt már róla szó, hogy Plútó ezt a kvadrátot a Felfelé Úszó Halak fonalához két évig tartja, és mindig, mikor egy-egy bolygó odaér, akkor őt kilövi. Plútó hatalmasat dolgozik velünk és értünk, kezdte azzal, hogy az összes bolygót letisztította amikor együtt állt velük, most pedig mindegyiket új pályára állítja. Akkora de akkora hatalmas nagy dolog ez, a tudatod fel sem tudja ezt fogni, de kapod közben hozzá a lélek mélyén lévő tudatosodást, ami által mégis ’meg tudod érteni’. És ha egyszer ezt ott bent megértetted, az onnantól van kétség nélkül. Járt már a Felfelé Úszó Halak fonalánál a Nap, Merkúr, Vénusz is, most érkezett meg Mars és majd Jupiter zárja a sort ami egy igazán nagy lépés lesz, hiszen akkor tudatosodik valami ami belül megértődött.
 
Jupiter Neptunusszal való találkozójában lévő tudatosság kerül akkor felszínre és lép szintet, amit azonban már most, ezzel a jelenlegi energiáival is megérezhetsz, hogy miről is szólhat, hiszen mindezzel a Mars-Plútó kvadráttal egyidőben Merkúr-Neptunusz kvadrát is van, vagyis Merkúr, a hétköznapok logikája bolygója segíti azt a mély tudást, a belsődre való tudatosodást megérteni de kezdetnek még a hétköznapok szintjén. Jupiter majd ezen emel egy szintet, hiszen ő a merkúri logikát, látásmódot képes másképp látni, már egy magasabb szemszögből. Az már tanítói tudás. Efelé tartunk, de most is egy nagyot lépünk afelé, hogy megértsük a hétköznapokban zajló folyamatok összességét, hogy mi miért történik és hogyan függnek össze a dolgok, ami segíti azt az új ént valóban más gondolkodásmóddal haladni az útján. Emlélkszel még az Újholdra ami Jupiter kvadártjával született (jún 29), amiben a koronacsakra aktiválódott? Elindult ez már, de még lehet nem érted mi is pontosan, de ez is meg fog majd értődni. Szépen fokozatosan kapjuk, amihez a mostani energiák (júl 1-2) megint nagyon nagy lépéssel támogatnak.
 
Nem is igazán tudok ehhez többet hozzátenni, ami itt a fontos, hogy tudatosodunk, igazából mindenki, akkor is ha nem tudja. És lehet a külvilág mást láttat, de az csak a látszat. Ami történik az igazából bent történik amit előbb-utóbb meg is fogsz érteni. De akkor már tudatosan. És az lesz a nagy áttörés, de ez szerintem egyénfüggő ez kinek mikor jön el. De történik. És ez a lényeg.
 
Tóth Gabriella Csillagtenger

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr7317872787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu