Szaturnusz előre indul – 2020. szeptember 29.
2020. szeptember 28. írta: Csillagtenger

Szaturnusz előre indul – 2020. szeptember 29.

 

Ismét elérünk egy állomáshoz ebben a csodálatos folyamatban amit jelenleg élünk. Szaturnusz nagymester ugyanis befejezi hátráló mozgását és holnap reggel, 2020. szeptember 29-én 9:29-kor a Sas csillagaiban előre fordul. Ezzel ő a második a nagy munkákat végző mesterek közül aki újra földi pályára áll, hogy segítse gyakorlatba ültetni mindazt amit hátráló mozgása alatt megtapasztaltatott velünk. És mindezt úgy, hogy ugyanezen a napon este 22:41-kor egzakt kvadrát kapcsolatba kerül a Visszaúszó Halakban éppen hátráló mozgásban haladó Marssal aki ezzel valóban irányt mutat hogy merre érdemes indulni, mi az ami meghozza azt a megváltást, életünk más szintre emelését.

 

Szaturnusz már egy jó ideje a Sas csillagaiban halad, azon a ponton fordult vissza, ahol majd Jupiterrel fog találkozni és ezzel kiteljesedni a téli napfordulón. Abban a pillanatban ott valami valóban elindul majd, ami az a fény, aki valóban vagy. Ez a fény akkor tud annak legmagasabb, legnemesebb szintjén elindulni, ha mindent megoldottál azzal kapcsolatosan, ami feladatod, mindent elrendeztél, és most már a fénynek megfelelően éltél meg. És hidd el, annak ellenére hogy a látszal csal, kiváltság, hogy ezen időkben élsz (nem is olyan véletlen hogy annyira magas a lélekszám a Földön.) Ugyanis most valóban lehetőség van mindent egyszerre átírni, egy élet alatt az összes korábbi életeid azon eseményeit, történéseit, cselekedeteit, kapcsolatait, amit anno nem a fénynek megfelelően éltél meg. Ez mindenkinek egyéni, benne van a születési energiamezejében. Ez ennek a jelenlegi kornak a legnagyszerűbb csodája. Ez fel van rajzolva az égre, nem én találtam ki, csak kiolvastam belőle.

 

Ugyanis rendezés, felszabadulás, karmaletétel nélkül nincs eggyé válás, vagyis hazajutás. És most egyszerre mindent rendezni tudsz. Ezt, ha megteszed, elindul életed egy olyan síkon, ami csupa csoda. Nem feltétlen jelenti, hogy azonnal ki kell szállni, sőt, szerintem az a lényeg, hogy megtapasztald, megéld, mert ennél nagyszerűbbet nem tudok elképzelni. Amúgy is kiváltságos vagy, hogy magában ebben a sűrű anyagi energiában, ebben a fizikai testben élhetsz és tapasztalhatsz. Ha elindítod a fényszálat, vagyis a rendezés által tudatosodsz isteni önvalódra, gondold át milyen lehetőségek állnak előtted. Szavakkal kifejezhetetlen csoda. Teremtői tudatossággal élni a korlátok világában. Én már nagyon várom. Már kezdem tapasztalgatni, hidd el, hogy szavakkal kifejezhetetlen.

 

És most, hogy Szaturnusz megfordul, ez elindul. Ő ugyanis eleve az anyagba ültetés energiája. Ő képviseli mindazt amiről földi pályfutásunk szól. Leszületni az anyagba, tapasztalni, mivel ez poláris világ, annak mindkét oldalát, majd néhány kellemetlen helyzet után rájönni, hogy csak a fény életképes, ezzel megélni újra mindazt ami nem a fénynek megfelelő volt életünkben (életeinkben), majd ezzel felszabadulva hazamenni. Ezért ő a nagymester. Mert ő valóban azt hozza ki belőled ami benned a fény. Persze ezt mindig feladatok révén, de ezért vagy itt. Ő adja kezedbe a legnagyobb kincset, önmagadat. Általa tudod megtapasztalni isteni önvalódat az anyagi világban. Ezért ő a legjobb ami történhet veled.

 

És ő fordul most direktbe, hogy mindezt letegye az asztalra. Eljött ugyanis az ideje, hogy végre megértsük, meglépjük, mindent elrendezzünk. Nincs már idő a ’majd’, ’talán’ és hasonló dolgokra. Ha meg akarod tapasztalni ennek az anyagi világnak, a fizikai létezésednek legmagaabb szintjét, most indul az utolsó fejezet, hogy megtegyél azért mindent, hogy ezt megélhesd.

 

Legutoljára (2020. május 11.) a Sas alfa csillagánál fordult vissza, még nem lépett be a Bak csillagképébe, mert még akkor nem volt ott az idő arra, hogy felszálljunk és tudatosodjunk istentudatunkra. Kellett még némi munka, hogy valóban megtaláld magadban a fényt, ezért ment vissza a Nyilas csillagképébe, ahol a fény születik. És vár még Jupiterre is, aki szintén teszi a maga dolgát, és segít abban, hogy lefaragd mindazt a gondolatiságot, amit nem a szellemi vezérlet irányít, hogy végre rájöjj, hogy nem szenvedni jöttél ebbe a csodálatos anyagi létformába, hanem megélni annak gyönyörűségeit valamint hogy észrevedd hol vagy még irányítható, félrevezethető. Ezeken dolgozunk most. Szóval, Szaturnusz azzal az üzenettel ment vissza és hozott még feladatokat, hogy hol van életedben olyan, ahol még be vagy ragadva a polaritásba, ahol a problémákat látod és nem azt, hogy isteni vagy aki most ebben a testben tapasztal. Tehát abban segít, hogy ezt észrevedd és tudj ezen tudatosan változtatni. Gondolj hát vissza az elmúlt fél évre, hogy milyen helyzetekben találtad magad és azokat hogy oldottad meg, megpróbáltál-e felülemelkedni ahogy a sasmadár teszi, vagy beleálltál a vitákba, nehézségekbe.

 

És ebbe jön bele Mars munkája, aki a Felfelé Úszó Halak fonalánál fordult meg, mert neki is van még mit tudatosíttatnia velünk mielőtt elindít minket a Kos csillagain keresztül a magasabb szintrekre. Másodszor találkoznak már, és lesz egy harmadik is 2021. januárban. Tulajdonképpen 2020. augusztus és 2021. január között szinte végig fennáll ez a kapcsolat a Sas/Nyilas-Halak csillagképei között. Ez is maga egy csoda. Két ilyen energiamező összekapcsolva, valóban minden segítséget megkapunk fentről. A Sasban felszállunk, hogy a szenvedést hátrahagyva isteni szinteken éljünk, de a polaritásban maradva, a Nyilas mutatja az utat kifelé, felfelé, itt jövünk rá, hogy legyen bármilyen sötétség, mindig felgyullad a fény, és van kiút, a Halak pedig maga a Megváltó energiája, aki által minden bűnünket felvállalva megkapjuk a feloldozást. És ez a két energiamező egy teremtő fényszöggel összekapcsolva, benne két uralmi bolygóval, az egyik maga a nagymester, a másik pedig a mindent elindító energia. Ennél nagyobb ajándékot nem kaphatsz.

 

Már csak annyi van hátra, hogy te meglépd amit kell. Már nem elég várakozni, másoktól várni a megoldást. Annak az ideje elmúlt. Már a tetteken a sor, nem a kifogáskeresésen és hárításokon. Minden tudást megkaptál már, eljött az az idő, de most már tényleg, hogy lépj. Változtass. Hozd meg a döntést, hogy te akarod élni az életedet és azt örömben, boldogságban. Hiszen mindened megvan hozzá. Egy olyan világban, testben élsz, ahol mindened megvan csak észre kell venned a lehetőségeket. A tudás és teremtőerő pedig benned van, hogy mindazt ami előtted van, használd, alakítsd. Nem kell ráadásul kitalálni sem, minden le van téve eléd az élet nagy asztalára, neked csak ki kell venned belőle a részed és működtetned kell. És ne fogd a külvilágra, hogy neked ennyi van a másiknak annyi. Mindenkinek ugyanaz áll rendelkezésére. És hidd el, hogy mindaz amit te valóságnak látsz, valóban csak a te valóságod, de az egy nagy illúzió. Ugyanis a látszólag hasonló világot mindannyian máshogy éljük. Mert ’ugyanazt’ mindenki máshogy éli. Ki csodának látja, lehetőségnek, ki szenvedésnek, nehéznek. És ez a te döntésed. Ahhoz, hogy meglásd benne azt a csodát, amit én látok, és élek, nem kell mást tenned, mint kinyílni rá, megtenni amit meg kell tenned.

 

Szaturnusz megfordult. Nem is mondok egyebet, mint hogy menj és élj.

 

Tóth Gabriella Csillagtenger

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr3916218680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu