Teremtő, felszabadító hétvége – 2020. április 25-27.
2020. április 25. írta: Csillagtenger

Teremtő, felszabadító hétvége – 2020. április 25-27.

Annyi minden történik megint egyszerre a következő három napban, abszolút dübörögnek az energiák, rengeteg lehetőségünk van a fejlődésre, haladásra, életünk átírására. Csak győzzük kihasználni.

 

Két fő üzenete van a hétvégének, ami a jelenlegi helyzetünket is abszolút leírja, a szellemi vezérlet általi élet és a szabadság. Az égiek minden támogatást megadnak ahhoz, hogy ezt elérd, csupán rajtad múlik kihasználod-e.

 

Merkúr az egyik főszereplő, vagyis a mindennapi gondolkodásod (már megint). Ő mindhárom napnak meghatározója lesz. Elsőként azért, mert kvadrát kapcsolatba kerül Plútóval szombaton (április 25-én) és Jupiterrel vasárnap (árpilis 26-án). Ezzel kicsit megint összehozza őket, vagyis ismét nagyon erősen érezzük majd hogy mennyire az ego, vagy a szellemi vezérlet szerint élünk. És ez most meg is pörgethet Plútó aktiválódása által, aki ráadásul ezen időszakban fordul hátráló mozgásba is, vagyis valóban figyelj oda a gondolatokra. Ez itt most már tényleg élesben megy, mert nézzük meg Merkúr helyzetét, honnan küldi azt a kvadrátot. Ő ekkor már az Al Rischa csillag hatókörében van (hétfő este 6 óra körül lesz egzakt), aki a két Halacskát összefogó energia. Ezen a ponton dől el, hogy még futsz egy kört a régi enerigákkal vagy szintet lépsz (lásd korábbi írásom ’Merre is tovább?’), vagyis marad az ego, vagy tényleg belép a felső vezetés. Az égiek abszolút mutatják mi az irány, nem véletlenül fordul éppen most Plútó kozmikus irányba…. de a döntés a te kezedben van, mondja Merkúr. Vagyis a hétvégén most kiderül, hogy az érme melyik oldalát látod. Csak amit a fizikai tudattal értesz, vagy képes vagy univerzálisan gondolkodni. Vagyis megérted-e hogy minden egyszerre szól az anyagi világban megélt életedről és a kozmikus énedről. És hogy ezek együtt dolgozva fejlődnek. Vagyis a kettő ugyanaz. Tehát valóban te teremtesz. A lényeg abban rejlik, hogy megérted, hogy te irányítasz.

 

Főleg, hogy vasárnap, április 26-án teljesedik ki a Nap együttállása az Uránusszal, ami már a csütörtöki Újhold óta alakul. Ez a hétvége másik igen meghatározó energiája. Ebben mi rejlik? Igen hasonló üzenet mint a Merkúr Plútó-Jupiter kvadrátjában. A kiemelkedés és a szellemi vezetés jelenléte, és akkor még nem is beszéltem a Kos csillagairól, ahol állnak. Csupán a két bolygó együttesében benne van a kiemelkedés, hiszen a Nap mint központi energia és Uránusz ebből a rendszerből való kilépés ereje egyesül. Mi ez ha nem szintlépés? Uránusz emellett az Égiek Professzora is, aki szállítja a sugallatokat. Ráadásul a Hold együtt áll szintén vasárnap azzal a Vénusszal aki uralja a Nap-Uránusz együttállást tehát az ő munkájuk is alátámasztja mindezt. Hold pedig a lélekközvetítő, aki által közvetlen kapcsolatban vagyunk a szellemi vezetőnkkel, mert ő a levált lélekrész, aki életre kelti az anyagi testet, akit az anyagi világban élsz. Vénusz pedig maga az anyagi világ szimbóluma, te, az anyagi létező akik Nimród és a Bika emelő szarva csillagaiban egyesülnek. Oh, hát bármerre nézünk, ezen a hétvégén az egyik fő üzenet valóban a kiemelkedés és a szellemi vezérlet szerinti élet.

 

A másik fő üzenet a szabadság. A Nap-Uránusz együttállásban ugyanis ez is nagyon erősen benne van, hiszen Uránusz az az energia aki nem követi a normákat, meri élni saját szabad életét. Ezen együttállással meg tudod tapasztalni, milyen az én lenni, aki éli önmagát, nem irányítja senki és semmi, ami azért is nagyon hangsúlyos most, mert a vízöntőben és Sas csillagaiban járó Szaturnusztól kapnak egy kvadrát fényszöget. Szaturnusz is eleve azon dolgozik, hogy kiemelkedjünk, szabaddá váljunk (lásd ezzel kapcsolatos írásomat is ’Szaturnusz’ címmel). Ezzel a kvadráttal, meg Nap-Uránusz eleve szabadságával ez az energia is igen hangsúlyos lesz a hétvégén.

 

Vagyis a hétvége arra ad remek lehetőséget, hogy történjék bármi, mondjon bárki bármit, te éld életed, tedd ami számodra fontos, ami örömöt ad, amiben szárnyalni tudsz, légy szabad, gyönyörű idő is lesz, ami lehetőséget ad is erre. Közben tudatosan figyeld a megérkező gondolatokat, sugallatokat, bevillanásokat, ne engedd őket elillanni, ugyanis most nagyon intenzívek lesznek, csak meg kell hallanod. Jó lehet ez a hétvége arra is, hogy kérsz a felső világtól, vágyaidat kihelyezed, elképzeled azt a jövőt amit akarsz élni, és arról beszélsz, leírod, látod magad előtt, minél tisztábban, érthetőbben, az odavezető lépésekkel, amit a nem tudatos elmédbe is behelyezel. Ha ezt így megteszed, hétfő este mikor Merkúr is eléri az Al Rischa csillagot, akkor már retrográd Plútóval kapcsolódva, tényeg rakétaként indítasz el egy teljesen más minőségű új világot.


Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr2315638304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu