Vénusz-Uránusz oppozíció, az új jövőd alapkőletétele – 2020. november 27.
2020. november 27. írta: Csillagtenger

Vénusz-Uránusz oppozíció, az új jövőd alapkőletétele – 2020. november 27.

 
 
Minden szembenállás teljességre törekvés, mert ott van benne a szemben álló felek egyezségre törekvése. Megvan benne az erő a fejlődésre, tökéletesédre, kihozzák egymásból a legjobbat, így tudnak kiegészülni. Már maga az, hogy oppozíció, nagyon jó energia. És ez most megint egy nagyon fontos pillanat, hiszen Vénusz és Uránusz állnak szemben. Amit megfűszerez Holdanyó azzal, hogy beáll Uránusz mellé, ezáltal Vénusszal szembekerül ő is. Tehát hárman vannak benne a kapcsolatban, egyszerre teljesség (együttállás) és teljességre törekvés (szembenállás). Már ez maga hatalmas erő. És ehhez hozzá jön ebben a kapcsolatban lévő bolygók ereje. Vénusz-Uránusz kapcsolódása már maga kiemelten fontos, amibe belesétál Holdanyó, aki jelenleg növő fázisban van, november 30-ára, hétfőre teljesedik ki és kerül szembe az Antaresi energiában fürdő Nappal. Már ezt leírva jön a bizsergés. Milyen Telihold közeledik hát? És ez a Hold ebbe a Teliholdba viszi bele a mai napi energiákat, és így nyílik ki az az Antaresi kapu…. ooooh. De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük előbb ezt a Vénusz-Uránusz szembenállást.
 
Mi történik itt? Vénusz az Angyal csillagaiban de skorpió jelében haladva kerül szembe a Kos fejében de bika jegyében járó Uránusszal. Mit jelent ez? A mai nap az új fizikai világod alapköve. És nem is akármilyen alapkő ez. Angyali. Vagyis teljes, tiszta, fedhetetlen, teremtő, létrehozó, amiben már nincs más mint teljesség, egymás szeretete, elfogadása. Ahogy egy angyali világot elképzelünk. Mert Uránusz, akivel Vénusz, a földi világunkat teremtő erő ki akar egészülni, a bika jelében áll és a Kos csillagaiban halad. A Kos az új korszak kezdete, ami egy lezárult időszakot új szinten nyit meg, hiszen a Kos fejével a Tejútra tekint, fel, fel a magasságokba, nem visszafelé, a kétségek, a nehézségek, szenvedés felé, hanem felfelé, ahol a bőség van, a tudatosság, az abszolút teremtés, mint ahogy az istenek világát elképzeljük ahogy élnek az Olümposzon. Mindkét oldalon a polaritáson túli világ energiája jelenik meg. Ez az alapköved ereje, a szellemi vezérlete az új világnak, ami elindulni készül. A hétköznapokban ez azonban a bika jegye, ami a földi teremtés, a látható világod, az a kézzel fogható valóság, amiben élsz, amiben vagy, amit látsz, érzékelsz, átélsz, a testi világ. A tested, a fizikai lényed és az otthonod, munkád, mindaz, ami a hétköznapokban körbevesz. És a bika zodiákusát Vénusz uralja. Az a Vénusz, aki pont most ott van szemben az Angyali birodalomban. Mit teremt hát nekünk most Aphrodité? Egy csodavilágot. És mindezt hogyan? Abszolút szenvedéllyel, lélektűzzel, belsőből, a lelkedből, onnan, ahol a valódi teremtő erőid vannak, hiszen Vénusz a hétköznapi síkon a skorpió jelében jár. Ő itt eleve kiteljesedett állapotban van, hiszen poláris helyzetében van, ő most nem csak táncol, élvezi az életet, eszi a finom falatokat, ahogy saját jegyében a bikában tenné, ő most mélyre ás, bent keresi meg mi is valódi vágya, és abból merítve teremt. Hatalmas, hatalmas erő. Ezt teremted most. Abban az időszakban, mikor a Nap is közben a Skorpió csillagképében halad, már közeledve az Antares csillaghoz, az isteni teremtő és szereteterőhöz, aminek ereje maga az élet teremtésének ereje, ami mindezt áthatja, körbeveszi, mert ez már most érződik, ez fűszerezi ezt a Vénusz-Uránusz/Hold kapcsolódást, ahonnan a Hold megy is majd tovább a Nappal kiteljesedni.
 
Aki tehát valóban befelé figyel, hiszen központi energiánk is erre indít (Nap a Skorpió csillagképben), az megérezheti mi is valóban szíve, lelke valódi vágya, mi az illúzió benne, mi a valós, mi az élet, mi az amit valóban akar, mennyire és milyen szinten éli a hétköznapjait, abban tudja-e mi az érték, érti-e hogy mekkora hatalmas dolog, ezen a csodás Gaian élni, és itt tapasztalni, megélni hogy milyen erőd van, mire vagy képes, ezáltal valóban élvezni és értékelni az életet. Vagy, a másik oldal…. ahol a félelem van, a félelem keltés, ami a pusztulásról szól, nem is ragozom, mert nincs értelme. Most azonban rájöhetsz, akár villanásszerűen is bevillanhat, hogy mi is a valójában fontos. Mert erre érdemes most figyelni, és ennek megfelelően teremteni, élni nemcsak a mai napodat, de általában minden pillanatodat. A mai nap viszont alapköve a rád váró új világnak, ami alakul, születőben van. Mert történik. És hangsúlyozom, nem az a fontos mit látsz, az a fontos mi van bent. A szíved, lelked mire rezeg. Ez egy skorpió Vénusz, csak a két véglet van, a szenvedély és a szenvedés, és ma ezzel teremtesz, amire Uránusz a forradalmár fel tudja nyitni a szemed, és efelé indít el. Az a dolgod csupán, hogy vedd észre. És Hold finom rezgése segít ebben.
 
Már az elég, ha belül megtörténik, rájössz mi a valódi érték. Az manifesztálódik majd 2021. január után, amikor Mars (aki egyébként uralja most Vénuszt) eléri Uránuszt és elindítják azt az új jövőt, aminek egyik hatalmas alapkövét ma rakod le.
 
Hidd el, hogy meg lehet élni ezt az egészet úgy is, hogy észre sem veszed hogy mi van kint, mert ott az a fátyol a valódi és a valódinak tűnő két világ között. De te melyik oldalán vagy?
 
Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr416304204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu