Szabadáság Teliholdja – 2020. szeptember 2.
2020. szeptember 01. írta: Csillagtenger

Szabadáság Teliholdja – 2020. szeptember 2.

 

Ismét közeledünk a Telihold energiájához, 2020. szeptember 2-án Napfelkeltekor teljesedik ki, amikor már pont nem látjuk teljesen kerek arcát, mert addigra lenyugszik a nyugati horizonton. Legteljesebb állapotát tehát szeptember 1-je éjszaka láthatjuk ragyogni. Már napok óta igen szerencsés helyzetben is vagyunk hiszen a gyönyörű, felhőtlen csillagos égen éjszakáról éjszakára figyelhettük Holdanyó dagadó alakját, ahogy elsétált előbb Jupiter, majd Szaurtusz, sőt Plútó (őt nem látjuk szabad szemmel, de ő is ott van) mellett a hétvége során és halad szépen Neptunusz (őt se látjuk) majd Mars felé. Mivel láttuk a Hold fejlődését és útját, így gyönyörűen kirajzolódott az ekliptika, a Napút, vagyis az az út ami szimbolikusan földi utunkat jelenti az égi világban. Ha ma estére elvonulnak a tegnapi hatalmas vihar felhői, és feltekintünk az égre, négy bolygót is láthatunk. Igazán csodálatos lehetőség azoknak akik szeretik fürkészni a csillagos eget. Érdemes is egyébként mindezen bolygókat megszólítani, rájuk hangolódni, mert mindannyian az előttünk álló őszi-téli időszak meghatározó energiái.

 

Mindezzel ennek a Teliholdnak energiáit is jobban átérezhetjük, hiszen nagyon erős üzenettel érkezik, ráadásul előszele az előttünk álló őszi-téli időszak lezáró erejének és az ebből induló új kezdetének. Erről a szeptember 4-i előadásban mesélek többet, itt nem tudom kifejteni, de lássuk mit is hoz ez a Telihold.

 

A Nap az Oroszlán és Sextans csillagképeiben haladva világítja meg a Holdat, aki a Vízöntő jövő csillagaiban teljesedik ki. A fény tehát egyrészről az Oroszlánból jön, azt üzeni légy önmagad, sorsod, tetteid és gondolataid ura, te irányítsd az életed, hiszen ki más tudja mi a jó neked, te vagy az uralkodó, senkinek nincs hatalma feletted, de csak akkor, ha te uralod önmagad, gondolataidat, tetteidet. És ez a jelenlegi helyzetben nem is kell mondjam mennyire aktuális. A Sextans üzenete mindehhez, hogy a vezérelv maga a fény. Ő szimbolizálja a legnagyobb könyvet, aminek betűi fénnyel vannak írva, ez a könyv a csillagos égbolt, amiben minden egyszerre benne van, a múlt, ami megtörtént, a jelen, a jövő, ami lesz. Minden és mindenki, az összes tudás, történés benne van. Azt üzeni tehát, hogy emeld fel a fejed, nézz felfelé, nyisd a tudatod, ne hagyd, hogy eltakarják az arcod, megmondják merre mehetsz, mikor mehetsz. Vagyis nézz fel, nyisd ki a szemed, emelkedj ki a tömegből. Nem is tudom hangsúlyozni mennyire nagyon aktuális ez most.

 

A Hold a Vízöntő csillagaiban kerekedik ki, a lélek ilyenkor teljességében van, amire tehát most rárezgünk, ráérzünk, az a szabadság, a tisztaság, hogy mennyire szabad a lélek, elsősorban persze saját korlátaitól, blokkjaitól, hol van még tisztítani való. Mennyire van meg a kapcsolat a belső vezérlettel, önmagunkkal, mennyire belső ösztönzés az a tisztaság. És van egy rejtett üzenete is ennek a Teliholdnak, a Főnix madár, hiszen a Hold benne is ragyog, mert mélyen, az ekliptika alatt jár. Ez egy út végét is jelzi, hogy elérkeztél lelki fejlődésed azon állapotába, amikor már tudatos vagy arra, hogy az okok a történésekre belül vannak, már nem akarsz hibáztatni senkit, mert nem ítélsz, csak szemlélsz, vagyis nincs már olyan földi dolog ami lehúzhat, ami ártana neked, mert te tudod az utat felfelé, mindig van megoldásod, megtalálod a kiutat.

 

Ez a Telihold tehát elhozza, hogy mennyire vagy már tudatos önmagdra, mennyire mered és tudod te irányítani a dolgaidat, vagy hagyod még, hogy a külvilág történései irányítsák életed, hol van még tisztítani, szembenézni való, hol nem vagy még szabad, hol félsz, nem vagy egy egységben, hol nem uralod az életed, mert csak az szabad, aki a maga ura és ez nem feltétlen a munkahelyet, párkapcsolatot jelenti, hanem, hogy nincs félelmed, te irányítasz, alkotod, teremted az életed, te döntesz, nem vagy befolyásolható, szemlélsz, nem ítélsz, és elsősorban szeretsz. Mindent és mindenkit és önmagadat. Vagyis engedd, hogy kinyíljon a lelked, nézz nagyon a mélyére, nézd meg hol van még feladatod etéren, mert ezek felismerésével tudod elindítani a tiszta, új jövőt. Ehhez ajánlom, hogy aki tud, hangolódjon rá erre a csodálatos energiára, megkaphatja a válaszait.

Tóth Gabriella Csillagtenger

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr2816185118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu