Szellemi frissülés napjai – 2021. április 23-30.
2021. április 22. írta: Csillagtenger

Szellemi frissülés napjai – 2021. április 23-30.

(Ez most egy hosszú írás lesz, így sem tudtam mindent elmondani, de rövidebben nem lehet megfogalmazni. Remélem elolvasod. Magadért.)
 
Nem is tudom hogy kezdjek hozzá, az előttünk álló napok energiái valami zseniálisak. Zseniálisak a maguk nemében is, de zseniálisak mert Uránusz kapja most a karmesteri pálcát, és ő a zsenialitás bolygója. Ő egy jó fej, az igazi mókamiki, az udvaribolond, a társaság bohóca. Abszolút jó értelemben. Azért, mert benne megvan a szabadság ahhoz, hogy mer az lenni aki. És igazából mindenki a maga bohóca, mindenkiben ott rejlik a bolondság, az őrültség, a másság, az egyediség, csak nem mindenki meri megélni. A vízöntők előnyben, hiszen ők uránusziak. Ha ismersz vízöntőt, biztosan tudod miről beszélek, mindegyikük zseniálisan jó valamiben. Mert merik megélni. És most Uránusz ideje jön el. Elhalad mellette mind Vénusz (ápr 23), Merkúr (ápr 24), miközben ápr 27-én a Hold végig oppozícióban van (ez mekkora zseniális nap lesz, benne egy Teliholddal) és végül a Nap (ápr 30). Ezek valóban a bugi napjai. Akkora felszabadító erő van ebben a hétben, akkora pezsgés várható, hogy nem is tudom hogy foglaljam szavakba. És mindez a bika zodiákus jelében, ami maga a földi lét hedonizmusa. A bika önmagában a földi jóságok, javak, élmények, élvezetek ideje, amikor megéled szíved, tested vágyait, legyen az bármi. És mindezt úgy, hogy Vénusz, aki a bika ura is itt van. Egy uralmi bika Vénusz pedig igazán lubickol, ő nagyon él. Képzeld el úgy, hogy Aphrodité, a szerelem istennője éppen hát, szerelmeskedik és belead mindent. Ilyenkor áramlik a teremtőerő. És itt van Merkúr és Nap is, a bikaságot éljük ezerrel (bocs a szóért). Minden a szeretetről, szerelemről, alkotásról, szépről, teremtésről, élvezetekről szól ezekben a napokban. Már tart, mert Vénusz egy ideje a saját jegyében van (ápr 14-máj 9 között), de ápr 23-30 között ez nagyon intenzív, felfokozott mert Uránusz, a mókamiki is bekapcsolódik a buliba, sőt, kap mindez egy kvardrátot Szaturnusz nagymestertől. Lesz itt Vénusz-Uránusz (ápr 23), Merkúr-Uránusz együttállás (ápr 24), Szaturnusz kvadrátja Vénusszal és Merkúrral (ápr 25), Vénusz-Merkúr együttállás (ápr 26), Telihold (erről külön írásban), Hold-Uránusz, Hold-Vénusz, Hold-Merkúr oppozíció ezen a napon (ápr 27) úgy hogy a Hold az Angyal csillagaiból vigyorog rájuk és végül Nap-Uránusz együttállás (ápr 30). Hedonizmus a tetőfokon. Egyetlen egy dolgod van ezeken a napokon, hogy élj. Éld az életet, élvezd a fizikai sík csodáit, teremts. Csinálj meg mindent, amire eddig azt mondtad hogy na ezt tuti nem. Menj bele minden újba, amit annyira ki akartál már próbálni. De figyelj közben nagyon a gondolatokra, mert Merkúr és Uránusz által is nagyon erős a gondolatok teremtő ereje, főleg, hogy a termékenységbolygó Vénusz velük áll és uralja is őket, de használd ki, éld az élményeket. Ráadásul bika Nap van, ami a hedonizmus csúcsa, a Nap ugyanis tud élni, ő az élet maga, aki most a szerelem birodalmában jár. Mindent áthat a szeretet, a bőség, a teremtőerők. Minden teremtődik. A lényege, hogy a lelked, a szíved éljen, az mosolyogjon, arra figyelj ő mit akar, minek örül, és azt tedd meg. Ott van benne Uránusz, bármire képes vagy most, sőt, az is a lényege, hogy merd megélni. Ő megadja hozzá a szabadságot. Nem a szabadosságról beszélek, amikor minden lehet mert megtehetem, az már nem a magas szint. Itt a szabad teremtésről van szó, hogy a benned élő teremtő erőket a legszabadabban használod, élvezed, ezzel teremtve saját világodat. Az erők, tudás mind benned vannak, és most nagyon könnyen tudsz velük teremteni. Figyeld magad, vedd észre és vidd ezt tovább, hisz minden pillanatban képes vagy rá. De ezek a napok segítenek felismerni.
 
Főleg, hogy az egészet Szaturnusz támogatja egy teremtő fényszöggel. Ő maga a vízöntő jelében és Bak-Vízöntő múlt csillagképeiben vándorol. Ezáltal amit ő éppen csinál, amiben segít nekünk tanulni, újabb lépést tenni, az a felszabadulás. Pont, az ami a túloldalon Uránusz vezérletével történik a bika jelében. Szaturnusz is maga az élet, ő általa tanulod meg az isteni énedet a hétköznapokban működtetni, vagyis ő a gyakorlati élet energiája, vele is létrehozol a maga nemében. Viszont amit ő csinál, az van, az visszavonhatatlan. Tehát ami most történik, valóban arról szól, hogy ha tudatosan éled életedet, tovább tudsz lépni mindazon ami nem fénnyel teli, ezzel felszabadítod magad és megvalósítod a számodra legmegfelelőbb életet. És ez itt nem próba. Ez itt a kőkemény valóság. Most valóban alapkőletétel van. Új életed alapköve, amiben már te vagy az irányadó.
 
Hiszen mindez a Kos csillagképében történik, vagyis a földi világban az élmények megélésének, a földi teremtésnek (bika) a szellemi vezérlete maga az új világ (Kos csillagai). Javaslom olvasd el újra az írásomat amit a Kos csillagairól írtam. A Kos a magasabb világok felé tekint de benne van nemcsak annak a lehetősége, hogy meglátja, meg is tudja lépni, ragadni. Vagyis most, ha kihasználod, valóban megéled a teremtő erőidet, meghozod hozzá a megfelelő áldozatot, vagyis feladod azon dolgokat amikben már nincs fény, túllépsz saját egódon (armire ez az elmúlt egy év végig tanított minket), valóban szintet lépsz. Nem is akármilyet szintet, mert itt van Uránusz is, aki eleve a földi síkból emel ki. Ő az az energia, akivel meg tudod haladni az eddigieket. Hisz benne van meg hozzá nemcsak a tudás, hanem a szabadság is. És minél bátrabban csinálod, annál több képességhez, tudáshoz jutsz. A Kos pedig ezt magasabb szintre viszi neked. Szaturnusz pedig földi/lelki és szellemi szinteken is kőbe vési mindezt.
 
A bika jelében dolgozó Uránusszal kapcsolatosan van nekem egy gondolatom. A bika a földi teremtés, az Uránusz a földi síkból kiemelő erő. Ha ezt így összetesszük már értheted mire gondolok. Itt most valóban meg tudod tenni, hogy emelsz életed színvonalán, főleg, hogy itt van vele Vénusz, Merkúr és a Nap is. Na de, menjünk ebbe bele kicsit jobban. Az Uránusz a meghökketnő, az újdonságok, ő hozza mindazon új dolgokat ami addig nem volt. Kicsiben, vagyis saját életedben, a mikorkozmoszodban is (elsősorban azon az életterületen jellemző ez ahol a születési képletedben áll), de általánosságban az életünkben. És ezek azon dolgok amik valóban nem szokványosak. Ilyen volt ezt megelőzően például az internet, a kütyük, okos telefonok. Mikor huszonvalahány éve megjelentek és elkezdtek teret hódítani az okostelefonok, beindult a világháló, az zseniális volt. Olyan uránuszi. Ez azóta fejlődik, fejlődik, talán most mondhatnánk hogy elérte a csúcsát. Legalábbis remélem. (Tudom, van egy zseni aki lövi fel a műholdakat, hogy abból mi lesz, erről is van egy teóriám, de azt most hagyjuk). Az elmúlt egy évben abszolút kiderült, hogy már nem is tudunk élni az internet, kütyük nélkül, hiszen beszorultunk a home office, home school terébe, az internet köt össze. Ma már első dolgunk hogy reggel a mobilért nyúlunk, elalvás előtt a kezünkből esik ki. Gyermekeink meg abszolút benne élnek, nem is tudják milyen az udvaron játszani, mert a virtuális világban élnek, ott kapcsolódnak, sőt, szerintem mindenki ufó számukra aki nem így él. Nekik már ez az abszolút normális. De tényleg ez a normális? A világháló összeköt, de rabul is ejt. Mindenhez az internetet és elektromos készülékeinket használjuk, nézz körül a világodban, biztos észrevetted már. Ez már nem újdonság, ez már nem uránuszi, abszolút a hétköznapjaink része. Vagyis már merkúri. De hova vitt, innen hova tudsz fejlődni? Tényleg fejlődsz? Valóban az az út, ha más mondja meg mit tegyél? Mert ebben a virtuális világban amit olvasol, ami benne van, az valaki más útmutatása. Ez a lényege. Hogy olvasd, légy részese, és csináld amit mond. Irányít és rabul ejt. Tele van lehetőségekkel, de buktatókkal, csapdákkal is. És ahogy követed, más útját járod, és észre sem veszed. Amikor elindult, zseniális volt, de ma már…
 
Nem lehet hogy az új út az ha gondolkodsz? És ha igen, mire is érdemes hagyatkozni, követni? Ez van ebben a néhány napban. Gondolj csak bele.
 
Uránusz az Égiek ura, aki meghozta a fényt a Földre, kivált a sötétből a fény és elindult, amit ma is jársz. Uránusz most a Kos csillagaiban együtt áll a gyorsbolygókkal és kvadrátban a Bak csillagképében járó Szaturnusszal. Kos csillagaiban ott van az új irány, a Bak a küldetésed, vagyis az utad maga. Nem véletelen hogy most ez a két csillagkép van összekötve. Minden évben elér a Nap a Kos csillagaiba és elhozza számunkra az újat. De idén valahogy minden más. Ez most egy abszolút kivételes csillagállás, energia. Az igazi fény a nagykönyvben van megírva. Mit súg tehát ez az egész? Hogy az új ’uránuszi’, az új szellemiség a sugallataid, a felső vezetőd hangja.
 
A következő héten, főleg az előttünk álló hétvégén (már 23-25) kifejezetten annak a lehetősége jön el, hogy meghalld, megismerd saját sugallataidat, gondolataidat. Nem kell hozzá más mint szellemi diszciplina, hogy megfigyeled magad, szétválaszd a halhatatlan ént az egoista éntől. Ezt ha megteszed, olyan tudást, erőt kapsz kezedhez amit sehonnan máshonnan nem tudsz megszerezni. Felső vezetőd hangját. Eddig is itt volt, de most jön el az ideje, hogy átvegye az irányítást. És ha valaki tudja mi a te utad, az ő.
 
Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr5016509880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu