A fény első győzelme, Jupiter eléri a kos nulla fokát – 2022. május 11.
2022. május 10. írta: Csillagtenger

A fény első győzelme, Jupiter eléri a kos nulla fokát – 2022. május 11.

Jupiter eléri a kos nulla fokát, ezzel a felszínre hozza a nagy igazságokat amit idei eddigi útján feltárt lelkünk mélyén míg végighaladt a halak jegyén. Innentől könnyebb lesz, mert végre tudatosodnak ezek a mély igazságok. Jupiter ezen lépése a fény első győzelme a belsőd tudatosítása útján. Első győzelem, de már győzelem. Már innentől nagy változások várhatók, másképp fogsz gondolkodni, hiszen lezárult egy kör, de még ne gondoljuk, hogy bármi végére is értünk, csupán kapunk egy iránytűt a következő évek nagy munkáihoz, amikor Szaturnusz lép a halak jegyébe.
 
A nagy munkák és az érte járó nagy győzelem (bár még az sem a végső) majd Szaturnusz munkája által jön meg, addig viszont igazi nagy vizsgákon megyünk át, amik arról szólnak, hogy rájössz, hogy nincs senki és semmi amitől félned kéne mint saját magad ismeretlen részei, amiket magad elől is dugdosol. Ez nem olyan könnyű ám mint aminek hangzik. Ennek a megvilágosodási útját járjuk, amihez Jupiter halakban való haladása nagy-nagy segítség, mert ő tárta fel lelkünk legmélyén ezeket az igazságokat. Ez idén azért volt annyiban más a korábbi, Jupiter halakban való haladásához képest, mert most lent volt vele Neptunusz nagyúr, a mélylélek ura is, akivel ’beszélgetve’ Jupiter mindent megtudott. Ezt hozza most fel neked. Ebben az élet igazságai, saját életed igazságai, általánosságban a létezés igazságai vannak. Hatalmas nagy tudás és kincs ez, amit egyébként tudsz, de el van rejtve előled ezen a létsíkon, hogy tudj tanulni és tapasztalni. De most mindez feltárul, azzal, hogy Jupiter felhozza a felszínre.
 
A 2022-es év idáig eltelt időszakában, de legerősebben 2022. március 28-április 12 közötti időszakban jöttek meg ehhez a megértések, azok nagyon mély idők voltak, ott tárult fel igazából minden. Amit tudsz akkor is ha nem tudod. És most jön el az az időszak, amikor ezt megértheted. Nagyon fontos néhány hónap előtt állunk, egészen október végéig, amíg a Jupiter a kos jegyében sétál, mert most tárja fel neked ezeket az igazságokat. Most érheted meg, hogy mit nem működtetsz az igazi önvalódnak megfelelően. Erre most hozni fogja az élet a helyzeteket, amit megvillantott az eddig eltelt időszakban, de most tudod megérteni. Azért lesz ez most fontos, mert ezekben az eseményekben vannak mindazok amiből vizsgázni fogunk 2023. tavaszán, amikor Szaturnusz elindul a halak birodalmában. Ez nagyon munkás időszak lesz mindenki számára, még azoknak is akik tudatosak, és megértették az eddigi tanításokat. A vizsgák 2023. március-július között lesznek a legkeményebbek, onnantól enyhülnek, mert ott, ha előbb nem is, de átveheted életed felett az irányítást, és aki sorsa és élete ura, azt már saját félelmei sem tudják befolyásolni, mert egyébként azok amik igazán irányítanak, a külvilág mind-mind illúzió. Eddigre talán már megértjük.
 
Vagyis Jupiter útja nagyon fontos, miközben persze egyidőben zajlanak tovább Neptunusszal a mély munkák, de most már kilépünk a fényre. Fény derül arra, ki a főnök, ki irányít, az egod vagy a felettes éned. Elvileg már átvette a vezetést a felső én, de hát mint minden, ez is egyénfüggő. Viszont innentől fény derül rá.
 
Szóval ennek még most csak az első megvillanásait kapjuk, mert Jupiter visszapillant még a halakba idén, és csak december 20-án a téli napforduló pillanatában lép át végleg a kos jegyébe. Ezért a nyár, a most induló és októberig tartó időszak nagyon fontos lesz, mert megmutatja magát mindaz ’élőben’, vagyis a látható eseményekben, hogy mit tanultál meg odabent. Ezért javaslom, hogy egyrészt gondolj vissza milyen helyzetekbe vitt bele Jupiter idei eddigi útján, és kezdd el figyelni, hogy azok hogyan, milyen formában jelennek meg mostantól a külvilági eseményekben. Ezeket érdemes nagyon figyelni, mert nagyon nagyon sokat teszel magadért atéren, hogy mennyire lesz munkás 2023. tavasza. Mert ne legyenek illúzióink, a munkák megjönnek.
 
A Mars-Jupiter uralmi cseréről, ami abszolút meghatározza Jupiter kos jegyében való haladását, egy következő írásban.
 
Tóth Gabriella Csillagtenger

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr1217827853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu