A megérkezés Teliholdja – 2020. június 5.
2020. június 05. írta: Csillagtenger

A megérkezés Teliholdja – 2020. június 5.

Az elmúlt két hétben, az Újholdtól mostanáig eltelt időszakban a lélekben növekedés volt a hangsúlyos, hiszen a Hold dagadóban volt. Ma kerekedik ki teljesen, vagyis érik meg bennünk ezen időben magunkért megtett munkánk. Ez a Telihold most igen kivételes időben és kivételes energiákkal villan fel. Érdemes volt odafigyelni, hogy életünk melyik részén szükséges az elengedés a fizikai síkon, hogy a lélek valóban meg tudja fejlődni ami ebben az energiában benne rejlik. Aki ezt meg tudta lépni, arra innentől valóban más világ vár. És ezt nem a szavak szintjén kell érteni, ez annál sokkal magasabb energia. Itt már a láthatatlan világ dolgozik, szerintem annak a lehetősége rajzolódik ki, hogy szinte kézzel foghatod a láthatatlant (nem tudom szavakba önteni, ez már nem az a szint, de az kezd kibontakozni, hogy valóban elkezdjük látni a láthatatlant – ezt ha a szíveddel olvasod, akkor érted meg).

 

Ugyanis ez a Telihold most egy útkereszteződés, amiről a Holdcsomópontok csillagképi váltása is szól (milyen véletlen, ugye?). Abszolút az dől el, hogy a lélek útját, vagy valami mást választasz. Az univerzális energiák egyértelműen az egység, a teljesség felé irányítanak, egyik lehetőséget kapjuk a másik után, de van az egyénnek döntési lehetősége, hogy ő saját útján merre halad. Mindenképpen új élet kezdődik most ezzel a Teliholddal, mert a Telihold energiája a Marssal alkotott kvadrátban csúcsosodik ki, aki a Főnix madárnál és a Vízöntő jövő csillagaiban áll. A Telihold, a Nap-Hold szembenállása adja az alapot, ami mint egy nagy háromszög, a Marsban csúcsosodik ki, mert mind a Naptól és a Holdtól elindul a Mars felé egy-egy kvadrát. Ráadásul egy abszolút egzakt kapcsolódás, mert minden bolygó 15 fokon áll. Ilyen nincs is, és mégis van.

 

Az alapot a Nap-Hold által a Nimród-Kígyótartó tengelye adja, ami eleve nem is földi szint, nem földi energiák, nem földi tudás van benne. És hangsúlyozom, ez az alap. Ez már maga azt mutatja, hogy nem az ego az irányelv, nem a félelem, nem az akarás. A Hold ráadásul a Tejúton és az Antares csillag energiamezejében halad, tehát nemcsak isteni energiákat képvisel, nyitja is az égi átjárót. A Nap a Nimród Rigel lábánál áll, ahol fellépünk az Eridanuszi útra, ami a belső út, a beavatás útja, amin mindenkinek végig kell mennie ahhoz, hogy kilépjen a földi síkból. És most megkapod hozzá a lehetőséget, hogy ezt megértve, mintegy egy pillanat alatt kiálld a próbákat, és ’hazajuss’, igaz, még földi ruhádban, de már tudatosan, és tisztán, hiszen ez az alapenergia ide fut ki. És mekkora kincs ez, érted, érzed ennek erejét? A Nap ráadásul még együtt áll a Vénusszal, ami eleve mágikus erő. Tehát miről is van itt szó? Nimród segít abban, hogy a megfelelő útra lépj, ami a belső út. De ide csak akkor tudsz lépni, ha legyőződ elhivatottságodat, vagyis egodat. A Hold által ebben rögtön ott van, hogy nyílik az isteni kapu, és kiléphetsz (Antares), valamint azonnal ráébredsz belső erődre (Skorpió) és innentől te irányítod a sorsod (Kígyótartó). És ha ez megvan, azonnal megérkezel, mert ott van a Marssal alkotott kvadrát, aki az Eridanuszi út végén áll. Vagyis ebben az energiában egyszerre van benne az önlegyőzés általi szintlépés, vagyis hogy többet senki nem irányít, valamint az elindulás és a megérkezés, ami ráadásul a Főnix madárban csúcsosodik ki, aki kiemel, felemel, felvisz a magasba, oda, ahol már nincs földi, hiszen minden poláris leégetsz magadról mire felérsz. És ez a Mars elindító energiájával valóban létbetör, amivel kiemelkedhetsz, és egy új, tiszta, már az isteninek megfelelő jövőt indítasz, amiben többet nem lesz félelem, mások általi irányítottság, próbatétel, csak a tiszta isteni lét, ami megadja az alapot a teljes harmónia megélésének, mert a Mars innen halad Neptunusz felé (de erről a következő írásban).

 

Ennek elérésében segít az elmúlt két hétben önmagadért megtett munkád, illetve, hogy ma használd ki ezen energiákat. Csendesedj el, mélyülj el, engedd meg lelkednek, hogy megszólaljon, halld meg saját hangod. Ha tudsz, meditálj. Önállóan, vagy csatlakozz valakihez, vagy mantrázz, de a lényeg, hogy hangolódj. Add át magad ezeknek az energiáknak. Annyira nagyon erősek, nem kell hozzá semmi hókusz-pókusz, csak az, hogy lelassulj, légy jelen neki. A Telihold 21:12-kor teljesedik ki, addig elvégzett bármilyen lelki munka emel, és elindít ezen az úton. Nem kell más, csak hogy a lelkedben megszülessen, mert innentől a maga idejében megvalósul, azzal már nem kell foglalkoznod, csak tudatosítanod kell, hogy történik.

 

Kívánom mindenkinek, hogy mindenkiben tudatosodjanak ezen energiák, erők.

 

Tóth Gabriella Csillagtenger

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr1315742340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu