Az új világ Teliholdja – 2020. október 31.
2020. október 30. írta: Csillagtenger

Az új világ Teliholdja – 2020. október 31.

Megpróbálom szavakba önteni azt a csodát ami kialakulóban van az égen, de ez valóban szavakon túli. Igazából az egész folyamat, amiben benne vagyunk egy ideje, mert túlvisz a polaritáson, és már gyönyörűen körvonalazódik is, hogy hova is vezet, ami egy olyan csoda, amihez nincsenek szavak. A szív ereje születik ugyanis. Az idei téli napforduló egy igen kivételes és különleges erővel hozza el számunkra a fényt, az új életet, hiszen onnantól az univerzális szív dobban majd mindenki mellkasában egyszerre. Ez most egy más fényszületés lesz, ami el is indít egy teljesen más világot. Ez a Telihold ebbe enged betekintést, de akkora az ereje, hogy megmutatja azt is hol van még dolog hogy ezt elérjük, mert a munkák még folynak.
Mert mit történik? A Telihold Uránusszal együttállva teljesedik ki 2020. október 31-én 15:49-kor. A Nap még az Angyal csillagaiból világítja meg a Holdat, aki a Kos fejében áll ekkor együtt Uránusszal. Ebben benne van minden. Az Angyali világ a magasabb dimenziók birodalma, a Kos az új irány felé induás, ami kiemel, hiszen a Kos felfelé tekint a Tejútra, az istenek felé. Az Uránusz eleve a jelenlegi rendszerből kiemelő erő, a Nap pedig a rendszerünk szimbóluma. A Telihold pedig az az állapot, amikor a lelkünk teljessége kitárul, amiben megláthatjuk az isteni részünket. Itt valóban az isteni én, az isteni világ, tudatossága tárul fel, az, ahová haladunk. És emlékezzünk, hol született ez a Hold? Az Angyalban, mert ott volt legutoljára az Újhold. Tehát az Angyali vagyis isteni, a teljes tisztaság, fedhetetlenség, minden ami nem földi, kerekedik most ki, tárja fel magát, megmutatva, hogy valóban az a valóság.
De benne van ebben a Teliholdban az is ami még rendezendő, hiszen van még dolgunk. Uránusz már egy éve a Kos csillagaiban jár, ő már kész arra, hogy elindítsa az új időket, de várnia kell, mert a háttérben még rendeznünk kell. Az istenibe való átlépés ugyanis akkor valósulhat meg, mikor a földi világban, a polaritásban elrendeztük amit kell, újra átéltük azokat a helyzeteket, amikben nem volt fény. Ezen dolgoznak a nagymesterek, ehhez adja az erőt Mars, aki szintén elérkezett már a nyár végén a ’sorompóhoz’, a Halak csillagkép végéhez (ez a kör vége, ahonnan a Kos csillagaiba vezet az út, ahol Uárnusz várja), de még visszafordult, mert van még munka. Hold segít ebben, ugyanis csütörtökön, 2020. október 29-én az esti órákban találkozott Marssal, így felvette tőle az üzenetet, hol van még munka. Ezt lehet álomban meg is kaptad. Ezekkel érdemes foglalkozni, mert ezek elrendezése révén indul el valójában az az új, amire most a Telihold majd ráláttat. Ezek azzal kapcsolatos munkák, ahol a Mars jár most a képletedben.
Hold, miután elhagyta a Marsot, halad tovább, hogy találkozzon Merkúrral, ami október 30-án 17:12-kor lesz. Ebben viszont már az van, amikor megértheted a benned lévő valódi teremtő erőt. Ekkor ugyanis az Angyali világ és a Teremtő dolgozik együtt, egészül ki, mert Merkúr az Angyal csillagaiban jár, Hold pedig a Felfelé Úszó Halak fonalánál, ami a megváltás pillanata. És mindez kvadrátban a Szaturnusszal, aki az anyagba ültetés ereje. Ezzel megint feláll a Szűz/Angyal-Halak-Nyilas/Sas háromszög. De ez most igen különleges, mert ez a Felfelé Úszó Halakból jön az energia, nem a Visszaúszó Halakból, ahol a Mars jár és küldte már ezt az energiát. Abban a rendezés ereje volt, amire most a Hold is ráéreztet azzal, hogy találkozott Marssal, de ez itt már az isteni születésének előfutára. Ez mind segít abban, hogy amire ráéreztél, azonnal fel is tudod oldani a leghatalmasabb erővel, ami a Megváltó ereje. Mert a Hold-Merkúr szembenállással az Angyali világ tudatossága és a Teremtői teljesség dolgozik együtt, egészül ki, mutatja meg magát neked. Ez az a pillanat, ahol megértheted ki is vagy valójában, az égiek teljessége van veled ekkor, feltárul az igazság és minden megváltódik. Nemcsak rájössz ki is vagy valójában, az összes bűnödtől megszabadulsz. 2020. október 30-án egész nap él az energia, de 17:12-kor a legerősebb. Ráadásul a 6-12-9-es házak vannak ekkor kapcsolatban, abszolút rendezés történik, földi-lelki teljesség, harmónia áll fel, a két világ ér össze és értődik meg, működik együtt. Egész nap nagyon fontos a tudatosság, de 17:12-kor erősen javaslom, hogy forduljatok a kelő Hold felé keleti irányba, és adjátok át magatokat ennek az energiának. Magának a Teremtőnek. Mivel növő Hold van, ebben hatalmas a teremtő energia eleve. És a Hold maga a Teremtő energiamezejében áll az égen ekkor. Szavakkal kifejezhetetlen. Ez annyira belső munka, nem is javaslok semmilyen szertartást, mindenki saját lelke hívását kövesse. De mondhatok annyit, hogy feltehetsz kérdést, vagy csak légy jelen és figyelj, de mindenképpen egy olyan pillanat amikor javaslom hogy állj meg néhány percre, mert nemcsak felismerheted saját belső teremtődet, ez azonnal tudatosodik is és azonnal be is ültetődik (Szaturnusz 9-ben), és ami a lélekben megszületett, az manifesztálódik az anyagi síkon.
És az ezzel az erővel feltöltött Hold éri majd el az Uránuszt és teljesedik ki október 31-én és ragyog fel a Telihold. Ez lesz az a pillanat, amiben aztán meg is láthatod ki vagy és hová tartasz. Ekkor az isteni én tudatosodik és emelkedik ki, mert ez a szembenállás az I-VII-es házakban lesz. Annyira annyira csodálatos, valóban saját isteni világodba kapsz betekintést. A Telihold pillanatában pedig azt ajánlom szintén állj meg néhány percre, add át magad ennek az erőnek, és figyeld mi történik benned (október 31-én 15:49-kor).
Nemcsak maga a Hold útja nagyon fontos ebben a két napban, és a benned lévő teremtői erőkre ébredés és tudatosodás, ebben benne van az új világ. Szaturnusz és Uránusz is aktiválódik, a földi világ nagyura, és az égiek professzora, akik mindketten igen hangsúlyosak az új világ eljövetelében, a fény megszületésében és annak elindításában. Tehát ez a hétvége előttünk nagy lépés az új felé. Mindehhez a Mindenszentek energiája, igazán szavakon túli. Nem is tudok továbbiakat hozzáfűzni, átadlak benneteket saját lelketeknek. Ez most nagyon belső munka, itt valóban rájöhetsz, hogy minden erő benned van ahhoz, hogy te valósítsd meg az életedet. Aki ezt megérti már megugrotta. Aki rá is tud rezegni, meg is valósította.
Annyi mindent szeretnék ezzel a folyamattal kapcsolatosan mondani nektek, nem is tudom hol kezdjem, annyi a mögötte lévő tudás, leírni nem tudom, és igazán nem is úgy a jó, mert ezek csak betűk, ami mellett elsiklik az ember. Ez annyira mély belső munka, nem is a szavak számítanak, de talán a személyes jelenlét segít kinyitni a kaput. Ezért tartok majd egy előadást november elején valamikor, mikor megjön a válasz, hogy mikor alkalmas és mit mondjak. Volt már erről a folyamatról szó, de ahogy figyelem az eget, mindig újabb és újabb üzenetek jönnek, újabb összefüggéseket fedezek fel, ezeket szeretném átadni. Most, ez a Telihold ideje csodás lenne, de mivel ez annyira belső munka, ezt mindenkinek magának kell megélnie, viszont javaslom is hogy figyeljétek mi játszódik le belül, mert az mind mind születik, Szaturnuszi kvadráttal abszolút anyagba ültetődik. Jelentkezem hamarosan az előadás idejével.
Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr3116263754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu